Egy éve Glasgow-ban lefagyott a Barca

2013.10.01. 19:44
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Érvényes úti okmány hiányában majdnem lemaradt a Bayern München Angliába tartó repülőgépéről Franck Ribéry, a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő bajor együttes francia légiósa. Az Európa legjobbjának megválasztott szélső kedden délután elfelejtette magával vinni útlevelét a légikikötőbe, ott azonban némi szervezést követően kiállítottak számára egy ideiglenes papírt, így végül társaival tarthatott Manchesterbe. A City elleni csoportmeccsét szerda este játssza a Bayern. (MTI)

  • Ismét meg kellett operálni a sérült jobb térdét Holger Badstubernek, a Bayern München német válogatott labdarúgójának, aki a beavatkozás alkalmával új keresztszalagot kapott. A műtétre a Colorado állambeli Vailben került sor Richard Steadman vezetésével. A játékost néhány napig az Egyesült Államokban kezelik, majd hazautazása után megkezdődik a rehabilitáció. Hogy mikor léphet újra pályára, még kérdéses, de a jelenlegi prognózis szerint erre hosszú hónapokat várnia kell. A 24 éves védő először tavaly decemberben, a Borussia Dortmund elleni bajnokin szenvedett térdszalagszakadást, majd májusban ismét. Időközben négyszer megoperálták. (MTI)

  • E csoport: FC Basel (svájci)-FC Schalke 04 (német) 20.45, Steaua Bucuresti (román)-Chelsea (angol) 20.45

    Az állás: 1. Schalke 04 3 pont (3-0), 2. FC Basel 3 (2-1), 3. Chelsea 0 (1-2), 4. Steaua Bucuresti 0 (0-3)

    F csoport: Borussia Dortmund (német)-Olympique Marseille (francia) 20.45, Arsenal (angol)-Napoli (olasz) 20.45

    Az állás: 1. Arsenal és Napoli 3-3 (2-1), 3. Borussia Dortmund és Olympique Marseille 0-0 (1-2)

    G csoport: Zenit (orosz)-Austria Wien (osztrák) 18.00, FC Porto (portugál)-Atlético Madrid (spanyol) 20.45

    Az állás: 1. Atlético Madrid 3 (3-1), 2. FC Porto 3 (1-0), 3. Austria Wien 0 (0-1), 4. Zenit 0 (1-3)

    H csoport: Ajax Amsterdam (holland)-AC Milan (olasz) 20.45, Celtic Glasgow (skót)-FC Barcelona (spanyol) 20.45

    Az állás: 1. FC Barcelona 3 (4-0), 2. AC Milan 3 (2-0), 3. Celtic Glasgow 0 (0-2), 4. Ajax Amsterdam 0 (0-4)

  • Szalai Ádám csapata, a Schalke 2004 után másodszor találkozik a Basellel, akkor az UEFA-kupa csoportkörében 1-1 lett a végeredmény Bázelben. Az első fordulóban mindkét csapat nyert, a Basel nagy meglepetésre a Chelsea otthonában, míg a Schalke a otthon verte 3-0-ra a Steauát.

  • Két nyeretlen játszik Bukarestben, Steaua–Chelsea meccs idén, az Európa Liga nyolcaddöntőjében volt, és Bukarestben 1-0-ra nyerni tudott a Steaua, amely később a visszavágón elszenvedett 3-1-s vereség után kiesett. A románoknak amúgy is remekül megy az európai kupákban, hazai pályán angol klubok ellen, az eddig lejátszott nyolcból csak egyszer kapott ki, ötször nyerni tudott. A Chelsea-be visszatérhet az eltiltott Ramires, akit még a Szuperkupa-döntőben állítottak ki. Érdekesség, hogy az E csoport mindkét meccsét spanyol bíró vezeti.

  • Az F csoportban is két jól kezdő játszik egymással a második játéknapon, az Arsenal a Marseille-t, a Napoli a Dortmundot győzte le 2-1-re. A két klub most játszik egymással először európai kupameccset. Rafa Benitez a 2007–2008-as BL-szezonban 4-2-re legyőzte Arséne Wengert, a spanyol edzőnek viszont azóta egyszer sem termett babár, nyolc meccsen három döntetlent és öt vereséget könyvelhetett el, akkor még a Liverpool kispadján.

  • Dortmund a Marseille ellen javíthatja ki az első fordulóban elszenvedett vereséget. Ráadásul a Borussiának van is miért visszavágni. 2011-ben, a BL-csoportkörben a Marseille kétszer is legyőzte a Dortmundot, idegenben 3-2-re. Aki esetleg a második hazai gólt szerzi, övé lesz a Dortmund történetének 300. európai kupagólja, a Marseille amúgy 147-nél tart.

