Dinamo-balhé, Dzsudzsák-piros, Priskin-gól

Priskin Tamás gólja döntött az orosz Premjer Liga 29. fordulójában, már kiesett Alanyija Vlagyikavkaz 1-0-ra verte a Dinamo Moszkvát. A meccs azonban nem ment le botrány nélkül, a 87. percben egymásnak mentek a csapatok, Dzsudzsák Balázst is kiállították.

Priskinnek a meccsen több ziccere is volt, végül a 71. percben jól tette bele a lábát egy beadásba, és megszerezte a vezetést, ez volt az ötödik bajnoki gólja ebben a szezonban.

A 87. percben Kokorin brutális, páros lábas becsúszása váltotta ki az indulatokat. A két csapat azonnal egymásnak rontott, a lökdösődés mellett néhány pofont is kiosztottak. A dulakodás miatt négy piros lapot osztott ki a játékvezető, az egyiket Dzsudzsák kapta, pedig a meccsről készült összefoglalóban úgy tűnik, hogy ő csak csillapítani próbálta feleket.

A balhé miatt kilenc percet hosszabbított a játékvezető, de már nem változott az eredmény. A Dinamo győzelmi kényszerben van, a Volga Nizsnij Novgorodot meg kell vernie ahhoz a következő fordulóban, hogy elérhesse az Európa Liga-selejtezőt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40