100 milliós kocsit tört össze Dzsudzsák

2013.06.02. 15:53

Egy bécsi rendszámú bérelt luxusautót tört össze Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva válogatott futballistája az M3-as autópályán vasárnap kora délután.

A BorsOnline úgy tudja, a futballista Lamborghinijével megcsúszott a vizes úton, majd kisodródott az út melletti rézsűre, és ahogy az autó visszatért az aszfaltra, megkoccantott egy szabályosan közlekedő személyautót.

Vörösbaranyi József, a játékos menedzsere az mlsz.hu-nak elmondta, Dzsudzsák édesanyjához tartott haza Nyírlugosra. A labdarúgó épségben szállt ki az autóból, a balesetben semmilyen sérülés nem történt, ezt a rendőrség is megerősítette. A Nemzeti Sport úgy tudja, a futballista azóta már hazatért.

„Az autópályán egy csúszós útszakaszon ma kicsúsztam az autómmal. Egyedül voltam, sérülést nem okoztam, és én sem sérültem meg. Később ezen a ponton mások is kicsúsztak, és úgy tudom, hogy sérülést is szenvedtek. Természetesen jobbulást kívánok nekik! Viszont szeretném hangsúlyozni, hogy a két esetnek a csúszós útszakaszon kívül semmi köze egymáshoz" - írta Dzsudzsák vasárnap késő délután Facebook oldalán.

A realos Cristiano Ronaldónak is Lamborghini Aventadorja van, aminek piaci értéke körülbelül 97 millió forint.

A karambolban egy Mercedes is összetört, ugyanott csúszott meg, ahol a Lamborghini, útzár is volt, amit később feloldottak - tudósított a totalcar.

Fotó: Totalcar

A Dinamo Moszkva játékosa szombaton az MTK–Debrecen mérkőzést nézte meg a helyszínen, hétfőtől pedig a válogatottal edzőtáborozik Telkiben és készül Kuvait ellen, a csütörtöki válogatott meccsre. A játékos természetesen azt is tudatta, hogy a baleset részleteivel nem kíván foglalkozni, lezártnak tekinti.

Dzsudzsák decemberben harmincmilliós Porsche Panamera GTS-ét törte össze Budapesten, hátulról szaladt egy másik autóba, elismerte a felelősségét. 2006-ban Suzukival karambolozott, akkor kezét is törte, helikopterrel vitték kórházba.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport