Zsidózás miatt nem lesz büdösrománozás
További Futball cikkek
A tavaly augusztus 15-én megrendezett Magyarország–Izrael-meccsen szurkolók egy csoportja mocskos zsidózott, és más antiszemita rigmusokat skandált már az izraeli himnusz alatt, majd a mérkőzésen többször. Az 1-1-gyel zárult, amúgy alacsony színvonalú mérkőzés után pár nappal a magyar kormány és az MLSZ is bocsánatot kért Izraeltől a drukkerek viselkedése miatt.
Fél év után sokkoló büntetés
A FIFA csak közel fél évvel később sújtott le, az európai rasszizmus ellenes mozgalom (FARE), egy bécsi izraelita kör és a Simon Wiesenthal Központ feljelentése nyomán súlyosan megbüntette a magyar szövetséget. A Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött kell lejátszania a válogatottnak, a szövetséget pedig negyvenezer svájci frankos büntetés befizetésére kötelezték.
A Football Against Racism in Europe (FARE) vezetője, Piara Powar az Indexnek elmondta, többen is bejelentést tettek a mérkőzés után náluk. Sokan szemtanúi voltak az elszigetelt szurkolói csoport viselkedésének, de a híradásokon keresztül is eljutott hozzájuk, hogy antiszemita rigmusok hangzottak fel a meccsen. Ezeket a bizonyítékokat összeszedték, és elküldték őket a FIFA-hoz, a döntést pedig a nemzetközi futballszervezet hozta meg.
Powar szerint nem csak Európában, hanem szerte a világon gondot okoznak a hasonló szurkolói megnyilvánulások, amelyek a legtöbb esetben az alsóbb ligákban, elsősorban a csapatsportok meccsein jelentkeznek. Az olyan találkozókon különösen jellemző az ilyen szurkolói viselkedés, ahol valamilyen történelmi háttér is párosul a találkozóhoz. A FERA vezetője elmondta, a FIFA feladata, hogy a büntetések súlyáról döntsön, de ő és szervezete úgy véli, csak keményebb szankciókkal lehet valamilyen eredményt elérni, és visszaszorítani a sporteseményeken tapasztalható rasszizmust.
A FIFA által összeállított tizenegy oldalas dokumentum részletesen taglalja az augusztusi Magyarország-Izrael-barátságos mérkőzésen történteket, és indoklásában utal a FIFA alapelveire, amelyek leszögezik: elfogadhatatlan, hogy nézők egy csoportja diszkriminatív, antiszemita módon nyilvánuljon meg egy sporteseményen.
Antiszemita Lazio-szurkolók után is nyomoznak
Az UEFA hétfőn közölte, hogy vizsgálatot folytat a Lazio ellen, mert a novemberi Lazio–Tottenham-mérkőzésen a hazai szurkolók rasszista és antiszemita rigmusokkal illeték az angol csapatot. A Lazio keménymag többször kántálta, hogy "zsidó Tottenham", illetve "Szabad Palesztinát", és egy nagy molinót is kifeszítettek, palesztin zászlókat lengettek. A Tottenhamnek zsidó szurkolói csoportja van, akik magukat Yid Armynak nevezik. A vizsgálatot nemcsak ezért folytatják le, a mérkőzés előtt Rómában a két szurkolótábor össze is verekedett, és Lazio-drukkerek tűzijátékot is dobáltak a pályára. Az UEFA január 24-én tárgyalja az ügyet.
A FIFA fegyelmi bizottságának tagjai egyhangúlag visszataszítónak minősítették a magyar szurkolók rasszista, antiszemita megnyilvánulásait, politikai provokációját. A szervezet büntetőszabályzatának 58. paragrafusára vonatkozva hozta meg a döntést. Ez kimondja, hogy a stadionban tapasztalható rasszista megnyilvánulások esetén stadionbezárás és legalább húszezer svájci frankos büntetés szabható ki. A 96. paragrafus szerint bizonyítékként nemcsak a játékvezetők és a megfigyelők jelentése számíthat, videó- és hangfelvételek alapján is szankcionálhatnak.
