Móric
6 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Kik csináltak csatateret Varsóból?

2012.06.13. 16:34
A lengyel huligánok Európa legkeményebbjei közé tartoznak, köreikben maffiastílusú utcai leszámolások is előfordulnak. Velük szemben álltak az oroszok, akik már az első fordulóban brutálisan megvertek szervezőket. Ehhez jött a Lengyelországban megtartott orosz nemzeti ünnep és a két ország véres történelme. Minden adott volt a balhéhoz.

„Üsd a vörös szemetet sarlóval és kalapáccsal, kurva Oroszország!” - kiabálták a lengyel ultrák
a nemzeti ünnepüket ünneplő oroszokra, mikor átértek a varsói Poniatoiwski hídon a lengyel-orosz Eb-meccs előtt, majd le is rohanták őket. Miután a rendőrség közbelépett, a lengyelek petárdákkal, üvegekkel dobálták meg a rohamrendőröket, akik figyelmeztető lövésekkel, vízágyúkkal, könnygázzal oszlattak.

A visztulai csata

Az eredmény 184 letartóztatás - ebből 157 lengyel, 24 orosz és még magyar is volt köztük - és különböző beszámolók szerint 10-24 közötti sérülés. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az európai focihuligán-színtér legkeményebbjei közül csapott össze kettő, ráadásul éppen egy nemzeti ünnepen, szinte már meglepő, hogy ennyivel sikerült megúszni. Valahogy úgy kell elképzelnünk azt, ami a Visztula partján történt, még ha nem is pontos a hasonlat, mintha június negyedikén a beamfetaminozott és felfegyverzett Betyársereg találkozott volna össze az utcán hangosan ünneplő román focihuligánok egy csoportjával. De ezt is inkább érdemes megszorozni nagyon sokkal.

Az egyik oldalon a lengyelek, akikről a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokság idején is azt írtuk, huligánszempontból ők az új Anglia. Róluk a sokat látott angol huligánok is elismerően nyilatkoznak. Nyugodtan mondhatjuk, a helyzet azóta még keményebb lett, amit legjobban egy idén januárban történt gyilkosság példáz.

Maffialeszámolás

Tomasz Czlowiekezt, a Cracovia egyik szurkolói csoportjának vezetőjét a nyílt utcán, fényes nappal mészárolták le késekkel és baltákkal felfegyverkezve egy ellenséges csoport tagjai. A jelenet már nem is focihuligán-összecsapásra, sokkal inkább egy Keresztapa-stílusú leszámolásra hasonlított. Autóját egy dzsippel állították meg, majd amikor menekülni próbált, lerohanták és tizenöten rontottak rá. A Guardiannek nyilatkozó Piotr Chlebowicz lengyel kriminológus szerint az utóbbi évek fejleménye, hogy míg korábban nem volt kapcsolat a szervezett bűnözés és a focihuligánok között, mára elmosódott ez a határ.

A focihuligán-csoportok gyakran a fegyver-, és drogkereskedelembe is bekapcsolódnak, és jellemző, hogy küzdősport-iskolákat is üzemeltetnek, ahol utcai harcosaikat képzik ki. A meggyilkolt Czlowiekez is egy kick-box iskola tulajdonosa volt. A Cracovia szurkolói egyébként is megkerülhetetlenek a Lengyel Huligánok Ligájában. Legkeményebb csoportjai a Fighting Squad és az Antiwisla, melynek már neve is jelzi, mit gondolnak a legnagyobb városi riválisról, a Wisla Krakkóról. Legendásak a Legia Varsó ultrái is. A harc gyakorlatilag az év minden napján zajlik és gyakoriak az előre megbeszélt helyszínen, a stadionoktól távol megrendezett összecsapások (melyekhez hasonló felvételekből tele van az internet).

Összefognak a szövetségek

A lengyel futballhuliganizmusra jellemző, hogy szövetségek alakulnak ki, mivel a városi riválisok általában gyűlölik egymást, távoli városok csoportjai viszont összefoghatnak. Az első szövetséget a Slask Wroclaw és a Lechia Gdansk szurkolói kötötték, ezt követte a Polonia és a Cracovia összefogása. De a szövetségek törékenyek, például a Cracovia szövetségese a Lech Poznan szurkolótábora, ami ősi ellensége a Polonia szurkolóinak. Bonyolultabb a helyzet válogatott meccsek idején – amikor például az angol és a lengyel huligánok összecsapásának halálos áldozata lett 1993-ban, az belháború eredménye volt, mivel a Cracovia egyik szurkolója szúrta le a Pogon Szczecin ultráját. Igaz, ők végül mindannyian az angolokkal együtt harcoltak a rendőrök ellen.

