Judit
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Ha az 1-8 sem hoz változást, akkor semmi

2013.10.12. 13:00
Közel vagyunk az álmok megvalósításához, így vezette fel Egervári Sándor az amszterdami világbajnoki selejtezőt. 8-1 lett a vége, a mexikói 0-6-os rémálom után ehhez is köze volt. A távozásával nem lesz jobb a futball, de a többi szereplő végre leszámolhatna a múlttal, és a magyar szakértelemmel.

Amszterdamban semmi váratlan nem történt, egy már az első félidőben is teljesen szétesett magyar válogatottnak a kényelmes hollandok most nem hatot vagy hetet lőttek, mint legutóbb kétszer, hanem nyolcat. Nekik minden sikerült, mert partnerek voltunk ahhoz, hogy minden sikerülhessen. De pár kérdést most időszerű tisztázni, ha már a fideszes Kocsis Máténak is feltűnt, hogy nemcsak Egervárival van baj, és nem szabad nála megállni.

Az utánpótlásról

A magyar labdarúgás jó tizenöt évenként sokkolóan találkozik a realitással, de ahogy az 1986-os világbajnoki 0-6, vagy az 1997-es szerbek elleni pótselejtezős 1-12 után nem fordult a munka felé, most is kevés rá az esély. Mert szinte egyedüliként Európában nem volt egy értelmezhető BL-játékosunk, nincstelenségünket jól ábrázolja az alábbi statisztika.

Még akkor is kevés az esély, ha az országot futballimádó miniszterelnök irányítja, aki az élet más területén maximalista is, a futballban azonban mindig meggyőzték és elnyomták: nem lehet ilyen rövid időn belül eredményt elérni. Pedig csak azt kellett volna észlelni, hogy Belgium négy év alatt mennyit fejlődött fiataljaival – már vb-résztvevő -, hogy a 320 ezres Izland pótselejtezőt érő helyen áll, amit a 2,2 milliós Szlovénia vehet el tőle. Az etnikai tisztogatással sújtott Boszniában a nemzőképes lakosságból, és a gyerekeknél is korosztályok hiányoznak. (Egy győzelemre vannak a vb-től.) Ehelyett a pályák hiánya mögé menekült a szakma, illetve a kevés gyerekkel indokolta, amiért nálunk nem lehet eredményt elérni.

Orbán pedig hagyta magát, mert akik meggyőzték, régebbről tisztelt, bízott a nem létező hozzáértésükben, fel is nézett rájuk a korábbi eredményeik miatt, ők pedig ezzel a helyzettel maximálisan visszaéltek. Így nem tudott felmutatni a felcsúti akadémia semmilyen nemzetközileg is mérhető eredményt, és igazából a többi sem teljesített jól, erre nagyszerű példa, hogy az osztrákok 2-0-ra nyertek a 21 éveseknél Győrben, és megpróbáltuk kapura rúgás nélkül megnyerni azt a meccset. (Tetoválásban, extrém hajviselettel viszont átlag felettit mutattunk.)

A megoldásról, hogy az akadémiákon külföldi utánpótlásedzők dolgozzanak, eddig elzárkóztak a tulajdonosok, pedig más remény nem igazán van. Egy külföldi edzőt persze kényelmesebb fizetni a klubok élén, lehet vele takarózni, de rendszerszinten csak tíz portugál, spanyol utánpótlásedző hozhat eredményt. Mivel ők a magyaroktól vennék el a helyet, eddig illúzió volt az alkalmazásuk.

Az államilag is finanszírozott akadémiák nem hoznak megváltást, ha belül egy rohadó, korrupt, számonkérés nélküli rendszerről beszélünk, elavult képzéssel, hit és tudás nélküli emberekkel.

A politikáról

Ennek a nyolc gólnak még a választásoknál is meghatározó szerepe lehet, és nem azért, mert lehet elmúlt nyolc gólozni, és mert Orbán magát futballokosnak tartja, Egervárinál pedig szerinte jó kezekben volt a válogatott, mert higgadt, nyugodt tekintélyes szakembernek ismerte meg. (A kinevezéskor nem is zavart senkit igen rossz nemzetközi mérlege: 12 év alatt 3 győztes kupameccs.)

A stadionépítésektől nem olyan nehéz eljutni addig, hogy ezeknek adunk tízmilliárdokat, miközben bajban van az egészségügy, és még sorolhatnánk a területeket.

A külföldi kapitányról

Egervári természetesen ellenezte a válogatott élén a külföldi szakembert, mert szerinte egy magyar jobban tudja, mire tanították meg a haza legjobbjait a gyerekkorában, és mire nem, ebből adódóan nem követel tőle olyat, amire nem készítették fel korábban, és egyébként is elvárhatatlan. Ez így is van. Lothar Matthaus szembesült először azzal, mennyire képzetlenek vagyunk, az ő szakértelme nagyjából itt véget is ért, a játékhoz nem tudott hozzátenni.

A holland Koeman már megpróbált egy épkézláb védelmet összerakni, amelyik kapott gól nélkül képes lehozni meccseket – a továbbjutó dánok nem is lőttek, az albánok sem -, mert érzékelte azt, hogy egy kis nemzetnek más esélye nem igazán lehet. A lettek is így jutottak ki a 2004-es Európa-bajnokságra, mert elöl volt egy csatáruk, és abban a szerencsés csillagállásban ennyi elég is volt.

Emellett Koeman nyilván tisztában volt a trendekkel, hogy egy kis nemzetnek nagy tornára kijutni a védekezéssel lehet. A nagy nemzet pedig egy tornán akkor lehet eredményes, ha rendben van a védelme, a spanyolok például nem kaptak az egyenes kieséses szakaszban sem a vb-n, sem a legutóbbi Eb-n.

