Magyar a Real kispadján? Nem, nem ülhetne
További Futball cikkek
- Történelmet írt a kaukázusi ország, komoly problémát okozhat a korábbi Fradi-edző csapata
- Egy lépéssel közelebb kerültünk a következő átigazolási szenzációhoz
- Szoboszlai Dominikkel példa nélküli show keretein belül találkozhatnak a szurkolók
- Börtönbüntetésre ítélték Szalai Ádám korábbi csapattársát Hollandiában
- Szerződésbontás után váltott csapatot Tokmac, a Fradi mégis jól járt pénzügyileg
Mikor aggódott leginkább a magyar futballért?
Folyamatosan. Bárhogy gondolkodom, képtelen vagyok korszakot kiválasztani.
1986-ban az írásbeli és a szóbeli érettségije között volt a mexikói világbajnokság, talán már akkor is?
Na, jó, akkor talán még nem, hiszen egészséges csodavárással izgultam én is, hogy mi lesz a szovjetek ellen. Emlékszem, Csepelen sem kószált senki az utcán, mindenki a meccset várta, a családommal néztem, és a családommal csalódtam. Akkor még egyszerű szurkoló voltam, nem figyeltem tudatosan a csapatot, a hibákat, a kevés pozitívumot, a futball iránti szakmai érdeklődés későbbre tehető.
Felvették az ELTE-re, matematika-testnevelés szakos tanár lett. Mikor akart edző lenni?
Az utolsó, a negyedik évben. A miénk volt amúgy az utolsó ilyen kombináció, később megszűnt, talán mert a végére megfeleződött a létszám. Akkor viszont már nagyon izgatott a futball tanítása. Akkor már nagyon ösztönzött, hogy az iskolába hogyan lehet szakszerűen bevonni a futballt. A főiskola után katona lettem, és a Honvéd hátsó salakos pályáján hat gyerekkel meg is kaptam az első csoportomat 1992-ben. Akkor már biztosan futballedző akartam lenni, a matek előnyömre vált, bár soha nem tanítottam az iskolákban, csak testnevelést. Megszereztem a szakedzői papírjaimat, voltam az Elektromosnál pályaedző, a BVSC-nél kaptam állást, de az Angol utcai iskolát sem hanyagoltam. Sok szálon kezdődött tehát az elköteleződésem.
A válogatottig emelkedett
A Csepelen és Soroksáron futballozó Szalai Lászlót Hrutka János kérte Lothar Matthäus mellé 2004 közepén, miután László Csaba a Ferencváros edzője lett. Mellette szólt, hogy németül és angolul beszélt, dolgozott a magyar korosztályos válogatottnál és az akadémián, valamint jól ismerte a hazai viszonyokat is.
Az év végén, a német távozásakor az Egyesült Államokba ment, mert érdekelte, hogyan működik az ottani képzési rendszer. 2006 nyarán a Kispest tulajdonosa, George F. Hemingway bízta meg őt a Magyar Futball Akadémia irányításával. A honvédosok a Puskás Suzuki Kupán többnyire a rendező Felcsút előtt voltak, és a Real Madridot is kétszer megelőzték.
Szalai 2013 januárban vette át a hazai edzőképzés irányítását, annak megújítását várták el tőle. Mezey régi embereitől nem vált meg, számított az első fél évében Varga Istvánra és Bánhegyi Károlyra is, de a továbbiakban új munkatársakat is bevon az edzőképzési rendszerbe.
Egy pályakezdő edző érezte akkoriban, hogy mekkora volt a szakma egyúttal a sportág válsága?
Nem. Rendszerben akkor még nem hiszem, hogy bárki is gondolkodott, a futball sorvadása számunkra akkor még egyáltalán nem volt egyértelmű. Tele voltam ambícióval, arra figyeltem, hogyan tudom önmagamból kihozni a maximumot, tanultam hollandul, bújtam a szaklapokat - akkor még meg kellett rendelni -, nem volt internet. Az volt a legfontosabb, minél több meccset nyerjünk. Pár év múlva Pölöskei Gábor ajánlott az MTK-hoz, a remek utánpótlásnevelő Goldball alapjainak letételénél is ott voltam. Az MTK-nál hat évig voltam különböző korcsoportoknál és csak egy évre hagytam el, akkor ifibajnok lettem az Újpesttel. Ezek után Várszegi Gábor visszahívott, innen egyenes volt az út Agárdra, az ottani akadémiára.
