Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Suarez 10 meccset kapott a harapásért

2013.04.24. 16:21

Az Angol Labdarúgó Szövetség tíz mérkőzésre tiltotta el Luis Suarezt, mert a Chelsea elleni bajnokin megharapta Braniszlav Ivanovicsot. A Premier League-ben az idén már nem játszik, ha marad Angliában akkor a következő szezon elejét is ki kell hagyja.

Lehetett számítani rá, hogy szezonban többször sportszerűtlenül viselkedő uruguayi komolyabb eltiltást kap, a Pool már kedden azt nyilatkozta, 10 meccses büntetésre számítanak, be is jött a jóslat. A játékos kedden beismerte az FA vádjait, de úgy gondolta, 3 meccsnél többre nem meszelik el, most péntek éjfélig fellebezhet a szövetségnél.

Suarezt ajaxosként már tiltották el harapásért, akkor hét meccset kapott, mert megtámadta a PSV-s Bakkalt. Már liverpoolosként büntették nyolc mérkőzésre 2011 végén, mert rasszista megjegyzéseket tett Patrice Evrára.

Azzal már ő is tisztában van, hogy karrierjét is befolyásolhatja az erőszakossága. Sun úgy tudja a Liverpool-csatár az uruguayi futballszövetség elnökét, Sebastian Bauzát hívta fel, hogy kiöntse a lelkét. „Luis tisztában van azzal, hogy nagyot hibázott, és sajnálja, amit tett. Azt mondta, készen áll arra, hogy segítséget kapjon, hogy meg tudjon változni. Kétségtelen, hibázott, de segítenünk kell neki, hogy megtanulja tisztelni a futball szabályait. Úgy gondolom, egy eltiltás nem elég erre. A futballvilágnak támogatnia kell, mert sokat köszönhet neki, a világ egyik legjobbja" - mondta Bauza a lapnak.

A vasárnapi harapás után a klub vezetője azt nyilatkozta, Suarez a viselkedése miatt nem méltó arra, hogy a Liverpoolban futballozzon. A huszonhárom gólos csatárt a Liverpool már kétszázezer fontra megbüntette, a pénzt a hillsborough-i áldozatok családjainak ajánlotta fel. Egyelőre nem vágták ki, de ettől függetlenül még megszabadulhatnak tőle a nyáron, pláne, ha marad a tízmeccses eltiltás. A Bayern és Real érdeklődéséről is lehetett hallani korábban, a PSG és a Manchester City is ki tudná fizetni az árát.

Az utóbbi időben a legsúlyosabb büntetést a múlt szezon végén balhézó Joey Barton kapta, aki a Manchester City ellen rúgott, fejelt, ütött, végül 12 meccses eltiltást kapott. El is hagyta az angol bajnokságot és a francia Olympique Marseille-hez igazolt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?