Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Aki még Mourinhót is képes megugráltatni

2013.02.27. 12:22

José Mourinho, ha éppen nem kell egy szabálytalanság miatt a bírókkal veszekednie, totálisan egykedvűen tudja nézni csapatát, és kevés kivételtől eltekintve nem igazán nyilvánítja ki látványosan az érzelmeit. Raphael Varane azonban, ha csak néhány pillanatra is, kibillentette szerepéből edzőjét.

A Real Madrid kedden 3-1-re verte a Barcelonát a Király-kupa elődöntőjében, a Real harmadik gólját a magasra emelkedő Varane fejelte a 68. percben. A párharc első meccsén sztárrá vált francia a már kiütést jelentő 3-0-t Mourinhóval akarta ünnepelni, akit kissé felkészületlenül ért az örömködés. Varane nem fogta vissza magát, edzőjét átölelve kezdett ugrándozni, és Mourinho nem tudott mást tenni, ő is pattogott párat. A következő pillanatban azonban már a veszélyekre figyelmeztető edzőt adta.

A meccs után Varane el is mondta, nem volt véletlen, hogy kiszaladt az oldalvonalhoz, mert a gólját Mourinhónak ajánlotta.