Giggs: először Honvéd, majd négy BL-döntő

2013.10.03. 16:05

Ryan Giggs szerdán megdöntötte Raúl csúcsát, a Manchester United középpályása 145. Bajnokok Ligája-meccsét játszotta - a selejtezőket is számolva - a Sahtar Donyeck ellen. Korábban soha nem szerepelt még ilyen sokszor futballista a BL-ben.

„Sok olyan nagy játékos volt, aki megdicsőült ebben a kupában, Raúl ott van a legjobbak között gólrekordjával és azzal, hogy háromszor nyerte meg a BL-t. Büszkeséggel tölt el, hogy megelőzhetem” – mondta a walesi még a meccs előtt.

A legtöbb BL-meccset játszók

145 - Ryan Giggs
144 - Raúl
140 - Paolo Maldini
137 - Xavi
131 - Clarence Seedorf
130 - Paul Scholes
130 - Iker Casillas
128 - Roberto Carlos
118 - Carles Puyol
116 - Andrij Sevcsenko

A 39 éves Giggs a 66. percben állt be csereként, az 1-1-es végeredmény miatt sem fog igazán emlékezni rá, de a korábbi meccseiről van mit felidézni. Például azt, hogy a BL-története egy Honvéd elleni selejtezős mérkőzéssel indult 1993-ban.

Giggs 1994-ban lőtte első gólját a Bajnokok Ligájában. A Manchester a Göteborggal játszott, 2-1-es hátrányban volt, amikor egy akció végén a kapu előtt taktikusan megálló walesi bombázott a hálóba. Az egyenlítés után még egy gólt szerzett, végül 4-2-re győzött a MU.

Giggs első BL-gólja 1994-ben

1997. október 1-jén a Juventust fogadta a Manchester, az utolsó percig úgy nézett ki, 2-2 lesz, de akkor jött Giggs a bal oldalon és a Sheringamtől kapott labdát lendületből, éles szögből a felső léc alá vágta.

Giggs gólja a Juventusnak 1997-ben

Az 1999-es BL-döntő mindenki számára felejthetetlen, a Manchester United a 90. perc után előbb egyenlített, majd a győzelmet is megszerezte a Bayern München ellen. Giggs ekkor nem rúgott gólt, ráadásul az akkor számára még szokatlan helyen, jobb oldalon játszott, de higgadt asszisztjából tudta megmenteni Sheringham a meccset.

Bayern München VS. Manchester United 1999

A Juventus ellen 2003-ban is jól ment Giggsnek, két gólt is szerzett, az egyiket nagyszerű szólóból. A félpályánál szerzett labdát, majd a kapuig sprintelve egy laza passzal talált be.

Ryan Giggs gólja a Juventusnak 2003-ban

A MU a legutóbbi BL-jét 2008-ban nyerte, akkor, amikor  Giggs megdöntötte Bobby Charlton meccsrekordját. A walesinak a Chelsea elleni BL-döntő volt 759. mérkőzése. Az 1-1-es meccset büntetőkkel döntötték el, Giggs a hatodik párban kezdett. Ha kihagyja, nagyon nehéz helyzetbe hozta volna csapatát. Simán belőtte, Cech kapus a másik sarokra mozdult, majd Anelka büntetőjét Van der Saar fogta, így a MU lett a BL-győztes.

Giggs 11-ese a 2008-as BL-döntőn

Giggsnek minden esélye megvan rá, hogy ő legyen az első futballista, aki 150 BL-meccsen játszik. A rekordja azonban nem valószínű, hogy hosszú életű lesz, a 137 meccses Xavi vagy a 130-as Iker Casillas egy-két éven belül lekörözheti.

Csak a rend kedvéért: a selejtezőket nem számítva, igazi BL-csoportmeccsen, illetve a kieséses körben még mindig Raúl lépett pályára legtöbbször, 142-szer, Giggs 135-nél jár.



  • Hírek
  • Hírek