Tekla
9 °C
20 °C

Megint a Dortmundból erősítene a Bayern

2013.04.26. 11:42

Szinte biztos, hogy Mario Götze után a Real Madridnak négy gólt lövő Robert Lewandowskit is leszerződteti a Bayern München a Dortmundból. Állítólag két szerződéstervezetet is kapott és írt alá.

A hirtelen szupersztárrá váló futballistát a Dortmund próbálná megtartani, elvileg még egy évig köti a szerződése a klubhoz, de úgy tűnik, hiába emelték eddigi 1,5 millió eurós fizetését 7 millióra, távozását nem tudják megakadályozni.

A Bayern a Bild értesülései szerint 25 milliót fizetne Lewandowskinak. A csatár két szerződést kapott, az egyik szerint már az idény végén átszerződne, a másik alapján viszont még kitöltené érvényes szerződését a Dortmundnál.

A lengyel időközben a Bayernt is támogató Adidasszal is szponzori szerződést kötött.

„Biztosíthatok mindenkit, Robert a következő szezonban egy még nagyobb klubnál fog játszani. Mielőtt megjelenne a hivatalos információ, valószínűleg már meg is állapodnak a klubok" – nyilatkozta Lewandowski menedzsere, Cezary Kucharski. Üzlettársa, Maik Barthel pedig már azt mondta, meg is állapodtak, és Lewandowski még a nyáron egyesületet vált.

A Dortmundnál azonban még nem tudnak erről. „Ha Robertnek tényleg van ajánlata a Bundesligából, elvárom, hogy ne csak a játékosokkal ossza ezt meg. A mai napig nem kaptunk ajánlatot, 2014-ig él a szerződése, és nincs benne kivásárlási záradék" – mondta Hans Joachim Watzke igazgató.

A Dortmund anyagilag jól járna Lewandowki eladásával, de óriási lenne a presztízsvesztesége a szurkolók körében, ha ezt még a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágója vagy döntője előtt jelentenék be, főleg, ha a két német klub egymással játszik. A menedzserek által emlegetett nagy klub azonban nem feltétlenül a Bayern, állítólag Alex Ferguson is nagyon érdeklődik Lewandowski iránt, és elvinné már a nyáron a Manchester Unitedbe.

A Bayern cáfol

A München cáfolta a sajtóhíreket, melyek szerint megegyezett volna Lewandowskival. "Semmilyen szerződésünk nincs Robert Lewandowskival" - áll a bajor klub rövid kommünikéjében. A már bajnok münchenieknél szerdán jelentették be, hogy 37 millió euróért megszerezték a szintén dortmundi Götzét.