A zártkapus világbajnoki selejtezőn Vanczák fejesével megszereztük a vezetést, Mutu 11-esből egyenlített, amire Dzsudzsák szintén büntetőből azonnal válaszolt. A 92. percben hozták ikszre a meccset a románok. Öt forduló után a hollandok vezetik a csoportot, 15 pontjuk van, a magyar és a román csapatnak 10-10 pontja van, a törököknek hat.
Korcsmárt buktatták
a tizenegyesből, keményen lőtte a jobb alsó sarokba, ezzel 1-1.
Korcsmár buktatta Mutut.
Nagyon szépen oldották meg középpályán: Pintér, Koman és Varga psszolgatták ki a románokat, majd Pintér jobb szélről beadott, Szalai teljesen üresen fejelhetett az ötösön, de rosszul találta el, egy méterrel mellé ment.
amivel vezetnek a csoport másik meccsén
Az I csoport mindkét meccsén az esélyesek vezetnek: a franciák Giroud-nak az első félidő hosszabbításában szerzett góljával a grúzok ellen, a spanyolok Ramos 49. perces góljával a finnek ellen. A spanyoloknak és franciáknak is 7-7 pontjuk van, a grúzok 4 ponttal jönnek mögöttük.
A húszéves Cornelius góljával. Eddig 3 meccsen csak 2 pontot szereztek, ha most nyernek, beérik az 5 ponttal most harmadik cseheket. Viszont a második helyen 9 ponttal áll Bulgária a mai 6-0-s győzelem után.
Dzsudzsák cselezett belefé jobbról, majd ballal lőtt, oldalháló.
Legalábbis a stadion melletti rendezvényen elhangzott „kezeket fel” utasításra a partjelző is hallgatott: lest intett nekünk – tudósítottak a helyszínről.
Szabics helyett Varga a pályán.
egyedül lépett volna ki, buktatták, viszont a bíró továbbot intett.
A 39. percben Young, majd a 42.-ben Lampard is szerzett egy-egy gólt San Marino ellen. A valaha volt legnagyobb San Marinó-i vereség és a valaha volt legnagyobb angol győzelem is 13 gólos volt (0-13 a németek ellen 2006-ban, és 13-0 az írek ellen 1882-ben).
Az első félidőt 0-0-ra hozták az észtek, de a 47. percben Van der Vaart megszerezte a vezetést a csoportunk másik meccsén.
A 12. percben a hazai Della Valle öngóljával szereztek vezetést, aztán a 29.-ben Oxlade-Chamberlain, a 36.-ban Defoe szerzett gólokat.
Tök üres a főtér. A Transindex terepen lévő kollégája jelenti: Kolozsvár főtere ugyanolyan csendes, mint a meccs előtt egy órával. Amúgy itt egész nap hóvihar volt, este hét körül ült el, de az emberek nem jöttek elő. Nincs is kültéri közvetítés, mondjuk.
A szünet előtti percben Zozulya szerezte a vendégek harmadik gólját.
Szabics adta be laposan középre jobb szélről, Szalai ráfordult, de lövése lepattant, a labda Dzsudzsákhoz került, aki jobbal csak pörgetni tudta, a román kapus védett.
Az 56-osok terén, ahol a nagyjából kétezer fős tömeg kitart – érkezett a jelentés a másik meccsnéző helyszínről.
Decens prágai étteremben, asztalon kihajtott laptopon német és szerb vendégszurkolókkal a magyar táborban követtük az első félidőt. A falon villogó LCD tévéken a nagyon unalmas cseh-dán hangulatromboló futkározást adják, Vanczák fejesgólja után kiderült, hogy rajtunk kívül még van egy laptopos, magyar társaság a közelben. Több cseh vendég a magyar hangrobbanás után átpártolt asztalunk mellé és állva követték Dzsudzsákékat, aki talán kicsit meglepő módon itt meglehetősen kedvelt és elismert játékos. Prágában általános vélemény a félidő végén, hogy ha a román válogatott ilyen rossz helyzetkihasználással focizik a második félidőben, a magyarok simán nyerik a mérkőzést - írja Prágából a dohoto blog szerzője, Cseszlovák Kém.
vagy a hidegre vagy a radikális koncertek hiányoznak, mindenesetre elindultak valamerre, „a Puskás mellett oszlik a tömeg, népvándorlás kezdődött” – jelentette a helyszínről munkatársunk.
