Platini ott támadja Blattert, ahol tudja
„A rasszizmus és az erőszak nem csak a futballban jelent gondot. Én azt gondolom, hogy a sportágat leginkább a fogadási csalások fenyegetik, számomra ez a legnagyobb probléma" - mondta az európai szövetség vezetője.
Szóba kerül Kevin Boateng esete is, aki a Milan játékosaként egy barátságos meccs közben sétált le a pályáról, mert az ellenfél szurkolói huhogtak, amikor nála volt a labda. „Fantasztikus volt, nagyon tetszett, hogy ezt csinálta. Még fel is hívtam a Milant, hogy gratuláljak nekik" - mondta Platini. Az esetről korábban más véleményen volt Sepp Blatter, a FIFA elnöke, szerinte egy játékosnak nem szabad levonulnia a pályáról, bármilyen inzultus is éri.
Platini elmondta, az UEFA már szabályokat is hozott. Amennyiben rasszista szurkolói megnyilvánulások hallhatók a stadionban, a játékvezetőnek kétszer meg kell állítania a meccset, ha ilyet hall, harmadik alkalommal már lefújhatja.
Továbbra is kitart amellett, hogy a 2022-es katar világbajnokságot télen kellene megrendezni. „Nyáron ötven fokban kellene játszaniuk a csapatoknak. Ha nem változtatjuk meg az időpontot, lesznek csapatok, melyeknek esélyük sem lesz a vb-győzelemre".
Ismét ellenezte a FIFA által támogatott videobíró bevezetését, úgy véli, a pénzt inkább a futballban lemaradt országok fejlesztésére kéne áldozni. „Egy vagyonba kerül a technológia, legalább ötvenmillió euró öt évre. A futball a leggyönyörűbb sportág a világon, ami százötven évnyi hagyományra épül, nem értem, a videóbíró mit adhatna hozzá".
Az UEFA elnökének több olyan felvetése is volt az utóbbi időben, amit nem díjaztak a futballszurkolók. A 2020-as Európa bajnokságot több európai nagyvárosban rendezné meg, és felmerült az is, hogy a Bajnokok Ligáját 64 csapatosra növeli.