Őrült hajrában maradtak le Bogdánék a rájátszásról

Az angol másodosztály, a Championship utolsó fordulójában hiába egyenlített Bodgán Ádám csapata, a Bolton Wanderers 0-2-ről, végül nem sikerült megcsípniük a rájátszást érő hatodik helyet. A második, biztos feljutást érő pozíciót a Hull a nagy rivális Leeds segítségével szerezte meg.

A Bolton fantasztikus feltámadást produkált az idény során, február elején még a 20. helyen álltak az angol másodosztályban, az utolsó forduló előtt azonban mégis a rájátszásról és a Premier League-ről álmodhattak. Ehhez az kellett volna, hogy sorban kilencedszer is nyerjenek otthon. Ezúttal a Blackpool ellen kellett volna, ám a vendégek már a 35. percben 2-0-ra vezettek Phillips és Sylvestre góljaival.

A Bolton azonban nem adta fel, Eagles és Davies találataival még a szünet előtt egyenlítettek, fordítani azonban már nem sikerült, pedig mindkét csapat előtt adódott még lehetőség.

A rájátszást jelentő hatodik helyhez elég lehetett volna ez az egy pont is, hiszen az utolsó forduló előtt még három csapat is versenyben volt a hatodik helyért, és ebből kettő, a Nottingham Forest és a Leicester City, Futács Márkó csapata egymás ellen lépett pályára. A mérkőzés 2-2-re állt egészen a 90. percig, ekkor azonban de Knockaert góljával a Leicester City megszerezte a három pontot, megelőzve ezzel a tabellán a Boltont.

Az automatikus feljutást eredményező második hely is drámai körülmények között dőlt el. A Hull City a korábban már bajnokká avatott Cardiff City ellen játszott rendkívül izgalmas meccset. A hazaiak fordítottak, a hosszabbításban elözönlötték a szurkolók a pályát, majd kihagyott a Hull egy tizenegyest, a Cardiff pedig büntetőből egyenlített, így a Hull Citynek meg kellett várnia, hogy a negyed órával később kezdődő Watford–Leeds-meccs véget érjen, egy watfordi siker ugyanis a Hullnak bukást, nekik feljutást eredményezett volna.

A Leeds azonban 2-1-es sikerével kisegítette a rivális Hullt, mely 109 éves története során másodszor jutott fel a Premier League-be.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57