Messi: Nem tudunk változtatni, nem is kell

Lionel Messi szerint a Barcelonának ragaszkodnia kell a védjegyévé vált tiki-takához, még akkor is, ha az idényben még a Bajnokok Ligája-döntőt sem érték el vele.

„Nem szabad elveszítenünk a fejünk azután, ami a szezonban történt. Nem tudunk változtatni a játékstílusunkon, mert ez határozza meg évek óta a csapatunk. Évek óta játsszuk a márkánkká vált futballt, és ezt már megtanulták az edzők és a csapatok is. Nem nyerhetünk mindig, de nyugodtnak kell maradnunk, és a következő évre kell koncentrálnunk" – nyilatkozta az Azteca Televisiónnak.

Messi azt azonban elismerte, hogy a rákját New Yorkban kezeltető vezetőedző, Tito Vilanova hiányát megérezte a csapat. „Titóval jól mentek a dolgok, legfőképpen azért, mert nem változtatott semmin. Észrevettük a változást, amikor elment. Nem mintha Jordi Roura és az edzői stáb nem dolgozott volna jól, de elveszítettük a vezetőnket. Nem volt ugyanaz nélküle. Egy év nagyon hosszú idő, de nagyszerű, hogy a végén ünnepléssel fejezhettük be" – mondta a Barcával spanyol bajnoki címet szerző támadó.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59