Bolt nincs olyan gyors, mint a német gól

9,1 másodperc kellett a német futballválogatottnak, hogy megszerezze amerikai turnéjának első gólját. Az Ecuador elleni floridai barátságos meccsen rögtön a középkezdés után az egyik dél-amerikai védő tologatta a labdát, Podolski elvette tőle, vezette néhány métert, aztán begurította a kapuba.

A németek nem sokkal később növelték előnyüket, a 4. percben Sidney Sam szúrta ki, hogy leverkusenes csapattársa, Lars Bender teljesen üresen maradt, a középpályás meg is kapta a labdát, amit a kifutó kapus mellett lőtt be.

Podolski a tizenhetedikben már a második gólját lőtte, hét perccel később pedig Bender szerezte meg a német válogatott negyedik gólját, nem mozdultak ki rá időben a védők, lövésébe az ecuadori Banguera csak beleérni tudott.

A kilenccsapatos dél-amerikai vb-selejtezőcsoport második helyén álló ecuadoriak kicsit későn, négy bekapott gól és huszonöt perc után kezdtek ébredezni, rúgtak egy lécet. A szünet előtt azért összejött a szépítés, a Manchester United-játékos Valencia futtából vágott gólt tizenöt méterről.

A második félidő elején már jóval kezdeményezőbb volt az ecuadori válogatott, a helyzeteik is. akadtak, Adler többször bravúrral védett. A hajrában végül sikerült berúgni a második góljukat, Ayovi a tizenhatos sarka mellől szépen csavart egy szabadrúgást a rövid sarokba, ezzel beállította a 4-2-es végeredményt.

Anglia is barátságos mérkőzést játszott szerda este, Írország volt az ellenfél a Wembleyben. A vendégek szerezték meg a vezetést Long látványos fejesével a 13. percben, Lampard tíz perccel később egyenlített Sturridge passza után. Az 1-1-es eredmény maradt a végéig. Anglia válogatottja vasárnap már Dél-Amerikában lesz, a Konföderációs Kupára készülő brazilok ellen lép pályára.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34