Zlatan valóra váltotta az arabok álmait

2013.05.15. 01:12
A Paris Saint-Germain tizenkilenc év után ismét francia bajnok. Két év sem telt el azóta, hogy a katari tőke beszállt a párizsi klubba, azóta szinte mindenkit lecseréltek, a BL-negyeddöntőig jutottak, és irtózatos pénzzel egy virágzó vállalkozást indítottak be. A dollártízmilliárdosok azonban néha mellé is tudnak nyúlni.

A PSG vasárnap este idegenben, egy góllal verte a Lyont, így már háromszoros francia bajnok. A címet hétfőn este ünnepelték, a ceremónia komoly zavargásokba torkollt a Trocadero téren. Mindez – mármint persze nem a zavargások, hanem a bajnoki cím – több szempontból is egy új korszak eljövetelét mutatja.

Az év elején a France Football húszoldalas cikkében bizonygatta, hogy a párizsiak a 2022-es katari vb-nek köszönhetik, hogy tőkeerős befektető érkezett a klubhoz. Állítólag a katariak a világbajnoki pályázatuk francia támogatásáért cserébe vállalták, hogy beszállnak a PSG-be, és nemzetközileg is meghatározó klubot építenek. Sok jel mutat arra, hogy a lapnak igaza volt: a vb-rendezést elnyerték, a párizsi klubot pedig az alapoktól kezdhették felépíteni.

Közepesen érdekes múlt

A klub legutóbb az 1993/94-es idényben nyerte meg a Ligue 1-t, amikor ott futballozott a francia klasszis, David Ginola. A sztár később hét évet húzott le a Premier League-ben, volt a Newcastle és a Tottenham futballistája is. A párizsiaknál ekkor tűnt fel a libériai csatár, George Weah is, aki aztán legjobb éveit a Milanban töltötte. A klubnak akkoriban a nemzetközi kupában is jól ment, a következő évben BL-elődöntősök voltak, a Barcát ejtették ki a nyolc között, majd 1996-ban megnyerték az UEFA-kupát, az osztrák Rapid Wient verték a döntőben.

A kétezres években is voltak nagy sztárjaik, Ronaldinho a PSG-ből igazolt a Barcelonához, a portugál Pauleta 2003-tól rúgdosta itt a gólokat. Aztán jött a nagy visszaesés, előbb egy 9. hely, majd a 2006/2007-es idényt már a 15. helyen zárták, a következő szezonban pedig éppen csak megúszták a kiesést. Több évnyi szenvedés után 2008-től jött a fellendülés, a klub anyagi helyzetét rendezte a Canal+, rövidesen Ligakupát és Francia Kupát is nyertek.

260 milliós bajnokcsapat

Az új korszak 2011 májusában kezdődött. A katari Nasszer Al-Khelaifi üzletember által irányított Qatar Investment Authority lett a többségi tulajdonos. Hogy mennyiért vásárolták a klubot, az titok, de az ismert, hogy hetven százalékos részesedést szereztek. A 2005-ben alapított csoport azzal a céllal jött létre, hogy a katari olaj és földgáz többletet értékesítse, Franciaországban és Angliában is több beruházásuk volt, vagyonukat két éve 60 milliárd dollárra becsülték.

A katariaknak nagy céljaik vannak a PSG-vel. Már a vásárláskor Bajnokok Ligája-győztes párizsi klubot vizionáltak, viszont az akkori kerettel ez esélytelen volt. Gyakorlatilag az egész csapatot lecserélték, és 260 millió eurót vertek el arra, hogy összerakjanak egy sikeres keretet.

A brazil Lucas Moura volt a legnagyobb beruházás, 45 milliót adtak érte, Javier Pastorét 43 millió euróért hozták el a Palermótól, Zlatan Ibrahimovicért és Thiago Silváért pedig 64 milliót adtak a Milannak, Lavezzi 30 millióért került hozzájuk. Jött még Verratti, Gameiro, Menez, Sirigu, a télen pedig Beckhamet is sikerült megszerezniük. Látványos volt az átalakulás, a párizsi klub két évvel ezelőtti kezdőjéből csak 1-2 futballista maradt stabil játékos. A kispadra leültették a tapasztalt Carlo Ancelottit, sportigazgatóként pedig a brazil Leonardo kapta meg az irányítást.

