Auguszta
-4 °C
2 °C

Kéz volt, de a perdöntő bizonyíték hiányzik

2013.02.21. 10:46

A Milan 2-0-ra verte a Barcelonát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőben. Az olaszok vezető gólja egy vitatott helyzet után született, úgy tűnt, az egyik Milan-játékos kezét érte a labda.

Az 57. percben Montolivónak gurítottak le egy szabadrúgást, aki harmincról lőtt. A labda előbb Albán, majd Zapatán pattant meg, mielőtt Boateng elé került, aki tizenhatról, fordulásból kilőtte a hosszú sarkot. A Barcelona-játékosok rögtön reklamáltak, hogy Zapata kezezett, első látásra valóban egyértelműnek tűnt, hogy szabálytalanság történt.

A felvételeken jól látható, hogy Alba karját is érinti a labda, ez vétlen volt. Onnan Zapata arcára pattan, onnét vissza a feje mellé emelt alkarjára, és onnét újra az ellenkező irányba, Boateng elé. Ezután úgy tűnik, a milanos karján változtat irányt, és onnan hullik Boateng elé. A hirtelen leleassuló labda is azt mutatja, így történt.

A milanos keze nem volt természetes helyzetben, lent vagy leszorítva, és bár véletlenül ért hozza, ilyenért szoktak 10-ből nyolcszor büntetőt fújni a bírók fordított esetben.

A kameraállás alapján sajnos nem látható egyértelműen a helyzet, az oldalsó, leskamera mindent egyértelműsítene, ám azt az olasz tévések nem adták le.

Kéz volt?

  • 2468
    Igen
  • 1947
    Nem

A Milan a 81. percben rúgta a második gólját, ott már nem volt szabálytalanság, Niang és Shaarawy gyönyörűen játszotta ki a Barca-védelmet, utóbbi gólpassza zseniális: Muntari kapásból a bal alsó sarokba lőtt, és beállította a 2-0-s végeredményt.

A visszavágót március 12-én rendezik Barcelonában, ott majd kiderül, mekkora szerepe volt a vitatott gólnak.