A FIFA egyidejűleg figyelmeztette a magyar szövetséget, ha még egyszer ilyen előfordul, akkor - figyelmeztetés nélkül is - pontlevonás következhet, végső esetben pedig kizárás. Ilyen fenyegetést legutóbb a szerb szövetség kapott egy tavalyi szerb-angol U21-es mérkőzés alatt történt rasszista megnyilvánulásokért, amelyben akkor a szerb csapat tagjai is részt vettek.
Furcsa magyarországi reakciók
A teljes képhez hozzátartozik, hogy a magyar válogatott tavalyi meccse egy már korábban lekötött, oda-visszavágó második mérkőzése volt. Az első meccset két éve, Izraelben játszotta a válogatott, 1-0-ra kikaptak, és tavaly nyáron kerítettek sort a visszavágóra.
Hogy miként készült a magyar fél, arról az tudható, hogy az izraeli csapat szereplésein az izraeli szövetség a legszigorúbb rendezési elveket követi, és követeli meg a helyi szövetségtől. A magyar meccsen sem volt ez másképpen. Már az edzésen is fegyveresek őrizték a csapatot.
De mit közvetített a tévé?
Már a barátságos meccs közvetítése is kisebb botrányt okozott. A Mishpaha blog hívta fel a figyelmet arra augusztus 16-án, hogy a mérkőzést közvetítő MTVA más képet küldött Izraelbe, és mást láthattak a hazai nézők.
Az Izraelbe továbbított közvetítésben a vendégek himnusza alatt a magyar szurkolótábor keménymagját láthatták a nézők, akik közül többen hátat fordítottak a pályának, vagy rigmusokat skandáltak. Az MTVA sokáig hárított, végül elismerték felelősségüket.
„A részletes vizsgálat eredményeit áttekintve a vezérigazgató megállapította, hogy egy rövid ideig egy műszaki munkatárs figyelmetlenségéből adódóan más jel került továbbításra a magyar és más az izraeli televíziónézőknek. A hibát orvoslandó, dr. Böröcz István vezérigazgató a minőségbiztosítás érdekében a továbbiakban egy új ellenőrzési szintet építtet be minden hasonló jeltovábbítási folyamatba. A hibát vétő műszaki munkatárs írásbeli figyelmeztetésben részesült. Az érintettektől az MTVA ezúton is elnézést kér" - állt október közleményükben.
Több százmilliós kár
A magyar szövetségnek a presztizsveszteségen és a pénzbüntetésen túl további veszteség, hogy a jegyeladások hiánya többszázmilliós bevételkiesést is okoz. Az elmarasztaló FIFA-határozat már novemberben megvolt, de csak kedden hozták nyilvánosságra.
Az MLSZ a FIFA bejelentése után azt nyilatkozta az Indexnek, eltúlzottnak érzik a sokkoló büntetést, és fellebbeznek. „Nagyon sajnáljuk, hogy egy szurkolói csoport felelőtlen magatartása oda vezethet, hogy senki sem nézheti meg a meccset a helyszínen" - tették hozzá.
A magyar szövetség nem sokkal később közleményt adott ki. „A magyar válogatottnak egy barátságos meccsén történt eset miatt egy sorsdöntő, a legrangosabb nemzetközi sorozatba illeszkedő mérkőzésen kell letöltenie a kirótt büntetést, a pontos indoklás és határozat kézhezvétele előtt is túlzottnak és igazságtalannak tűnik. Ezért az MLSZ a hivatalos határozat érkezését követően benyújtja fellebbezését, hogy igazságosabb, a történtekkel arányos döntés szülessen."
Egervári Sándor szövetségi kapitányt is meglepte a hír, azt nem érti, a FIFA miért most hozta nyilvánosságra a döntést. „Mondanom sem kell, derült égből villámcsapásként ért minket a hír, a határozat nagy meglepetést okozott valamennyiünk számára .Annál is inkább, mert ez egy majd' féléves történet, ha hamarabb reagálnak rá az illetékesek, akkor mondjuk a barátságos norvég-meccs zajlik zárt kapuk mögött, és nem az akár a csoport végeredményét is befolyásoló világbajnoki selejtező. Nagyon nem mindegy" - mondta Egervári a hatharom.hu-nak.
