Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Válságos a Fradi-hátvéd állapota

2013.09.27. 09:12

Folyamatosan küzdenek az orvosok Akeem Adams életéért. A Ferencváros futballistája szerda este kapott szívinfarktust, azóta három műtéten is túl van, az orvosok szerint állapota súlyos, de stabil.

„Tegnap este a harmadik beavatkozáson is átesett. Akeem szíve sajnos nem vette át azokat a funkciókat, amiket kellett volna, így műszívre csatlakoztatták, ami átvette a keringését. Jelentős a szövetelhalás, ezért volt szükség a keringés mesterséges működtetésére. Nagyon súlyos az állapota továbbra is, de jó hír, hogy a műszíve miatt a keringés beindult. Rossz hír az, hogy a saját szíve nem tudta ezeket a funkciókat átvenni” – nyilatkozta Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Nem volt előjele az infarktusnak. „Minden most derült ki, amikor megtörténtek a dolgok. A FIFA-protokoll szerint elvégzett vizsgálatok eredménye negatív lett, emellett volt beszélgetés is a játékossal, amelynek során az orvosok megkérdezik, volt-e hasonló probléma a családban. Erre akkor nemleges választ kaptunk. Viszont úgy tudom, ott más jellegű probléma volt, ami miatt az édesapja fiatalon elhalálozott, nem infarktus. Ugyanakkor szintén valamilyen kardiovaszkuláris gond volt.”

A 22 éves trinidadi hátvéd szerdán csapatfotózáson, edzésen, majd közös vacsorán vett részt, innen ment haza, ahol rosszul lett. Ahogy Orosz elmondta, szerencse, hogy Adamsnak még volt annyi lélekjelenléte, hogy értesítette Tóth Editet, aki a csapat körüli teendőket intézi, illetve a közelben lakó Mark Ottent, Julian Jennert és Andrei Ionescut, akik végig mellette voltak, míg a mentő kiérkezett.

„Válságos állapotban van, folyamatosan küzdenek érte. Életmentő műtéteket hajtottak rajta végre" – nyilatkozta Orosz a SportKlub Dodzsem című műsorában csütörtök este.

Adams magánál volt, amikor a mentőbe fektették, ott azonban már elaltatták. „A jelenlegi helyzet nem sok jót vizionál, de hát mi reméljük a legjobbakat. Szeretnénk, hogy ha nem is profi sportolóként, de egy teljes értékű életet élő emberként köztünk lehetne Akeem."

Dr. Szelid Zsolt, a Nemzeti Sportközpontok vezető kardiológusa, az FTC orvosi stábjának tagja korábban az RTL Klub híradójában elmondta: a 22 éves játékost már kétszer megoperálták, szervezetébe keringéstámogató eszközt kellett beépíteni, és „a mai nap terve az volt, hogy ezzel együtt műszívet is beépítsenek".