Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Múlt héten nőtt a magyar bundázók száma

2013.02.07. 13:14

A Központi nyomozó Főügyészség az Indexnek megerősítette, a közelmúltban nőtt a nemzetközi bundabotrány magyar gyanúsítottjainak száma.

„Az elmúlt héten hét fővel bővült a gyanúsítotti kör"" - közölte dr. Fazekas Géza sajtószóvívő. A gyanúsítottak száma így már ötven, ahogy azt az Europol hétfőn közölte Hágában a nyomozással kapcsolatban. Három ember őrizetben van, egy pedig házi őrizetben. A nyomozás várhatóan február végén fejeződik majd be.

A hét fő között lehet a volt kispesti futballista, G. Krisztián és barátnője, akik előre tudták egy U19-es mérkőzés végeredményt, és fogadtak is rá, valamint öt békéscsabai utánpótláskorú futballista, írta a rangado.hu szerdán.

Az Europol tájékoztatóján dr. Fazekas Géza elmondta, a távol-keleti kartell munkájában 2010 óta vett részt a magyar szervezet. Feladatuk az volt, hogy megszervezzék a bírók, játékosok vesztegetését, elutazzanak a kiszemeltekhez, és átadják nekik a pénzt, majd beszámoljanak a kartell vezetőinek. Ha sikeres volt egy-egy mérkőzés manipulálása, akkor a szervezet tagjai részesedést kaptak.

Az már korábban kiderült, hogy a magyar nyomozók harminchárom meccs megbundázására találtak bizonyítékot. A csalók  többek között tizenegy magyar bajnoki mérkőzést, két magyar kupa mérkőzést, egy NB II.-es mérkőzést, négy magyar U-19-es mérkőzést, két klubcsapatok közötti nemzetközi barátságos felkészülési mérkőzést bundáztak meg, de egy megye I.-es mérkőzést is manipuláltak.

Bizonyítékot találtak, olasz, finn klubmeccsek és egy válogatott mérkőzés megvásárlására is. A csalók negyven és hatszázezer euró közötti összegeket költöttek egy-egy találkozó megbundázására.

A napokban Sebők Vilmos és Vasile Miriuta is gyanúba keveredett egy 2002-es Bundesliga-meccs miatt, de a gyanús Cottbus–Bayern találkozóján egyikük sem játszott, és felmerült egy másik meccs is. Kedden az angol lapok arról írtak, hogy a Debrecen kapusát, Vukesan Polekszicset próbálták megvenni a 2009-es Liverpool–Debrecen BL-meccs előtt.