Egyetért azzal, hogy az egész akadémiai nevelés más elbírálás alá kerülne, ha csak egy játékos lenne, aki mondjuk eléri a Valenciát, és ott állandó lehetőséget is kap hétről hétre? Ha Németh Krisztián nem a holland élvonalért küzdő Rodában játszana?
Nem hiszem, hogy már időszerű az akadémiák bírálata, még ha ezt rendszerint meg is teszik. Értem, mire gondol, de ki kell ábrándítsak mindenkit, nem fogjuk egyhamar Messit megtalálni. Részint, mert csak százévente születik ilyen tehetség, másfelől az argentinból más patinás klubokban is sztár vált volna. Az akadémiákból kijövő gyerekeknél nem rossz az arány, a Honvéd kezdőjének például öten a tagjai. A Haladás, az MTK is rájuk épít. Juhász Roland hét teljes éve az Anderlechtnél elismerésre méltó.
Egy holland szakember azt mondta, a kimagasló utánpótlás-neveléshez két dolog a legfontosabb: idő és türelem. Legalább neki higgyük el. A helyzet pedig nem is lesújtó, mert vannak és lesznek magyar tehetségek. Például Tamás Krisztián a Milannál van, Íhring Farkas a Parmánál. Ne tegyünk le róluk, mindketten akadémisták voltak itthon, és a jövő előttük áll. Adorján Krisztiánnak is sikerülhet az áttörés a Liverpoolnál. Tudom, hogy mások előtt is megvan az esély. Volt olyan játékos, aki az Intertől és a Milantól is szerződést kapott – ez nem lehet véletlen -, de egyelőre az olasz másodosztályig jutott el. Akiket felsoroltam, ettől még mind beválhatnak.
Mezey Györgytől vette át az edzőképzés irányítását, aki legutóbb azt mondta, 60 ezer gyerekkel nem lehetünk sikeresek. Pár adattal cáfoltuk őt.
Nem csak a létszámon múlik a jó futball szerintem sem. A képzés minősége és az alanyok, vagyis az edzők képzettsége, valamint a játékosok hozzáállása megkerülhetetlen.
Mást sem hallottunk az elődjeitől, mint az UEFA a legjobbak közé sorolja a magyar képzést.
Nem is véletlenül. Nem rosszabb, mint a skandinávoké, vagy az osztrákoké. De az UEFA szempontjai sztenderdeket vizsgálnak, nem pedig a belső igényességet. Sem az edzőét, sem a játékosét. Pedig ez a kulcs. Régóta ismert sablon, egy ország futballja a társadalom leképeződése. A futballban is megvan a sumákolás, a mutyi, az összekacsintás. Egy német autópálya tíz év múlva sem lesz kátyús, egy osztrák épület tíz év múlva sem ázik be. Ettől nehéz függetleníteni magunkat. Régebben sem tiltotta meg senki, hogy valaki jobb játékos legyen, többet gyakoroljon az edzés után, és esetleg kevesebbet járjon az éjszakába, vagy esetleg jobb edző legyen. De a belső késztetés és fanatizmus adott esetben hiányzott, és ehhez asszisztált a többség.
Fokozatok
Pro licenc
Több mint száz magyar edző szerezte meg, de van, aki élvonalbeli klubnál sohasem használta képesítését, és egy időben jelentősen felhígult a mezőny, mert volt, hogy 25-en is végeztek egy évben. Egymillióba kerül, 900 órás, egyéves tanfolyam.
A licenc
Mielőtt az előző képesítést megszerezhetik az edzők, A licencre van szükségük. Ilyennel már lehet dolgozni az utánpótlás akadémián. 300 ezer forintba kerül a 140 óra.
Még két licenc van: B és C, utóbbi a tömegsportnál is használható. Valamennyi erre a két alapra tevődik.
Én nem szeretnék néma cinkos lenni. A zászlómra tűztem a szakmai kontroll címszó alatt – ez a harmadik célom -, hogy egy licenc visszavonásától sem riadok vissza. Ehhez egyedül nyilván kevés leszek, de remélhetőleg az MLSZ ebben segíteni fog. Mert hiába szeretném az első két pontomat megvalósítani, vagyis a szakmai hatékonyságot valamint a minőség biztosítását, ha azt látom, hogy egy edző meghallgat, de valamiért nem akarja meghonosítani azt, amit mi szeretnénk és szerintünk eredményes lehet. Ha egy edző nem befogadó és nyitott az újra, ha ragaszkodik az általa elképzelt régi módszerekhez, akkor felül lehet vizsgálni, hogy alkalmas-e a licenc megújítására. Ha nem alkalmas, lépnünk kell, mert a gyerekek sem fejlődnek, ami a legfontosabb fokmérő. Ha nem akarja megérteni, hogy valamit régebben nem megfelelően csinált, nem lehetünk a partnerei. Ha megérti és elfogadja, akkor hadd dolgozzon.
