Fantasztikus góllal EL-döntős a Chelsea

3-1-es hazai győzelmekkel jutott az Európa Liga döntőjébe a Chelsea, valamint a portugál Benfica. A tavalyi BL-győztes Chelsea idén a második számú sorozatot nyerheti meg május 15-én, Amszterdamban.

Az Európa Liga elődöntői közül a Chelsea-é volt a simább, mert az első meccsen, Svájcban tudtak 2-1-es előnyt szerezni a Basellel szemben. A visszavágón a svájciak ráijesztettek a hazaiakra, mert a 45. percben vezetést szereztek. Salah rövid időn belül kétszer került helyzetbe, a másodikat már megoldotta, elpasszolta Cech mellett a labdát.

A második félidőre kicserélődött a Chelsea, és negyedóra alatt hármat lőtt. Torres és Moses két perc alatt fordított - két kipattanót gyötörtek be -, majd jött David Luiz, és egy lekészített labdát bal belsővel, pazar intelligenciával, de hihetetlenül pontosan csavart a jobb felsőbe 23 méterről. Az egész sorozat egyik legszebb gólja volt.

Luiz az első meccsen is fontos gólt lőtt, de akkor inkább kapushiba volt a távoli lövése utáni győztes gól.

A Benfica szintén 3-1-re nyert, és ez a döntőbe vitte, miután 1-0-ra kapott ki Isztambulban. Már a kilencedik percben vezetett a portugál csapat, Gaitan bal külsővel lőtt egy labdát a tizenhatoson jobb oldaláról, a kapufa pedig beljebb segítette.

Kuyt egy tizenegyessel egyenlített, majd jött Cardozo. A csatár egy gyorsan elvégzett szabadrúgást maga elé tett, és 15 méterről három védő között a kapuba passzolt. A második gólja előtt lecsapott egy bedobás utáni ide-oda pattogó labdára, és a bal alsóba vágta.

Jegyzőkönyv

Európa Liga, elődöntő, első mérkőzések:
Benfica (portugál)-Fenerbahce (török) 3-1 (2-1)
gól: Gaitan (9.), Cardozo (35., 66.), illetve Kuyt (23., 11-esből)
Továbbjutott: a Benfica 3-2-es összesítéssel.

Chelsea (angol)-Basel (svájci) 3-1 (0-1)
gól: Tores (50.), Moses (52.), Luiz (59.), illetve Salah (45.)
Továbbjutott: a Chelsea kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40