Fuck Euro

Nem sok jót ígért, hogy az Európa-bajnokság előtt a lengyel ultrák előre világossá tették, nem akarnak részt venni a meccseken, mert így akarnak tiltakozni a korrupt lengyel szövetség és a jegyárusítás rendszere ellen (nem volt lehetőség arra, hogy egy csoport közösen, egy helyre vegyen jegyet), és az erősen szélsőjobboldali kötődésű csoportoknak nem tetszik az sem, hogy honosított játékosok is helyet kapnak a válogatottban. A lengyel bajnokságban tavasszal rendszeresen feltűntek a Fuck Euro-transzparensek, így egészen világos volt, ha a meccsekre nem is mennek ki, a balhé nem marad majd el. Főleg, miután kiderült, összesorsolták őket az oroszokkal. Az ultrákat így valószínűleg nem hatja meg túlzottan, hogy a hétfői balhé óta a lengyel lapok egymásra licitálva határolódnak el, nevezik őket idiótáknak, beszélnek szláv barátságról és biztosítják az oroszokat, hogy szívesen látott vendégek Lengyelországban.

Gigászi orosz milinó a lengyelek elleni meccsen
Gigászi orosz milinó a lengyelek elleni meccsen
Fotó: Kai Pfaffenbach

Oroszország napja

1990. június 12.-én fogadták el a nyilatkozatot Oroszország szuverenitásáról, egy évvel később ezen a napon tartottak először közvetlen elnökválasztást az ország történetében. Az ünnep 2002-ben kapta a nevét, azóta hivatalosan minden évben megünneplik. Az oroszok körében ugyanakkor nem egységesen népszerű esemény ez, mivel sokan gondolnak vissza nosztalgiával a Szovjetunióra.

A helyszíni beszámolók alapján az ugyan igaznak tűnik, hogy ebben a konkrét esetben nem az oroszok támadtak először, valószínűleg pontosan tudták milyen hatást vált ki, ha éppen Lengyelországban ünneplik meg Oroszország napját. A két ország történelmében nem is kell feltétlenül a katyni mészárlásig vagy a szovjet megszállásig visszamenni a súlyos sebekért. A két évvel ezelőtti szmolenki repülőkatasztrófával kapcsolatban, melyben szinte a teljes lengyel vezetés életét veszítette, máig sokan meg vannak győződve arról, egészen hivatalos szinten is, hogy nem baleset történt. Az orosz huligánok pedig már az első fordulóban bemutatkoztak, a csehek elleni 4-1 után Wroclawban brutálisan támadtak rá a szervezőkre. A lengyel szurkolószövetség vezetője a keddi esetről azt mondta, az oroszok nagyon akarták, hogy rájuk támadjanak.

Klasszikus verekedések

Az orosz huligán-szcéna pedig nem marad el a lengyeltől. A legkomolyabb csoportok a moszkvai csapatokhoz kötődnek (Szpartak, CSZKA, Torpedo, Dinamo, Lokomotiv) és ott vannak a szentpétervári Zenit huligánjai is. Az előre megbeszélt harcoknak itt is komoly kultúrája van. Eredetileg azért, mert amikor még a hadsereg tartotta fenn a rendet a stadionokban, akkor érdemes volt más helyszínt keresni a balhéknak.

A műfaj egyik legnagyobb klasszikusa a 2005-ös összecsapás egy szentpétervári parkolóban 200-200 résztvevővel a Zenit és a Szpartak Moszkva huligánjai közül, az alábbi videón:

Hasonló esetek a válogatott meccseit is kísérik. Amikor például a 2002-es vébén Oroszország kikapott a japánoktól, utcai zavargások törtek ki Moszkvában, autókat gyújtottak fel, helyi japánokat támadtak meg. Az összecsapásoknak halálos áldozata is volt. Az orosz huligánok utóbbi éveiről érdemes még végignézni ezt a fotógalériát.

Legkésőbb 2018-ban folytatják

Az orosz szövetség a balhé után emlékeztette szurkolóit, hogy a tornán ők is az országot képviselik és tanúsítsanak tiszteletet. Mára azonban már közölték, a keddi eseményekért a lengyelek a felelősek, és minden szurkoló számíthat a támogatásukra. Ez pedig a mostani fejlemények mellett legalább még egy szempontból érdekes: ne felejtsük el, 2018-ban Oroszországban lesz a világbajnokság.