Ferguson a felesége miatt vonul vissza

Manchester United-edzőként utolsó hazai nyilatkozatát adta Alex Ferguson az Old Traffordon, miután 2-1-re verték a Swansea-t vasárnap. Beszélt a visszavonulás okairól.

„Már tavaly karácsonykor eldöntöttem, hogy visszavonulok, akkor változtak meg a dolgok. A feleségem, Cathy nővére meghalt. Elvesztette a legjobb barátját, és nagyon magába zárkózott. Negyvenhét éven át ő vezette ezt a családot, vigyázott a fiainkra, rengeteg áldozatot hozott értem. Az is nagyon fontos volt, hogy győztesként távozzak" - mesélt az indokokról a 71 éves skót edző.

Elmondta, az volt a legnehezebb, hogy titokban tartsa a döntését. „A családi találkozókon időnként majdnem elszóltam magam, ott volt mindenki, az unokák is. A fiainknak márciusban mondtuk el, a testvérem pedig csak kedden tudta meg. Először a játékosaimmal és a stábbal akartam közölni, de sajnos kedden elkezdtek terjedni a pletykák arról, hogy visszavonulok, emiatt felgyorsultak az események".

A klub szerda délelőtt be is jelentette, hogy Sir Alex Ferguson a szezon végén befejezi, miután majdnem 27 éven át irányította a csapatot. Az interjúban elárulta, mi hiányzik majd neki a legjobban: „Az utolsó percben szerzett gólok. Imádom azokat az utolsóperces gólokat".

Legemlékezetesebb mérkőzését, a Bayern München elleni BL-döntőt a sérülések miatti hosszabbításban szerzett két góllal nyerte a csapata 2-1-re, az volt minden idők legdrámaibb Bajnokok Ligája-fináléja.

A manchesteri évekre visszatekintve azt mondta, miután 1993-ban megnyerték az első bajnoki címüket, kinyíltak az ajtók, egyre jobbak lettek, és fantasztikus változásokon ment át a klub. 12 Premier League-győzelem követte még az elsőt.

Tudja, a visszavonulás után sem fog unatkozni, a fia, Jason már több elfoglaltságot szervezett neki, és a klubigazgatói, nagyköveti teendők is lefoglalják majd. „A francia nyelvtudásom nem a legjobb, zongorázni se tudok túl jól. Ha lesz időm, és szerzek egy tanárt, ezekkel is foglalkozom majd" - tette hozzá nevetve.

Ferguson a szurkolóktól a bajnoki után a stadionban búcsúzott, 80 ezer ember előtt. Még egy mérkőzésen ül majd a Manchester United kispadján, vasárnap a West Bromwich otthonában lépnek pályára.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40