Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Egész pályafutásom átfutott az agyamon

2013.05.25. 23:58
Az utóbbi évek legjobb döntőjében a Bayern München nyert 2-1-re a Borussia Dortmund ellen egy 89. percben szerzett Robben-góllal. Első nyilatkozatok a finálé után.

Jürgen Klopp első európai kupadöntője után arról beszélt, csapata a mérkőzés végén már nem bírta a tempót.

„Először is, szeretnék gratulálni a Bayern Münchennek és Jupp Heynckesnek. A második gól előtt egy pontrúgás után rosszul helyezkedtünk. Későn jött már az a gól, nagyon kemény szezonunk volt, ennek jeleit már láttam a 75. perctől a csapatomon, elfáradtunk. Megérdemelten jutottunk el a döntőbe, ezt ma este megmutattuk. Nem ez a legfontosabb most, de ez is számít. Azt mondtam a játékosoknak a vereség után, hogy vissza fogunk térni a BL-döntőbe. Ha nem is a Wembleyben, de egy másik fináléban ott leszünk".

A győztes csapatot irányító Jupp Heynckes elismerte, rosszul kezdtek. „Nem úgy sikerült az első félidő, ahogy terveztünk, úgyhogy a szünetben változtattam néhány dolgon. Nagy nyomás volt mindkét csapaton, nekünk az volt igazán nehéz az első húsz percben, hogy mi voltunk az esélyesek".

A 89. percben győztes gólt szerző és ezenkívül egy gólpasszt is kiosztó Arjen Robben, aki tavaly tizenegyest hibázott a Chelsea-elleni döntőben, extázisban ünnepelt. „Nehezen tudom elmondani, mit érzek. Múlt évben óriási csalódás volt, hogy vesztettünk. Az elmúlt négy évben három döntőt játszottunk, össze kellett végre jönnie a győzelemnek. Az egész pályafutásom átfutott az agyamon, miután megszereztem a gólt a végén. Különleges érzés volt. Az ember nem akar állandóan második lenni, megérdemelten nyertünk, annyiszor álmodtam már erről. A múlt szezon után tudtuk, miben kell fejlődnünk, és ez sikerült is. Már így is történelmet írtunk, de még triplázhatunk is".

A BVB-kapus Weidenfeller óriási védésekkel tartotta meccsben a Dortmundot, igyekezett pozitívan értékelni az elvesztett döntőt. „Büszkék vagyunk arra, hogy egy nagy mérkőzésre kényszerítettük a Bayern Münchent. Jól játszottunk".

A Dortmund-védő Mats Hummels szerint a Bayern München győzelmet érdemelt. „Nagyon szoros meccs volt, de a Bayernnek járt a győzelem, jobbak voltak a második félidőben. Az első huszonöt percben mi irányítottunk, azonban nem tudtuk megszerezni azt a gólt, amire nagy szükségünk lett volna. Nagyon elfáradtunk az utolsó percekre. Ők viszik haza a kupát, nem mi, és ez a legnehezebb, elveszíteni egy döntőt".