Mit gondol, a felfogás megváltoztatásához hány év szükséges?
Alsó hangon tíz. De ha már a kiválasztásnál jobban figyelünk, akkor ezt az időtartamot képesek vagyunk tartani, vagy akár lerövidíteni is. Azt valamennyi edzőnek éreznie kell, és éreztetni fogjuk velük, hogy mi értük vagyunk, nem pedig fordítva. Anélkül, hogy visszafelé mutogatnék, ez a szellemiség nem hatotta át mindig a képzést. Emellett a különböző szintű felvételi eljárásokban gyakorlati teszt is lesz a jövőben, és szintidő nélküli kétezer méteres teszt is szerepel a fittség lemérésére. Az is fontos, hogy egy elméleti teszten pontosan tudja és értse a jelentkező edző, mit jelent például az aerob mozgás - kocogás, biciklizés, úszás például -, vagy az edzéselméleti módszerek tudatos használata.
Az első kivágottak
Szalai kisebb botrányt is okozott a napokban, amikor Dragóner Attilát, Márton Gábort, Sándor Tamást, Vincze Ottót nem engedte tovább a pro licences tanfolyamra, mert épp az aerob szóval nem voltak tisztában. A volt válogatottak úgy gondolják, az alapvető anatómiai és élettani kérdések nem tartoznak az edzőséghez, míg Szalai tántoríthatatlan és hajthatatlan.
"Energiát nem energiaitalból nyerünk, mint ahogy pár felvételiző gondolta. Ezek kiborító dolgok. A játékos sebessége sem orvosi kérdés. Miért kellene jogosítványt adnom annak, aki nincs alapvető tudás birtokában? Nem alkuszom" - rögzítette nyomatékosan.
Szeptember jön a pótfelvételi, addig okosodhat a négy korábbi válogatott, akik az előző érákban vélhetően simán átmentek volna, mert akkor indokolatlanul túlpontozták a játékosmúltat a tanultabb felvételizők pedig alapból hátrányból indultak.
Egy személyes beszélgetésen pedig dokumentálva be kell mutatniuk, az elmúlt két évben milyen munkát végeztek. Ebből kézzelfoghatóan kiderül, hogyan dolgozik, mennyire elhivatott. A beszélgetésen lemérhető, hogyan kommunikál, mennyire tájékozott az alapfolyamatokkal.
Nem a Golán-fennsík problémáját szeretném velük megvitatni, de egy szűrő fontos dolog, ahogy a szellemi színvonal emelése is. Szakmai tudás megszerzése intelligencia nélkül lehetetlen, ez az alapelvem. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy a társadalomban nagyon rossz kép alakult ki az edzőkről. Sokszor lenéznek bennünket, rossz a vélemény szakmánk hallatán. De higgyék el, vannak nem suksükölő szakemberek, és olyanok, akik nem ragasztják tele a gallérjukat matricákkal. Velük én sem szívesen azonosulok. De vannak olyan edzők, akik értelmeseket mondanak, felkészültek, nyelveket beszélnek, és nem utolsósorban adnak magukra, jó megjelenésűek, ami hitelességüket is alátámasztja.
Megrázó élményem volt, amikor itthon pro licencet szerző szakemberek a Milannál voltak tanulmányúton. Harminc kiló súlyfelesleg volt egyénenként rajtuk, elhűlve, nem kis megvetéssel azt kérdezték az olasz újságíró kollégák tőlem, nálatok ezek tényleg edzők lehetnek? A Milannál akkor az utánpótlást irányító hetvenhez közelítő Cesare Maldinin egy gramm felesleg sem volt, míg a magyarok ezt a képet hagyták maguk mögött.
Egy edző példakép. Ha erre a szerepre alkalmatlan, edzőnek is alkalmatlan. Egy tíz vagy tizennégy éves gyerek esetenként jobban hisz edzőjének, mint az édesapjának. Egy edzőnek tanárnak is kell lennie, mert az iskolában is tanárok foglalkoznak a gyerekkel. Az említett eset nyilván a belső igényességgel függ össze, valamint a kontroll hiányával. Van lemaradásunk, tagadhatatlan, de igyekszünk változtatni. És ha ezen változtatunk, azon is könnyebb lesz, hogy a magyar edzők-külföldi edzők problémakörben is könnyebb legyen eligazodni.
Mire gondol?
A nem egyforma mércére. Egy külföldivel türelmesebbek, toleránsabbak. Attól még a pozitív jeleket észre kell vennie és ki kellene emelnie a médiának, még ha az hazai is. Szapulni egyszerűbb, nem vitatom, de azt is láttatni kell, hogy például a Honvédnál Marco Rossi azért is lett sikeres, mert jó és azonnal bevethető fiatalokat kapott a keze alá a magyar felkészítő edzőktől az akadémiáról. Ha pedig visszanézzük az összeállításokat, láthatjuk, az elején nem mert bizalommal az utánpótlás felé fordulni. A kettős mércének néhány esetben lehet alapja, a szakmai igénytelenségéről már beszéltem. De a Fradi edzője, Ricardo Moniz például bátran kritizál, amikor viszont arra kértem, jöjjön el, tartson előadást egy szakmai fórumon, mondja el, mivel nem elégedett, min kellene változtatnunk a képzésben, akkor inkább sajnos nem jött el. Ha nem adja meg az esélyt, hogy tanuljunk tőle – pedig örömmel tennénk -, akkor a kritikával nehéz mit kezdeni.
Egyetért azzal, hogy mi mindig valakit követtünk az utóbbi évtizedekben, míg eközben a Guttmann-átkot visszhangozta a világ az Európa Liga döntője után, Pep Guardiola pedig a Barcelona játékát látva rendre visszautal holland és a magyar stílusra?
Nem fejlesztettünk, megrekedtünk, onnan pedig jött a kapkodás. Jöttek a különféle irányok, elképzelések, mindig másolni próbáltunk valakit. Bár a mostani spanyol vagy portugál trend kétségtelenül közel áll a magyarhoz. Mi nem tudtuk működtetni, jól hasznosítani a meglévő tudásunkat, el is tűntek a stílusjegyeink. Az edzőképzés sem tudta ezeket igazán visszahozni. Gyakorta visszahallom én is magyar kollégától, hogy Mourinhónak, Heynckesnek csak szerencséje volt, és akár ő is ülhetne a Real vagy a Bayern kispadján. Nem, nem ülhetne. Felejtsük el ezt is villámgyorsan. A nagyon apró megbecsülést is ki kell vívni, nemhogy ilyen klubok figyelmét. Ezekkel a mondatokkal nem lehet mit kezdeni. Álmodozásban jók vagyunk, azonban ez kevés. Azért kell dolgoznunk, hogy egyszer valóban szóba jöhessen magyar edző a Bundesligában vagy a nemzetközi élfutball más területén.
Milyen lépést tett már eddig ezért?
A módszertani változtatásokat talán már kiemelhetem. Van tizenkét korábbi válogatott játékossal egy csoportunk, akiket tényleges edzői szituációkba, gyerekcsoportok munkájába illesztettünk. Ezt pedig felvettük videóra. Nagyon hasznos önmagukat visszanézniük, mert olykor sokkal többet tanulnak abból, hogy egy hétéveshez miként hajoltak le elmagyarázni neki valamit, hogy milyen a problémamegoldó képességük vele. A gesztus, a mimika, a testtartás is beszédes ilyenkor. Olykor mélyen, magukba szállva elgondolkodnak, milyen esetlenül is mozognak. Kiváló partnerek a munkában és látszik: fejlődni akarnak. Mindez azért fontos, mert ahogy egy játékos, az edző is érik.
Jürgen Klopp talán egy kivétel, hogy ő rögtön, egyik hétről a másikra megkapta az esélyt felnőtt csapatnál, de sokkal több példát tudunk arra hozni, hogy korosztályos csapatokkal dolgozik elsőként egy edző – amely irány szerintem is sokkal szerencsésebb. A megszerezett tapasztalatait pedig a későbbiekben hasznosítja. Egy próbaedzést nem jó a társakkal elvégezni, mert ők mégiscsak felnőttek, ebből adódóan másként reagálnak, mint a gyerekek. De talán már az is változás, hogy ezen a tavaszon nagy érdeklődés mellett két jól sikerült utánpótlás-konferenciát is lebonyolítottunk külföldi és magyar előadók részvételével, ahol a magyar utánpótlásban dolgozó edzők nagy számban jöttek el és pozitív hozzáállással, érdeklődő partnerként vettek részt. Remélem érezték, mindez értük és nekik szól.
