Auguszta
-3 °C
2 °C

Juhász Roland a Videotonba igazolt

2013.02.19. 15:53 Módosítva: 2013-02-19 16:01:31

Két nappal az átigazolási határidő vége előtt a belga Anderlecht hivatalos honlapján bejelentette, a klubnál az első keretből az ősszel kikerülő, a juniorcsapatba száműzött magyar válogatott védő, Juhász Roland a Videotonnál folytatja.

Juhász hét évet töltött a belga bajnoknál, csapatkapitány is volt, a nyári sérülése után azonban az új edző nem láthatta, és egy másik védőt hozott a helyére.

A Videoton sajtófőnöke, Szabó Gergő úgy reagált a hírre: „szokásuknak megfelelően, amint bejelentenivalónk lesz, megtesszük.”

Juhásznak állítólag orosz lehetőségei is voltak - az ukrán Dnyipro is vinni akarta -, de a Fradinál, Diósgyőrnél is felmerült a neve.

A védőnek nagyon fontos, hogy játékba lendüljön, mert a válogatott keretéből is kikerült a februári barátságos meccsen, míg Magyarországra március 22-én létfontosságú - zárt kapus - vb-selejtező vár Románia ellen.