Sousa is azonnal a védekezéshez nyúlt a Vidinél, igaz jó esetben egy magyarral. De az elmélet sikeres volt, a Gent és Trabzon sem lőtt gólt a csapatnak, az Európa Liga csoportköréig mentek, és még ott is esély volt a továbbjutásukra.

Egervári eközben hét vagy nyolc belső védőpárost próbált ki, vadabbnál vadabb ötletei voltak, de a helyes utat csak nem találta meg jó három év alatt sem. A Heerenveenben folyamatosan játszó Otigba Kenneth eközben maradt az U21-ben, holott van Gaalnál két 21 éves védő játszott középen.

Egy külföldi szakembernél ugyanakkor van arra esély, hogy tisztábban lát képességeket, nem elvakult és elfogult, nem érdekli egy-egy örökösen duruzsoló menedzser véleménye, és nincs a világranglista feltétlen bűvöletében, mert oly igazán nem érdekli.

A 60 éves Bölöni László kérlelhetetlen kritikus, édesanyja Budapesten él, jó választás lehetne, nyilván nem Katarban képzeli el a hosszú távú jövőjét. Sousa nem kerüli a konfliktusokat, de nála elképzelhetetlen lenne olyan eőrtlen és akarat nélküli játék, amit Bukarestben láttunk. Róthtal konzerválnánk a semmit, Mészöly Géza pedig még az utánpótlásnál sem bizonyított. De ő is új lendületet hozhatna, ahogy Szivics is.

Taktikai hibák, Egervári személyes felelőssége

Gellei Imrét 2003-ban kapta el a hév, vagy már nem bírta cérnával a bírálatokat, és Lettországban megpróbált három csatárral játszani: Gera, Szabics, Fehér Miklós. Különösebben nem izgatta, hogy Lipcsei, Juhár és Dragóner lesz mögöttük, és egyikük sem a gyorsaságáról ismert. Ki is kaptunk. (1-3) Ilyen érzésünk volt most Bukarestben, amikor egy lassú védelemmel megpróbáltuk és először két csatárral, és egy védekező középpályásként nem bevethető Korcsmárral. Az eredményt ismerjük, 0-3. Hollandiában is bátrak voltunk, holott azzal még a fórumozók is tisztában voltak, ezt a meccset túl kell élni valahogy, nagyon masszív védekezés mellett egy kontra lehetett vona az esély. Ehelyett letámadással próbáltunk operálni, és kitörölhetetlen a nyilatkozat, csapatszinten még nem kész egész Hollandia.

Egy sorozatban súlyozni kell a meccseket, Amszterdamban ki lehet kapni, de a negyedik kalapból érkezőt, vagyis Romániát egyszer legalább meg kell verni a reális továbbjutási esélyhez.

A védelem kialakítása, az alternatívák nem helyes ismerete, a fejlődésben megrekedt Koman indokolatlan favorizálása, nem utolsósorban a két haladásos Guzmics és Devecseri beválogatása - egy életre megismertük mindkettő nevét -, ami a hazai élvonal tekintélyét valamint erejét is helyre teszi, ha már elfelejtettünk szólni a nemzetközi kupában, hogy Magyarország jobban teljesít. (Augusztusra már nem maradt csapatunk.)

Egervári és a siker megélése

Egy szimbolikus történet, ami jelleméről sokat elárul. Miután legyőztük a finneket, azt vetettem fel neki még a helyszínen, hogy előző este, amikor a szerencsét említette, ilyesmire gondolt-e? Értetlenkedve nézett rám, és azt válaszolta, teljesen tudatos támadás volt a 94. percben, amit 4 másodperccel a hosszabbítás vége előtt befejezett Dzsudzsák, és teljesen tudatosan játszottuk ki rá, mert neki a legjobb a rugótechnikája.

Nem is volt kedvem ezek után visszakérdezni, ha egy ilyen győzelmet a tudatosságnak állított be, még egy kicsit rosszul is éreztem magam, bár nem kellett visszanézni, hogy Elek labdaszerzése előtt Litmanen lábán ziccerben volt a labda, csak valamelyik csapattársa – nem magyar játékos – leszedte róla. Sokkal szimpatikusabb lett volna ezt a gólt és győzelmet így kommunikálni.

„Szerencsénk volt, de mindent meg is tettünk ezért a szerencséért, mert az utolsó másodpercekben is tántoríthatatlanul és tudatosan mentünk előre.”

Az MLSZ vezetéséről

A magyar futballban nem általános, hogy a válogatott és klubok is csődöt mondanak, most ez is megtörtént. Valami apró reménysugár mindig volt, most nincs semmi, és ha netán Csányi Sándor is feladná, akkor lenne igazán nagy a baj. Orbán azt mondta róla, ismeri őt, kemény jász ember, nem hiszi, hogy meghátrálna. Bár akkor még Lázár nem ment neki, és nem kaptunk egy nyolcast sem.

A 2016-os Eb-re viszont ki lehetne jutni, mert 24 csapat lesz, és úgy tűnik, a harmadik kalapból várhatjuk a februári sorsolást.

Jobban meg akartunk tanuni focizni, de kitől?

El lehet a játákosokat is ítélni egy-egy vereség után, a kínos máltai zakó még Bozsikkal és Détárival vagy a bukaresti kudarc ilyen volt. De a játékosok általában kevésbé hibásak.
„Azt gondolod, hogy mi nem szerettünk volna jobban megtanulni focizni? Azt gondolod, mi nem szerettünk volna eljutni akár csak az Evertonig? Csak nem tanítottak meg rá. Hiába voltam szorgalmas, hatalmas volt a hendikepem, amit Angliában próbáltam ledolgozni” - Gyepes Gábor szavai voltak ezek, amikor már Angliában légióskodott.