István, Vajk
17 °C
34 °C

Súlyos szembeteg a bundavád-gyanúsított

2013.04.19. 09:57

S–chultz Lászót, aki a fogadási csalásokkal kapcsolatos tevékenységének gyanúja miatt 22 hónapot ült előzetesben, a múlt héten engedték át háziőrizetbe. Az egykori futballista ügyészi engedéllyel három órát kapott, hogy meglátogathassa a szemklinikát: évek óta látóideg-betegségben szenved - írta a blikk.hu.

Schultz elmondta, betegsége örökletes, és az utóbbi négy-öt évben hónapok alatt súlyosbodott az állapota. A budapesti cellájában ablak sem volt, egy tv-t kapott ugyan, de azt csak néhány centiről tudta nézni. A klinikán különböző vizsgálatokat végeztek el rajta, majd orvosától igazolást kapott, amellyel bizonyítani tudta a hatóságoknak, mivel töltötte idejét a szabad órákban.

Az ügyészség szerint Schultz a fogadási maffia pénzfutára volt, 2011 nyarán, Peruban vették őrizetbe, saját elmondása szerint a szembetegségét kezelendő utazott volna Panamába, de a körözése hírének hallatára vissza akart fordulni, amikor lekapcsolták.