  • A G csoport másik meccsén két kiváló formában lévő klub az Atlético Madrid és a Porto találkozik. Atlético hétből hetet, a Porto hatból ötöt nyert meg hazája bajnokságában és mindkét klub győzelemmel kezdte a BL-csoportkört is. Az Atlético a Zenitet, a Porto az Austria Wient győzte le. A két klub már négyszer találkozott európai kupameccsen, az Atlético még nem nyert. Mind a négy találkozót 2009-ben játszották, a csoportkörben két Porto-siker után, a nyolcaddöntőben két döntetlen jött, és egy Porto továbbjutás, amit a madridi 2-2-vel harcoltak ki. A Porto az előző BL-idényben száz százalékosan zárt az Estadio Dragaóban. Rossz hír az Atlético-drukkereknek, hogy a bajnokságban már nyolc gólos Diego Costa még mindig nem lehet ott, tavaly kapott piros lapja miatt két meccses eltiltása most jár le.

  • Az első fordulót 2-0-s győzelemmel kezdő Milan a Barcelonában 4-0-s vereséget szenvedő Ajax vendége lesz. A két klub elmúlt 12 meccse kiegyenlített mérleget mutat, 5-5 Ajax és Milan siker mellett kétszer volt döntetlen, Amszterdamban viszont csak négyből egyszer tudott nyerni az Ajax., legutóbb három éve találkoztak, akkor 1-1 volt hasonló leosztásban a végeredmény. Az Ajax legutóbb négy hazai BL-meccséből csak egyet nyert meg, a Milan idegenbeli mérlege sem sokkal jobb, 11 vendégmeccsén 2 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség.

  • A sérült Lionel Messi nélkül megy a Barcelona Glasgowba, ahol legutóbb – 2012. november 7-én – 2-1-re kikapott a Celtictől, a két csapat eddigi nyolc meccséből ez volt a második skót siker. A Barca egy 4-0-s győzelemmel kezdett, a Celtic 2-0-ra kapott ki.

  • A G csoportban a Zenit–Austria Wien meccset már lejátszották, a Zenit 0-0-s döntetlent játszott az Austriával, ami a statisztikák alapján inkább az oroszok számára hízelgőbb eredmény. Bár a Zenit birtokolta többet a labdát, az orosz Ladiginnek többször kellett védenie. Ezzel az eredménnyel még egyik klub sem szerezte meg első győzelmét az idei BL-ben.

  • Arsenal FC: Szczęsny, Sagna, Mertesacker, Koscielny, Gibbs, Rosický, Arteta, Özil, Ramsey, Flamini, Giroud Csere: Fabiański, Vermaelen, Monreal, Jenkinson, Wilshere, Bendtner, Gnabr.

    SSC Napoli: Reina, Britos, Albiol, Callejón, Mesto, Hamšík, Zúñiga, Behrami, Inler, Pandev, Insigne Csere: Cabral, Fernández, Armero, Cannavaro, Dzemaili, Mertens, Zapata

  • meccs így fog kezdődni

    Ajax: Cillessen, Van Rhijn, Moisander, Blind, Denswil, Poulsen, Duarte, De Jong, Fischer, Sigthórsson, De Sa. Csere: Vermeer, Van Der Hoorn, Boilesen, Schöne, Andersen, Klaassen, Hoesen.

    Milan: Abbiati, Mexès, Zapata, Abate, Constant, Muntari, Birsa, Montolivo, De Jong, Robinho, Balotelli. Csere: Amelia, Zaccardo, Poli, Nocerino, Cristante, Emanuelson, Matri.

  • Celtic: Fraser Forster, Adam Matthews, Emilio Izaguirre, Efe Ambrose, Virgil van Dijk, Charlie Mulgrew, Mikael Lustig, Brown, Commons, Samaras, Stokes Csere: Załuska, Biton, Rogic, Kayal, Baldé, Pukki, Forrest.

    Barcelona: Valdés, Piqué, Bartra, Adriano, Alves, Fàbregas, Hernández, Iniesta, Busquets, Rodríguez, Neymar Csere: Pinto, Montoya, Dos Santos, Song, Roberto, Sánchez, Tello.

  • Ahogy várható volt, Szalai Ádám nincs ott a Schalke kezdőjében Svájcban.