Az elmúlt húsz évben kétszer volt BL-főtáblás csapatunk, egyszer értük el a pótselejtezőt, egyszer voltunk olimpián. BL-döntős játékosunk nem volt, pedig még Litvánia, Izland is adott egyet-egyet, míg a finnek kettőt. Szándékosan nem futballkultúrákat említettem, ők is világsztárokat neveltek. Milyen jelzőt használna erre a korszakra?
Először is érdemes lenne kettéválasztani a húsz évet két tízesre. Mert az első tízes legjobb szereplői – tisztelet a kivételnek - többnyire csak sodródtak külföldi csapattól külföldi csapatig, volt, aki még tolmáccsal sem értette meg, mit kértek tőle. A tudásuk csak a sodródáshoz volt megfelelő, egy év itt, egy év ott, nyilván ezért is kerültek párszor lehetetlen helyzetbe. És itt megint visszautalhatnék az ország általános mentalitására, a kiskapukra, a kibúvókra, a miért nem tudjuk megcsinálni alaptételre. Csúsztunk is hátra a világranglistán.
A második tíz évben már felmutattunk Gerán keresztül egy EL-döntőt, Dárdai berlini évei mintaként szolgálhatnak, Hajnal profizmusát is említhetném, Fehér Csaba Hollandiában vert gyökeret, ő az utolsó BL-negyeddöntős játékosunk is. Szabics is lehúzott tíz évet külföldön jó csapatokban, és Királytól Juhászig még sokan alapemberekké váltak komoly külföldi csapatokban is. A második tíz év már emészthetőbb, van komoly pozitív irányú változás e tekintetben is és a válogatott is jelentőset lépett előre. Az első tíz évre meg annyit mondanék, kis odafigyeléssel sokkal hasznosabbá lehetett volna tenni. Hadd kérdezzek vissza. Azzal, ha Bajner eléri a Dortmund kispadját a BL-döntőben, azzal jobb lett volna a magyar futball megítélése?
Legalább lett volna egy újabb kitörési pont – mert az U20-as vb-bronz, a debreceni főtábla nem tűnik elégnek -, egy minimális eredmény, amit példaként lehet hozni edzők előtt, hogy látjátok, érdemes dolgozni.
Ha szorgalmasan, alázattal, fanatizmussal, nem örökösen magyarázatokat keresve dolgozunk, ha meglesz ideje korán a szellemi szintemelés és kiválasztódás, eljuthatunk odáig a jövőben. Most már korosztályos edzők GPS- és polárkimutatásokat használnak - megfelelő idejű, ütemű, sebességű irányváltoztatások -, és értik is az adatokat. Külföldön persze stábok elemzik ugyanezeket, de adjunk időt a mieinknek, talán egyszer erre is lesznek specialistáink. Az eddigi edzőképzés figyelme leginkább a pro szintre fókuszált, az MLSZ - helyesen – most áthelyezte a súlypontot. Ha nem lesznek képzett utánpótlásedzők, nem lesz kihez nyúlniuk a pro licences edzőknek sem. Akkor csak külföldi játékosokkal lehetnek erős klubok.
Ezért is a feladatom, hogy az utánpótlás, és mellettük a női edzők képzése felé nagy lendülettel nyissunk. Németországban például 25 futballtanár – UEFA pro szintnek megfelelő - képesítéssel rendelkező edzőnő van. Pontosan tudom, hogy a hangzatos szólamok eddig is megvoltak húsz év alatt. Egyet ígérhetek, már voltak tettek céljainkért és a jövőben is lesznek.
Alapos átvilágítás
A Double Pass nevű belga auditáló cég az angol, holland, belga valamint német utánpótlás-nevelési rendszer után ugyanazon kritériumok szerint átvilágítja Magyarországot is. Mindent megnéznek, a klub és az akadémia kapcsolatát, a pénzügyi feltételrendszert is természetesen a szakmai munka mellett. Pontokat adnak, így az MLSZ hamarosan hiteles képet kaphat a valós utánpótlás-nevelési viszonyokról. A cég értelemszerűen független, ennek megfelelően objektív pontszámot fog adni, amit majd össze lehet hasonlítani a másik három országgal. Az átvilágítók nyártól állnak munkába. Szalai örül érkezésüknek.