Amikor kialakult a német házi döntő a Bajnokok Ligájában, alaposan részleteztük, mi vezetett a német csapatok szárnyalásához, de azt nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen minőségű és mennyiségű rekordokat produkált idén a győztes Bayern München.
A 2010-es BL-döntő inkább kifutott eredmény volt, a tavalyin hiányzott a szerencse, idén viszont minden a helyére került.
Nem lehet nagyobb dicséret akármelyik csapatjátékot vesszük alapul, ha a néző azt állapítja meg akár a helyszínen, akár a tévé előtt: milyen egyszerű is ez a játék. A Bayern a kieséses szakaszra egyszerűvé tette a futballt, hiszen nyoma sem volt már annak a görcsnek, amikor a fehérorosz BATE-tól kikaptak a csoportkör indulásakor.
Egyszerűvé úgy lehet tenni egy játékot, hogy hatalmas területeket könnyedén, gyorsan, erőlködés nélkül, ötlettel tudnak átjátszani. Pontosan tudják, merre mozog a társ, hová várhatja a labdát.
Ehhez értelemszerűen tökéletes technikai tudás és kifogástalan erőnlét kell. Utóbbi a németeknél sohasem volt probléma, de szombat este megmutatta mindkét német csapat technikai képzettségét, nyilván a Bayern művészei e tekintetben is egy kicsit jobbak, hiszen negyven-ötven méteres átadások után ragadt a labda a lábakhoz, pedig a büntetőterületen belül kellett átvenni.
Ezt a Bayernt jó nézni. A sebessége, a technikai tudása, a fegyelmezettsége miatt is.
Volt szerencsém három hónap alatt az Inter-Milant, a Barcelona-Real Madridot és most a BL-döntőt is a helyszínen megnézni. A német bajnoki messze kimagaslott a sorból, mert a Dortmund néhány posztot leszámítva hasonló minőséget képvisel, mint a győztes.
Az olasz rangadó technikai tudásban, iramban messze elmaradt a némettől, a Clasico egy darabig felvette a versenyt, de épp akkor, február végén kifejezetten rossz passzban volt az edző nélküli Barca, amelyik ragaszkodott saját stílusához, amelyiket akkor nem tudott magas szinten művelni. És ez visszaütött.
A BL-döntőn perceket leszámítva lüktetett a játék, míg a milánói derbin csak percekre lüktetett, a Clasicón pedig inkább csak néhány futballista vibrált folyamatosan, nem egy komplett csapat, pláne nem hossuú időn át.
Ribery mutatványait leszámítva alig volt fetrengés, nem véletlen, hogy a tiszta játékidő 59 perc volt. Olasz vagy spanyol derbin ez ugye alapból elképzelhetetlen.
Mint ahogy az is, hogy Jürgen Klopp olyan szimpatikusan gratuláljon, ahogyan tette a legcsekélyebb bírózás nélkül. Pedig Ribery ütése, Dante elmaradt második sárgája miatt képzelhetjük, hogy tépték volna a szájukat a déliek, de még Angliában sem maradt volna szó nélkül.
A Bayern stílusban is Európa fölé emelkedett. Ha kell, tudnak fegyelmezetten védekezni, de ha megindulnak, akkor szellemesen is képesek támadni. (Egy félidőn belül is képesek stílust váltani.) Ezt a kettőt ebben a szezonban, különösen a kieséses szakaszban más nem tudta felmutatni.
És ráadásként nyoma sem volt a görcsnek, cserében többnyire szembetűnő volt a gördülékeny tervszerűség, ami élvezhetővé tette a játékot.
Pep Guardiolának nem lesz könnyű dolga, és igen komoly kérdés, mit szeretne játszatni ezzel az állománnyal. Mert helyenként ez a Bayern is olyan volt, hogy azt gondoltuk, nincs is szükség edzőre, olyan jól működnek együtt a játékosok, a csapatrészek, satöbbi.
Mindez megteremtése Heynckes érdeme – aki ugyan nyert már BL-t, a Bayern élete főműve -, és ezért izgalmas, hogyan tovább. Min változtasson, hová tegye Götzét, mivel szeretne több lenni a mostani csapatnál, aminek önmagában megismételni mostani sikereit is irdatlan feladat.
Korban a Bayern jövőre vagy akár még két év múlva is sikeres lehet, és az sem elképzelhetetlen, hogy a BL történetében meglegyen az első címvédés. Na ez a szép és kivételes újabb rekordállítás már Guardiolára vár.
Illetve az is, hogy várhatóan Mourinhót kell legyőznie az augusztus végi Szuperkupa-döntőben, Prágában.