Mourinho megöregedett Madridban

2013.05.08. 11:20

José Mourinho 2010-ben, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes edzőként vette át a Real Madrid irányítását. A klubvezetés elsősorban azt várta tőle, hogy megszerezze a klub tizedik BEK-, illetve Bajnokok Ligája-címét. A portugál edző mindhárom szezonban a BL-elődöntőig jutott a csapattal, mostani idénye pedig botrányokkal volt tele, nem csoda, hogy meglátszik rajta, nehéz időszakon ment át.

Pár év alatt Mourinho teljesen megőszült, felszedett jónéhány kilót, arca kikerekedett. A klub keddi sajtótajékoztatóján is megviselt ábrázattal jelent meg, szemei táskásak voltak. Arcán is láthatók a változások, amikor az Internél dolgozott, az alábbi képen 2009 nyarán, közel tíz évvel tűnt fiatalabbnak.

mour640

Az idén ötvenéves Mourinho pályafutása legkeményebb szezonján van túl. Már az idény botránnyal indult, miután Cristiano Ronaldo bejelentette, nem érzi jól magát a klubnál, ami jól tudja, mi az ő baja. A spanyol sajtó több dologról is spekulált, arról is, hogy a klasszis és edzőjének viszonya romlott meg.

Aztán decemberben jött a mélypont. A Celta Vigo elleni 2-1-es kupavereség után azt mondta, csalódott több játékosában, majd néhány nappal később egy darab szarnak nevezte az újságírót, aki azt kérdezte, Silvino Louro kapusedző előtt valóban nem beszélnek-e a játékosok, mert őt tartják Mourinho kémjének. Másnap ikszeltek az Espanyollal, mire a portugál edző kijelentette, a bajnokság elúszott, ő pedig soha nem volt még ilyen nehéz helyzetben. A táblázaton a Barcelona 15 pontra megugrott, az Atletico is előzte a 3. helyezett Madridot.

A csapatkapitány Iker Casillas balhéjától volt leghangosabb nem csak a sajtó, de már a madridi közönség is. Mourinho úgy gondolta, a cserekapus, Antonio Adán jobb, így 10 év után a kispadra ültette Ikert. Adánt viszont már a második meccsének elején kiállították, így Casillas visszakerült, csakhogy a következő meccsen saját védője, Alvaro Arbeloa szerencsétlen rúgással eltörte a kezét. Mourinho ekkor már nem bízott Adanban, vészigazolással megszerezte a Sevilla cseréjét, Diego Lopezt, és kinevezte első számúnak. Casillas két hónap után felépült, de Mourinho a kezdőben hagyta a helyettesnek érkezett Lopezt. A játékosok és a sajtó is folyamatosan támadta emiatt, ő viszont ragaszkodott hozzá, hogy az védjen, akit ő jobb formában lát. Tény, hogy Lopez jól védett, nem rajta múlt, hogy a Real újra kiesett a BL-elődöntőben, most a fiatal BVB verte ki.

A Marca kedden azt írta, Mourinho úgy vezényelt le egy edzést, hogy szóba sem állt a játékosaival, még a Valladoid ellen 4-3-ra megnyert bajnokin történteket sem beszélték át, a hangulat fagyos volt. A lap szerint a portugál edzőnek három bizalmasa maradt az öltözőben, Diego Lopez, Essien és Modric, a többiek állítólag számolják a napokat a távozásáig.

Állítólag már Pepe is, aki múlt pénteken a klub sajtótájékoztatóján felemlegette az Iker-ügyet, szerinte ugyanis a kapus, azok után, hogy több mint 13 évet szolgált a Madridnál, több tiszteletet érdemelt volna az edzőtől. Mourinho helyett először segédje, Aitor Karanka válaszolt, azt mondta, az lenne a tiszteletlenség, ha nem a jobb formában védő Lopezt játszatnák. Kedden aztán Mourinho is visszatért Pepére, szerinte középhátvédje frusztrált, mert fix kezdőből egy 19 éves (Varane) cseréje lett, és ő meg is érti védője nyugtalanságát.

Közben az angol és a spanyol sajtó is egyre biztosabbra veszi, hogy az edző a szezon végén elmegy, és visszatér korábbi klubjához, a Chelsea-hez, állítólag már alá is írt. Mourinho a BVB-kiesés után maga is elismerte, "lehet, hogy nem folytatja Madridban".

A bajnokságban 4 meccsel a vége előtt 11 pont a Real hátránya a Barcelona mögött, ha szerdán otthon nem veri meg a Malagát, a Barca bajnok, vagy ha igen, de szombaton nem győznek Mourinhóék idegenben az Espanyol ellen, akkor is.

Az idény vége előtt viszont még egy igen fontos mérkőzése lesz a Realnak és Mourinhónak, jövő pénteken, 17-én az Atlético Madriddal találkoznak a Spanyol Kupa döntőjében, a Bernabeu-stadionban: az lehet az egyetlen címük a szezonban, illetve Mourinho búcsútrófeája.



  • Csok