Hermina
15 °C
27 °C

Real-védőre ment rá a Barca

2013.06.11. 09:34

A Barcelonánál Neymar érkezése óta a legfontosabb cél a védelem közepének megerősítése. Korábban felmerült már a chelsea-s Branislav Ivanovics és David Luiz neve, de lehetett hallani az Arsenal belga védőjének, Thomas Vermaelennek és a PSG braziljának, Thiago Silvának a nevét is, mint lehetséges célpont.

A katalán Sport információi szerint azonban a Barcelona a Real Madridnál is érdeklődött védő iránt, mégpedig azt a Rafael Varane-t nézték ki maguknak, aki idén kétszer is betalált ellenük a spanyol kupában.

Túl sokáig azonban nem jutottak a tárgyalással, a 20 éves, kétszeres francia válogatott védő kikosarazta a spanyol bajnokot.

A két klub között nem gyakori a játékosáramlás. Luís Figót például Barcelonában levágott disznófejjel dobták meg, amikor átigazolt a Realhoz. Ezt a gyűlöletet mindenki meg szeretné spórolni magának. Igaz, vannak példák a békés váltásra: Ronaldo a Barcánál 97-ig játszott, aztán öt évet az Internél, és csak ezután igazolhatott a Realhoz, hogy nem hánytorgatták fel neki a váltást.

A spanyol Luis Enriquének is elnézték a váltást, ötéves karrier után 96-ban került a Realtól a Barcába, ahol majdnem tíz évig játszott.