  000 Par7411835
Ibrahimovic már Franciaországban is bajnok

Eközben Angliában

A katariaknak van miben reménykedniük, a PSG-hez hasonló elven, abu-dzabi befektetők által feltőkésített Manchester City eközben beérett. Az Abu Dzabi United Group 250 millió euróért vásárolta meg a klubot 2008-ban, majd rögtön költekezni kezdett, angol rekordnak számító 38 millió eurós összegért vette meg Robinhót. Egymást követték a több tízmilliós üzletek három szezonon át (megszerezték többek között Yaya Tourét, Mario Balotellit, Edin Dzekót, Carlos Tevezt), többször ész nélkül költekezett a klub, de az eredménye így is meglett.

A City több évtized után lett ismét angol bajnok 2012-ben. Igaz, nem sokon múlt, Agüero a QPR elleni utolsó bajnokin a hosszabbításban szerezte meg a bajnoki címet érő győztes gólt, és lettek elsők a Manchester United előtt. A BL-ben már nem volt szerencséjük, a legnehezebb csoportba húzták őket az ősszel, nem is mentek tovább, és a bajnokságban sem sikerült a címvédés; a sikertelenségek miatt Mancini edzőt kirúgták kedden.

A PSG-nél a katari éra első idényében 109 millió eurós erősítés ellenére elmaradt az eredmény, a bajnoki címet tavaly a Montpellier szerezte meg, az Európa Ligából pedig kiesett a csapat. Aztán a következő szezon előtt a katariak teljes részesedést szereztek, elköltöttek még 147 milliót, jött Ibrahimovic, és beindult minden.

Zlatan volt a garancia a bajnoki címre

A csapat kulcsembere huszonhét bajnoki góljával rángatta magával a többieket a bajnoki címig, a francia legenda Jean-Pierre Papin óta senki nem szerzett ennyi gólt a bajnokságban. A svéd csatár a Ligue 1-győzelemmel folytatta címeinek gyűjtését, korábban az Ajaxszal, a Juventusszal, az Interrel, a Barcelonával és a Milannál is volt már bajnok, mielőtt úgy döntött, hogy a PSG-ben folytatja. Zlatan többször megvédte azóta PSG-be igazolását, azt mondta, Párizsban zajlik a futball egyik legizgalmasabb vállalkozása, BL-t fognak nyerni.

Ibrahimovic PSG 2012/2013 Goals [HD]

A csapata góljainak negyvenhárom százalékát szerző Ibrahimovicnak volt mesterhármasa, szabadrúgásbombája, olyan Bajnokok Ligája-meccset is hozott, ahol négy gólpasszt osztott ki, viszont időnként ellazázta, és több brutális megmozdulása, szerelése is volt.

A párizsi klubnál egyébként az egész szezonban gond volt a fegyelemmel, Ibrahimovic mellett Beckham és Thiago Silvának sem úszta meg piros nélkül, az igazgató Leonardót pedig eltiltották, mert a Valenciennes elleni bajnoki után leütközte a játékvezetőt.

Első évük nem sikerült rosszul a Bajnokok Ligájában sem, a negyeddöntőben a Barcelonával játszottak két szoros meccset, de kiestek. Ebben az idényben nem lett volna reális, hogy ennél tovább menjenek, jövőre viszont akár elődöntősök is lehetnek, ha sikerül együtt tartani a csapatot, erősíteni valószínűleg úgyis fognak.

  000 Was7533791
A PSG-szurkolók a Diadalívnél ünnepelték a bajnoki címet

A legnagyobb kérdés, hogy Zlatan marad-e, állítólag vinné volt csapata, a Juventus. A csatár ahhoz a feltételhez kötötte maradását, hogy a csapat épüljön tovább, és továbbra is Carlo Ancelotti irányítson. Utóbbira nem sok az esély. A spanyol lapok már biztosra veszik, hogy az olasz edző váltja majd José Mourinhót a Real Madridnál. Mindenesetre Ibrahimovic ügynöke azt állítja, ügyfele Párizsban folytatja.

Mindenki látta, hogy megérdemeltük

A bajnoki címet érő Lyon-verés után Carlo Ancelotti elmondta, kemény, hajtós mérkőzésen mutatták meg, hogy megérdemlik a bajnoki címet. „Nehéz szezonunk volt, de decembertől összeállt a csapat, egységesek voltunk és minden jól alakult."

Az elnök, Nasszer Al-Kelaifi azt ígérte, a bajnoki cím még csak a kezdet, egy új fejezet kezdődött a klub életében. Kijelentette, meg akarják tartani Ancelottit. Az üzletember hozzátette, a következő idényük már el is kezdődött, ezzel valószínűleg az erősítésekre gondolt.

A PSG sikere a francia bajnokságnak is jól jött, a szupersztárok miatt nagy figyelmet kapott a Ligue1, Beckham akkor is bekerült a hírekbe, ha egy buktatás után a haját igazgatva állt neki keménykedni, Párizsban hiánycikk lett a PSG-s Beckham-mez. Ibrahimovic pedig akkora jelenség, hogy többször kamunyilakozatokat adtak a szájába, csak hogy írhassanak róla a francia lapok.

A Lyon évekig folyamatos Bajnokok Ligája-résztvevő volt, a Real Madridot is sikerült kiejteniük három szezonnal ezelőtt, de visszaesésük után a PSG eladható sztárokkal, és brutális anyagi háttérrel átvette ezt a szerepet.

Hogyan tovább?

Ha a City befektetőinek gondolkodását követik a Paris Saint-Germainnél, akkor nyilván a Bajnokok Ligája-győzelem lesz a legfontosabb cél a bajnokság megnyerése után. Az angolok teljesítményét mindenesetre már most sikerült lekörözni a nemzetközi kupákban. A jövő és a háttér biztosított, a PSG tavaly decemberben a katari turisztikai hivatallal, a Qatar Tourism Authorityval kötött szponzori szerződést, évente 150 millió eurót kapnak majd négy idényen át.

A Málagánál nem jött be a katari tulaj

A Bajnokok Ligájában az idén negyeddöntőig jutó spanyol Málagába 2010-ben szállt be a katari Abdullah al-Thani. A kispadra a rutinos Manuel Pellegrinit szerezték meg (ő valószínűleg a Manchester Citynél folytatja jövőre), és volt több nagy igazolásuk, például a holland Ruud Van Nistelrooy. A Málagánál mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy a Citynél és a PSG-nél, a klub egyre nagyobb adóhátralékot halmozott fel, és a játékosoknak is tartozott, ezért az UEFA kizárta őket a nemzetközi kupákból.

A következő szezonban ráadásul újabb összevásárolt csapat tűnhet fel a francia ligában. A Monaco milliárdos orosz tulajdonosa, Dmitrij Ribolovljev állítólag ismét felvirágoztatná a 2004-ben BL-döntős csapatot, amely az adókedvezmények miatt is vonzó hely lehet a futballistáknak. Egy spanyol tévé nemrég már tényként közölte, hogy megszerezték az Atletico-sztárját, Falcaót, érdeklődnek a Manchester City-csatár Tevez és a MU-védő Evra után is, edzőnek pedig Roberto Mancinit igazolnák le.

Az UEFA a pénzügyi fairplay-szabályra (egy klubnak csak annyi kiadása lehet, amennyit a bevételei lehetővé tesznek, és nem lehet tartozása az adóhatóságok, a hitelezők vagy éppen a játékosok felé) hivatkozva igyekszik reagálni, és visszaszorítani a milliárdosok által szponzorált esztelen költekezést. Márciusban bejelentették, hogy vizsgálni fogják a PSG és a Manchester City szponzori szerződéseit, és ha kell, akkor kizárják a klubokat. Egyelőre nincs eredménye a vizsgálatnak.



  • Tippek
  • Hírek