Hivatalosan is csábítja Ancelottit a Real

A francia csapat elnöke, Nasszer al-Kelaifi hivatalosan is elismerte, hogy a Real Madrid Carlo Ancelottival tárgyalna, a katari tulajdonos azonban arra kérte a spanyolokat, hogy tartsák tiszteletben az edző még egy évig szóló szerződését. „

A Real lépett velünk kapcsolatba, hogy tárgyaljunk, de Carlónak még egy évig szól a szerződése, úgyhogy szerintem jövőre is velünk lesz. Nagyszerű fickó és biztos vagyok benne, hogy tiszteletben tartja a szerződését. Nem tervezem, hogy beszéljek vele, mert részünkről nincs miről. Most csak az ünnepléssel foglalkozunk”.

A spanyol AS információ szerint viszont Ancelotti már döntött, hogy távozik, és erről két napon belül tájékoztatja a csapatot is. A döntését az is erősíti, hogy utódjára egy esélyes csapatot hagy majd.

Azzal, hogy a Madrid edzők után szimatol, lényegében – bár bejelentés még nem történt – hivatalossá vált, hogy José Mourinho távozik a spanyol csapattól a szezon végén.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34