Szerda délelőtt hivatalosan is értesítették az MLSZ-t, a rendkívüli értekezletén megszületett a fellebbezés szövege is. „A szövetség a legnagyobb körültekintéssel elkészített indoklással fordul a FIFA-hoz azért, hogy elérje a súlyos szankciók enyhítését, amelyet néhány tucat ember szélsőséges, a futball, és a fair play szellemétől teljességgel idegen megnyilvánulása okozott. A kulturált normákat betartó, sportszerű szurkolók érdekének védelme a szövetség feladata. Több tízezer rajongó ily módon való büntetése hatalmas erkölcsi és anyagi kár nemcsak az MLSZ, hanem a szurkolók és a magyar labdarúgó-társadalom egésze számára, ezért tartja a szövetség aránytalannak és túlzónak a FIFA döntését. Az MLSZ elkötelezett a rasszizmus, illetve a diszkrimináció minden formája elleni küzdelemben, és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a labdarúgás az egymás iránti tiszteletről és megbecsülésről szóljon, a stadionokból mielőbb eltűnjenek a szélsőséges, a civilizált normáktól eltérő hangok. A fellebbezés mellett az MLSZ széles körű, az eddigieknél hatékonyabb szakmai egyeztetéseket kezdeményez annak érdekében, hogy eredménnyel szolgáljon a korábban megkezdett folyamat, a sportesemények rendjét megzavaró személyekkel szembeni határozott fellépés".
Orbán inkább nem kommentálja
Orbán Viktor miniszterelnök, aki hétfőn Zürichben tartózkodott, a FIFA-gálán nem hallott a magyar válogatottat sújtó döntésről. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az Index kérdésére azt mondta, Orbán a svájci találkozón nem is kaphatott információt a büntetésről, „hiszen az csak kedden született, és akkor közölték az MLSZ-szel, Orbán Viktor pedig az MLSZ-től értesült a hírről”. (A döntés egyébként novemberi, csak kedden hozták nyilvánosságra - a szerk.) A sajtófőnök szerint a miniszterelnöknek mindezek ellenére megvan a maga véleménye a döntésről, de „azt inkább nem szeretné közölni”.
Az MLSZ a fellebbezéséről a FIFA fellebbviteli bizottsága dönthet. A bizottság elnöke Larry Mussenden Bermudáról, az elnökhelyettes Ahmad, Madagaszkárról. A tagság rajtuk kívül húszfős, öt európai van benne, a legfajsúlyosabb név a német Gerhard Mayer Vorfelder, aki 2001-től vezeti a német labdarúgást. A bizottságnak izraeli tagja is van, Avi Luzon. Ő egyébként az izraeli szövetségi elnöke.
A FIFA először büntetett rasszizmus miatt ilyen súlyosan
Az angol Guardian szerint rasszizmus miatt ilyen súlyosan még nem büntetett a FIFA, azaz korábban egyszer sem zárattak be két válogatott mérkőzést szurkolói megnyilvánulások miatt.
A magyarokéhoz hasonló, de kisebb mértékű büntetést kapott a bolgár szövetség is a FIFA-tól, zárt kapuk mögött kell megrendezniük következő mérkőzésüket. Szurkolóik a Dánia elleni október meccsen petárdát dobtak a pályára, valamint a csereként beállt színesbőrű Patrick Mtiligiát minden labdaérintésénél hangosan fütyülték, huhogtak is. Pénzbüntetésként 35 ezer eurót kaptak, a zárt kapus meccsüket pedig Málta ellen rendezhetik.
A FIFA mellett az európai szövetség, az UEFA is igyekszik egyre keményebben fellépni a stadionokban tapasztalható rasszizmus ellen. Ahogy már fentebb említettük, tavaly októberben, a szerb-angol U21-es Eb-selejtező után elszabadult a pokol a pályán. Az angolok játékosát, Danny Rose-t már a mérkőzés alatt megtalálták a szerb szurkolók, rendre huhogtak, amikor a futballista játékba avatkozott. A lefújás után Rose a nézők közé bombázta a labdát, mire a két válogatott focistái és edzői is egymásnak estek, volt, akit gyomorba rúgtak. A szerb szövetséget 80 ezer euróra és egy hazai zárt kapus U21-es meccsre büntették, két szerb edző kétéves eltiltást kapott.
Az MLSZ csak pénzzel büntet
Októberben az MLSZ is büntetett rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt. A Budapest Honvéd–Pécs meccsen a hazai drukkerek huhogtak, a szövetség a visszaeső klubot mindössze nyolcvanezer forintra büntette meg. A másodosztályban a Szeged–Békéscsaba találkozón is huhogott a hazai nézők egy csoportja, itt ötvenezer forint volt a büntetés.
