Kétmillióért már be lehet jutni Ferguson búcsúmeccsére

Egy átlagos jegy 30-40 fontba került eredetileg a Hawthornsba, a West Bromwich Albion stadionjába, de Alex Ferguson visszavonulásának bejelentése óta megugrottak az árak. A WBA a május 19-én a Manchester Uniteddel meccsel, amelynek legendás edzője a héten bejelentette, visszavonul.

A WBA-meccsre a hét elején 170 fontért lehetett jegyet kapni, csütörtökön már 2500 fontot is elkértek érte egyes West Bromwich szurkolók, péntekre viszont elképesztő, 5000 fontos jegyekről szólnak a híradások (1,75 millió forint).

Sir Alex Ferguson 1500. alkalommal, egyben utoljára ül le május 19-én a Manchester United edzőjeként a kispadra.

A West Bromwich Albion szurkolói szövetségének titkára, Alan Cleverly azonban nincs elragadtatva szurkolótársainak akciójától: „Egy igazi West Brom-fan nem adná el a jegyét. Úgy hallottam, hogy 600 fontért mennek most, sőt, van, ami még annál is többért. A stadion egyes részeiben 30-40 fontért lehetett ezeket eredetileg megvenni. Én semennyiért sem adnám el, igaz, hogy a 600 font csábítóan hangzik, de nem válnék meg tőle.”

Több West Brom-szurkoló azonban nem osztja Cleverly véleményét, 600 fontból, vagyis egy eladott jegy árából meg tudják újítani szezonbérletüket a csapatnál.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57