Gál
3 °C
16 °C

Itt a siker titka

2013.06.01. 17:01
A Bayernnek még sohasem sikerült egyszerre megnyernie a bajnokság mellé a Bajnokok Ligáját és a Német Kupát is. Most az első kettő megvan, a harmadik trófeáért kapta a legkönnyebb ellenfelet a csapat, mert a Stuttgart hullámzóan játszott a szezonban. Egy meccsen sok minden megtörténhet, de ha a bajoroknak olyan mutatóik lesznek, mint egy hete a BL-döntőben, képtelenség őket legyőzni.

A Bayern topszezonjának kulcsa edzőjük, Jupp Heynckes szerint a védekezés. A München a Bajnokok Ligájában a két negyeddöntőben (Juventus), a két elődöntőben (Barcelona) nem kapott gólt, a döntőben (Dortmund) is mindössze egyet, azt is tizenegyesből.

Talán a legfontosabb adalék a védekezés hatékonyságához, hogy a köztudatban az elsősorban villámgyors támadónak gondolt két szélső, a francia Franck Ribery és a holland Arjen Robben hogyan szerelt, és hogyan szerzett labdát.

  labdaszerzes
Robben és Ribéry labdaszerzései

A Pro Analysistől kitűnő elemzése kimutatja, hogy Ribery csak a saját térfelén nyolcszor állította meg a Dortmundot. Ebből hét labdaszerzés, a nyolcadik olyan szerelés, amikor nem maradt nála a labda, de átmenetileg megakadályozta a folyamatos támadást.

A Bayern térfelén még nyolc labdát szerzett a francia, ami szintén igen magas szám. Pláne, hogy egyszer a tizenhatoson belül, egyszer pedig a vonalán, szemben a kapuval vette el riválisától a labdát. (A büntetőterület oldalán is megkaparintott egy labdát.)

  labda2
Robben és Ribéry labdaszerzései és szerelései

Ribery tehát 15-ször szerelt, ezzel csak Boatenget nem előzte meg, aki történetesen a középső védő, vagyis posztjából adódóan lényegesen többször van rákényszerítve a labdaszerzésre.

Ezt a teljesítményt látva még inkább érdekes, ha kiállítja őt Rizzoli játékvezető az ütésért a 26. percben, akkor mire lett volna képes a Bayern, hiszen az első gólt ő készítette elő (három védő között kiugratta Robbent, aki a vonalig vitte a labdát, és az üres kapu elé passzolt vissza, ezzel kihagyhatatlan helyzetet teremtve), a második gólnál pedig ő kotorta tovább sarokkal a labdát, amire Robben lecsapott és be is fejezte az akciót.

A szélső hasznosságát talán jobban nem is lehetne ennél szemléltetni, pedig annak sem szabad eltörpülnie, hogy a rivális térfelén 26 pontos passzt adott, amivel ő lett a legjobb a bajoroknál.

A Bayernnél érdemes megvizsgálni, hogy csak egyszer volt komoly holtpontja a csapatnak, jóllehet az lehetett az érzetünk, hogy az első félórában is komolyan dominál a BVB. A Bayern legrosszabb időszaka mégis a vezető gól megszerzése után volt, amikor a hatvanadik és a hetvenedik perc között csak hússzor passzoltak, és ebből mindössze 11 ment emberhez.

Érzékeltetésül: közvetlenül a vezető gólt megelőzően a bajorok 82 százalékos hatékonysággal játszották egymáshoz a labdát, ezzel nyomás alatt tartva a Dortmundot. A hajrában is nyolcvan fölé jutottak, a 89. perces gól után viszont már érthetően alig volt náluk a labda, de így is igen magas, 78 százalékos a mutató.

Tökéletesen szimbolizálja a müncheniek erejét, hogy amikor kifejezetten gyengén passzoltak, akkor is ziccerbe kerültek, elég csak Robbenre gondolni az első félóra végén. Amikor a kapusra vezette Müller éles keresztpassza után a labdát, akkor éppen 71 százalékos volt a pontossági mutató.

A csapat karakteréről is van egy érzékletes kimutatás, amiből kiderül, balra aktívabb a Bayern, ahogy az egész szezonban is az volt. Ez az ábra egyébként Schweinsteiger produkciójával nagyfokú azonosságot mutat, amivel az is szembetűnő, mennyire fontos eleme a középpályás a mostani Bayernnek. Jól látható az alsó ábrán, Schweinsteigernek mindegy, melyik lábbal passzol - felül a Bayern, alul az ő passzprofilja és hatékonysága -, míg Robbennél az figyelhető meg, jobbra nem is passzol. Ebben közrejátszik, hogy a szélen játszik, de az is, hogy a jobb a gyengébb lába.

Dupai János, a cég vezetője arra hívta fel még a figyelmet, hogy magyar játékosoknál gyakran van olyan, hogy az egyik félkör teljesen üres marad, annyira nem használják egyik vagy másik lábukat, egysíkúsággal pedig csak megkönnyítik a védekezők dolgát.

Mindenesetre igen izgalmas lesz megnézni, hogy ezek az adatok hogyan változnak majd az új edző, a katalán Pep Guardiola érkezésével, hol lesz visszaesés és hol lesz emelkedés.

Akit bővebben érdekelnek a Bayern München döntőbeli statisztikái, amit a Pro Analysis készített, innen letöltheti. A Német Kupa döntőjét az Index is közvetíti 20 órától.