Zelma, Rajmund
7 °C
11 °C

Schengenen túl ilyen a futball-Eb

2012.06.11. 12:53
Az ukrán határrendészet viszonylag rugalmas, a schengeni határok átjárhatók lettek, de a gazdasági elmaradottságot nem lehet elleplezni. Az el nem készült lvivi infrastruktúra miatt öt kilométeres út várt a parkolótól a szurkolókra.

Azt sikerült megoldaniuk a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság utasszervezőinek, amitől a szurkolók a leginkább tartottak: a könnyített – vízum nélküli – határátlépést. A Lviv előtti utolsó szűrőt, egyben schengeni folyosót megnyitották, egy határőr látva a kocsik rendszámait már messziről integetett szegini határállomásnál, és a sofőr kezébe nyomott egy zöld sávot engedélyező papírlapot. Persze ez csak a német–portugálra vonatkozott, egyébként a szigorú ellenőrzés feltehetően nem változott.

A magyarok is ilyen kártyát kaptak. Négy vagy öt magyar rendszámú autóval találkoztam, amelyeknek így nem kellett különösebb átvizsgálástól tartaniuk, és nagyjából félóra alatt sikerült bejutniuk Ukrajnába. Onnan az út Lvivbe pedig már zavartalan volt. Pontosabban ezt a főutat úgy ahogy sikerült csak megépíteni, helyenként óriási kátyúk vannak rajta. Ahogy a városban is. A villamossín és a macskaköves út között olykor hatcentis különbség is volt.

KRESZ-tábla mint karó

Lviv táblájához két legelő tehenet kötöttek, páran futballmezben mellettük fotózkodtak.

Az utolsó lengyel nagyvárost, Przemyslt összekötötték a testvérvárossal, a monarchiabeli Lemberggel és különösebb zökkenők nélkül meg lehetett tenni három óra alatt a 120 kilométeres távolságot busszal vagy vonattal is. Viszonylag egyszerűen lehetett tehát futballturistáskodni.

Az igazán nagy drámák nem ezen a távon voltak, hanem a stadionnál. A stadion környékét ugyanis lezárták, mert a közeli parkoló nem készült el, így oda nem terelhették a körülbelül 15 ezer németet és 3 ezer portugált. A stadion a pusztában áll, tömegközlekedve képtelenség elérni.

A stadiontól nagyjából öt kilométerre le kellett rakni az autókat, jöhetett a buszra szállás. Ám a busszal is csak három kilométerre lehetett megközelíteni az arénát, onnan jobb híján maradt gyaloglás. Ennyi német ilyen fegyelmezetten, sorban, a háború óta nem gyalogolt errefelé.

Szépen, oszlopban haladtak, igazi futballmenet volt. Nem igazán értették, mi történik, de békésen tűrték. A meccs után, hazafelé ugyanez várt rájuk, és még a szállodába is el kellett jutniuk valahogy.

A szemfüleseknek egyszerűbb volt a helyzetük. Egy német rendszámú lovasszekérre felpattant vagy tizenöt helyi drukker. Valamiért ez a – nem hintó, egyszerű terményszállító – szekér a stadion közelébe mehetett, és pár hrivnyáért elgaloppozott a szurkolókkal.

A rendőrök is érezték, hogy nem lenne túl szerencsés, ha ez a kis túra bárhol is megjelenne a világsajtóban, ezért nem hagyták, hogy fényképek készüljenek róla. Az a tizenöt szerencsés azonban nagyon jól érezte magát, gyorsan a városba ért, nem kellett buszra várnia százakkal együtt. A zsúfoltság érzése nekik a szekéren lehetett meg.