Nem meglepő, hogy most a magyarok kezdik.
Lehet, hogy a pályán a magyarok vezetnek, de Csíkszereda főutcáján nem. A Petőfi utcában 4-1 a románoknak - az öt kocsmából négy a román közvetítést nyomja - olvassuk a transindexen.
A 29. percben született Dzeko-gól után a 36. percben Misimovics kihagyott tizenegyese után Ibisevics szerezte meg a másodikat. A mai meccs előtt ez a két csapat állt az első két helyen 10-10 ponttal, ha a bosnyákok nyernek, komoly esélyük van a csoportgyőzelemre, hiszen idegenben 0-0-t játszottak a görögökkel.
Udvarhelyen a G Music Pub kocsmában gyűlt össze jelentősebb tömeg szurkolni, a hangulat kiváló. A meccs kezdésekor alig tízen voltak, időközben megduplázódott a létszám. Mindenki a magyaroknak szurkol, van, aki a csíkszeredai hokimeccsről érkezett. Minden jó magyar megmozdulást öröm kisér, zászlót senki sem hozott, mindenki nyugodtan sörözget, a háttérben csendesen rockzene szól, sokan azt beszélik, milyen jó hangulat lehet a stadion mellett.
Beszólások 1-0 állásnál: "Innen tovább semmi se történjen, maradjon így", valaki megkérdezte mikor nyertek utoljára a magyarok a románok ellen, megmondják, erre: "Akkor már ideje lenne nyerni!", másik asztalnál: "Ez az, szoptassátok bazmeg!"
Hatvankilencedik alkalommal ül a spanyol labdarúgó-válogatott kispadján a finnek elleni vb-selejtezőn Vicente del Bosque, ezzel megdöntötte a Kubala Lászlóval eddig közösen tartott spanyol futballkapitányi rekordot. (MTI)
Szünet van a magyar meccsen, addig felsoroljuk a többit. a csillaggal jelöltek már véget értek.
A csoport:
Horvátország-Szerbia 2-0 (2-0)*
Macedónia-Belgium 0-1
Skócia-Wales 0-0
B csoport
Bulgária-Málta 6-0 (2-0)*
Csehország-Dánia 0-0
C csoport
Kazahsztán-Németország 0-3 (0-2)*
Ausztria - Feröer-szigetek 3-0
Svédország-Írország 0-0
D csoport
Andorra-Törökország 0-2 (0-2)*
Magyarország-Románia 1-0
Hollandia-Észtország 0-0
E csoport
Norvégia-Albánia 0-1 (0-0)*
Szlovénia-Izland 1-2 (1-0)*
Az állás: 1. Svájc 10 pont/4 mérkőzés, 2. Albánia és Izland 9/5 (6-5), 4. Norvégia 7/5, 5. Szlovénia 3/5 (4-8) és Ciprus 3/4 (4-8)
Szombaton: Ciprus-Svájc
F csoport
Izrael-Portugália 3-3 (2-1)*
Luxemburg-Azerbajdzsán 0-0
G csoport:
Liechtenstein-Lettország 1-1 (1-1)*
Szlovákia-Litvánia 1-1
Bosznia-Hercegovina - Görögország 2-0
H csoport:
Moldova-Montenegró 0-0
Lengyelország-Ukrajna 1-2
San Marino-Anglia 0-1
I csoport:
Spanyolország-Finnország
Franciaország-Grúzia
Csányi Sándornak sincsenek kötélből az idegei, az első félidőben néhány magyar védelmi hibát látva, a fejéhez kapott.
Dzeko góljával, élen állnak a G csoportban is, alighanem ki fognak jutni a vb-re.
Szalai Ádám helyzeténél a kolozsvári Bulgában. A kocsmában a közvetítés kiegyensúlyozott, az emeleten a román tévé adását streamelik - ad helyszínit a Transindex.