A legújabb eset a milanos Boatengé, a csatár egy környékbeli kiscsapat elleni barátságos meccsen vonult le a pályáról csapattársaival együtt, miután az ellenfél drukkerei huhogással cukkolták. Sepp Blatter, a FIFA elnöke ennek kapcsán kijelentette, „ismétlem, zéró tolerancia van, nem lehet rasszizmus a stadionokban. Büntetni kell azokat a csapatokat, amelyek nem képesek megregulázni a szurkolóikat." De azt is hozzátette, nem szabad csak úgy lesétálni a pályáról, akkor sem, ha rasszista megnyilvánulásoknak vannak kitéve a labdarúgók
Zárt kapura legutóbb a szerbek első csapatát büntették Európában. Az Olaszország-Szerbia-Eb-selejtezőn a vendégszurkolók miatt félbe kellett szakítani a meccset 2010 októberében. A szerb huligánok füstbombákat, petárdákat és görögtüzeket dobáltak a pályára, a bíró nem tehetett mást, lefújta a találkozót. Az UEFA egy zárt kapus meccsre büntette a szerbeket.
A románok megússzák a budapesti poklot
A büntetésről több román lap is jó hírként számolt be. Azt emelték ki, hogy a román válogatott így megússza a budapesti pokolt, hiszen a Puskás Ferenc Stadionban negyvenezer ember hajszolta volna a magyar csapatot. A román szövetségnél is úgy vélik, hogy ezzel náluk lesz az előny, ráadásul kedden az is kiderült, hogy Gera Zoltán térdsérülése súlyos, legalább fél évet kell kihagynia keresztszalagszakadása miatt.
Nem fogadta mindenki örömmel a hírt Romániában. Az internetes hozzászólók közül többen nehezményezték, hogy így nem utazhatnak el a magyarországi mérkőzésre. Hasonló véleményen volt a válogatott egyik csatára Ciprian Marica is. „Nagyon örülök, hogy a FIFA lecsap a rasszizmusra, de nézők nélkül a futball nem az igazi. Ellenséges hangulat fogadott volna minket, de elégtételt vettünk volna. Mindenképp nyernünk kell" - mondta.
A román sajtó mellett Amerikában, Oroszországban és Izraelben is foglalkoztak a lapok a büntetéssel, az angol Daily Mail azt pedzegette, vajon elég súlyos-e a büntetés ahhoz, hogy megakadályozza a további rasszista, antiszemita megnyilvánulásokat a nézőtéren.
Sorsdöntő lehet a márciusi meccs
A magyar csapat négy forduló után kilenc ponttal a csoportja második helyen áll, ugyanannyi pontja van, mint a harmadik Romániának. A korábban nagy riválisnak tartott törököknek csak három pontjuk van, miután a válogatott Andorra és Észtország mellett őket is megverte.
Egervári csapatára március 22-i találkozó után két idegenbeli meccs vár. Négy nappal a zárt kapus mérkőzés után Törökországban kellene pontokat szerezni, majd szeptemberben jön a románok elleni összcsapás Bukarestben. Ez a két idegenbeli meccs nagyon nagyon nehéznek ígérkezik, ezért is lenne fontos a győzelem itthon a románok ellen, szurkolók nélkül azonban nehéz lesz. A drukkerek mindenesetre már szervezkednek, a Puskás Ferenc Stadion közelében gyűlnének össze, hogy hangjukkal kintről segítsék a csapatot.
A román Adevarul.ro úgy tudja, a román szurkolók sem szívesen maradnának otthon, ha a FIFA elfogadja a FIFA fellebbezését, akkor egy telt házas meccsen kétezerötszázan mutatnák meg, hogy fel akarják venni a versenyt a magyarokkal.
Amennyiben zártkapus lesz a meccs, a magyar szurkolók egy része a stadionban nem énekelheti el az ellenféltől teljesen függetlenül mindig elhangzó kedvencét, a „Ki nem ugrál büdös románt". A nézők egy része akkor sem hagyta el ezt a rigmust, amikor a szíven szúrt román kézilabdázó, Marian Cozma emlékére játszott egymással 2009-ben a magyar és a román csapat.