Jónás, Renátó
5 °C
18 °C

Túl könnyű már nekünk a Bundesliga

2013.04.17. 10:57

A Bayern München hetekkel a Bundesliga vége előtt megnyerte a bajnokságot, kedd este a kupa elődöntőjében hatot rúgtak a Wolfsburgnak, és a BL-ben is elődöntősök. A klub elnöke aggódik, hogy Németországban nem marad nekik kihívás.

„Az idén nagyon hiányzott verseny a Bundesligából, ennek pedig egyáltalán nem örülünk. Azt hiszem, valamit tenni kellene, hogy ez ne így legyen" - nyilatkozta Uli Hoeness a német Kickernek, de azt is hozzátette, hogy nagyszerű kerettel dolgozhattak az idényben.

A tavaly BL-döntős müncheniek az összes sorozatban meneteltek ebben a szezonban. A bajnokságot már április 6-án megnyerték, húszpontos előnnyel, még soha senki nem lett bajnok ilyen korán a Bundesligában. Volt olyan sorozatuk, hogy hat meccsen át nem kaptak gólt, a Hamburgot nemrég 9-2-re intézték el, +70-es gólkülönbségük pedig harminchárom góllal jobb, mint a második Borussia Dortmundé.

Kedd este a Német Kupa elődöntőjében jött az újabb kiütés, a Wolfsburg elleni meccset 6-1-re nyerték meg. Ribery nem játszott, Gomez pedig csereként állt be, kilenc perccel később már mesterhármasa volt. A meccs másik embere a 21 éves Shaqiri volt, aki általában szintén nem kezdő. Gólja mellett két asszisztot is kiosztott, egy másik gól előtt pedig ő indította az akciót.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében kétszer is 2-0-ra verték meg az olasz bajnokságot toronymagasan vezető Juventust, az elődöntőben a Barcelona ellen játszhatják az idényben a legkeményebb mérkőzéseiket, az elsőt már a jövő héten.

„Egyelőre nem akarunk a triplázásra gondolni, jobb, ha nem is jut eszünkbe az egész" - mondta a spanyol Marcának a bayernes Javi Martinez a keddi elődöntős győzelem után, de korábban már csapattársa, Dane kijelentette, az idén mindent meg akarnak nyerni. Legutóbb egyébként 2001-ben tudták behúzni a bajnokság mellett a BL-t is, akkor a Valenciát verték tizenegyesekkel a döntőben.

A Bayernnek ez az utolsó szezonja Jupp Heynckesszel, a nyártól a korábbi barcás sikeredző, Pep Guardiola váltja.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?