Nem vonulok vissza, ez fel sem merült

2012.06.22. 12:47 Módosítva: 2012.06.22. 12:50
Továbbra is bízik csapatában a magyar játékvezető, akit nem fenyegettek meg az ukránok.

Sajtótájékoztatót tartott péntek délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség, ahol Kassai Viktor, Puhl Sándor és Palotai Károly segítségével elemezték a magyar játékvezetői ötös Eb-teljesítményét. Dr. Borbély Zoltán, az MLSZ jogi- és sajtóirodájának vezetője elmondta, nem csak a sikerek kapcsán, hanem a hibák után is fontos megbeszélni a történeteket a nyilvánosság előtt.

Puhl hangsúlyozta, amíg emberek vezetik a mérkőzéseket, addig az ilyen hibákkal mindig számolni kell, ugyanakkor elismerte, Vad II István hibázott az eset megítélésekor. A korábban négyszer a világ a legjobbjának választott játékvezető szerint a menteni igyekvő angol játékos lábszárvédője, a kapufa, a háló és a labda is fehér volt, ez is nehezíthette vonalbíró dolgát. Az 1994-es vb-döntőt dirigáló bíró kisebb bemutatót is tartott egy oszlopnál, milyen nehézségekkel kell megbirkóznia az asszisztensnek a helyezkedéskor. Puhl hangsúlyozta, a be nem intett les és a meg nem adott gól nem oltotta ki egymást, hiszen a les elengedése után új játékszakasz indult.

A sajtótájékoztatón a teljes magyar küldöttséget képviselő Kassai Viktor elmondta, hibájukkal csak a mérkőzés után szembesültek, előtte nem volt lehetőségük visszanézni helyzetet. Vad II Istvánnal és a csapattal a mérkőzés utáni éjszakán kielemezték, megbeszélték a történteket. „Egyértelmű volt a hiba, de profi mentalitásunk van, meg kell próbálnunk minél hamarabb feldolgozni a történteket" - mondta. A mögötte állókról úgy véli, a lehető legjobb négyes, amit össze tudtak állítani és a jövőben is töretlenül bízik segítőiben, nem érez haragot és csalódottságot kollégái iránt. Kassai azt is leszögezte, meg sem fordult a fejében, hogy visszavonuljon, túlságosan szereti a játékvezetést ahhoz, hogy az első komolyabb kudarc után megfutamodjon.

A hiba után az UEFA játékvezetői-bizottság elnökségével is elemezték a helyzetet. A bizottság sem örült a nagy tornán elkövetett hibának, de kifejezték támogatásukat Kassaiék felé. A magyar küldöttségnek Pierluigi Collina azt javasolta, próbálják meg minél hamarabb feldolgozni a hibát.

Habár az interneten mozgalom indult Kassai ellen, de a magyar játékvezető nem kapott fenyegetéseket, Ukrajnából is incidens nélkül jutott haza csapatával.



  • Hírek
  • Bankszámla