    Basel: Sommer, Ivanov, Voser, Schar, Safari, Stocker, Frei, Diaz, Salah, Xhaka, Streller Csere: Vailati, Degen, Ajeti, Serey Die, Delgado, Elneny, Sio

    Schalke: Hildebrand, Höwedes, Felipe Santana, Ucsida, Meyer, Boateng, Draxler, Höger, Aogo, Neustatder, Farfán Csere: Unnerstall, Hoogland, Kolosinax, Ayhan, Matip, Clemens, Szalai

  • Steaua: Tatarusanu, Szukala, Gardos, Filip, Latovlevici, Georgievski, Tanase, Stanciu, Bourceanu, Popa, Piovaccari Csere: Nita, Varela, Prepelita, Cristea, Neagu, Leandro Tatu, Kapetanos

    Chelsea: Cech, Ivanovic, Cole, David Luiz, Terry, Ramires, Lampard, Oscar, Torres, Mata, Schürrle Csere: Schwarzer, Cahill, Azpilicueta, Mikel, Willian, Ba, Eto'o

  • Dortmund: Langerak, Subotic, Hummels, Durm, Bender, Reus, Sahin, Grosskreutz, Lewandowski, Mhitarjan, Aubameyang Csere: Alomerovic, Kirch, Papastathopoulos, Hofmann, Blaszczykowksi, Schieber, Ducksch

    Marseille: Mandanda, N'Koulou, Mendes, Mendy, Fanni, Payet, Romao, Imbula, Valbuena, Ayew, Khalifa Csere: Samba, Abdallah, Abergel, Diawara, Lemina, J. Ayew, Thauvin

  • Porto: Helton, Danilo, Mangala, Alex Sandro, Otamendi, Lucho Gonzalez, Josue, Fernando, Defour, Jackson Martinez, Varela Csere: Herrera, Fabiano, Maicon, Fucile, Lica, Quintero, Ghilas

    Atletico: Courtois, Godin, Filipe Luis, Juanfran, Miranda, Tiago, Raul Garcia, Arda Turan, Gabi, Villa, Baptistao Csere: Aranzubia, Alderweireld, Insua, Koke, Cristian Rodriguez, Guilavogui, Torres

  • Jürgen Klopp nem lehet ott csapata mellett, most tölti le ugyanis egy meccses eltiltását, melyet még a Napoli ellen kapott pirosért ítéltek.

    A Dortmund edzője Nápolyban meglehetősen hevesen reklamált az olasz csapat első gólja után, még a negyedik bírót is megrángatta, így le is küldték.

  • a You'll Never Walk Alone-t, ami a nem csak a Liverpool, de a Celtic indulója is.

  • A Basel elleni londoni vereség után nem szeretne megint magyarázkodni Mourinho a Chelsea eredménye miatt, ezért azonnal letámadták a Steauát, négy perc alatt már két komoly helyzete volt az angoloknak.

  • A Greenpeace aktivistái zavarták meg a BL-mérkőzést, a stadion tetejéről egy hatalmas molinót lógattak le ipari alpinisták. A Bajnokok Ligája egyik főszponzora, a Gazprom ellen tüntetnek. Egyelőre áll a játék.

  • csapatot. Nagyon készülnek Amszterdamban e rossz sorozat megszakítására. Legutóbb 2002. decemberében az AS Romat sikerült 2-1-re legyőzni

  • Meg van Mesüt Özil első gólja az Arsenalban. Ramsey ment el a jobb oldalon, nagyszerűen adott középre, jött Özil és bátran, a 16-os vonalról vágta be. 1-0.

    Arsenal vs Napoli 1:0 Mesut Ozil
  • A transzparenst és a tüntetőket eltávolították, mehet tovább a meccs.

  • Megsérült a Chelsea spanyol csatára, Samuel Eto'o érkezett a helyére.

  • Kapásból küldött meg egy labdát a 16-osról Boateng, de fél méterrel célt tévesztett. A Schalkét nem fogta meg a kényszerű leállás, aktívan támadnak.

  • Giroud pedig bevágta. Egy megszerzett labdával Mesut Özil lépett el a jobb oldalon, az alapvonalig vezette, középre tette, Giroud pedig berobbanva vágta be közelről. A Napoli védelme nem áll továbbra sem a helyzet magaslatán.

    Arsenal vs Napoli 2:0 Giroud
  • Josue ívelt be balról egy szabadrúgást, amire Jackson Martinez érkezett tökéletesen. Kicsit birkózott ugyan a védőjével, de a bíró végül nem látott szabálytalanságot, csak a gólt. 1-0 a portugáloknak a fejes után.

    Porto vs Atletico Madrid 1:0 Martinez
  • Azt látjuk, hogy a Barcelona szokásos brutális labdabirtoklással vezet (71-29), de az eddigi öt kapura lövés majdnem kiegyenlített.