Ivó, Milán
12 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Így tette boldoggá Otigba Van Bastent

2013.10.20. 13:50

Megszerezte első idei találatát Lovrencsics Gergő a lengyel bajnokságban, ráadásul a magyar válogatottnak köszönhetően fordított a Lech Poznan a Lechia Gdansk otthonában. Lovrencsicsnek szerencséje volt, kapásból próbálkozott volna a tizenhatos előteréből, a lövésbe belelépő védőről azonban hozzá pattant vissza a labda, majd két játékos mellett megtolva, estében talált be.

A Poznan végül 4-1-re nyert, 12 forduló után a negyedik, de a hétfőn pályára lépő Pogon Szczezin megelőzheti őket, jelenleg azonos pontszámmal állnak.

A holland bajnokságban két magyar gól is esett szombaton, Németh Krisztián a Waalwijk, Otigba Kenneth pedig a Vitesse Arnhem ellen talált a hálóba.

Németh Hupperts remek passza után került helyzetbe, utána már nem is volt más dolga, mint hogy elfektesse a kapust és a menteni igyekvő védők előtt az üres kapuba bombázzon. A Roda JC a magyar csatár góljával egyenlített az 53. percben, végül 2-1-re nyert.

A 24 éves támadónak ez volt az ötödik bajnoki gólja az idényben, amivel csapata legeredményesebb játékosa, ám a Roda így is csak a 10. helyen áll a tabellán.

Kenneth Origba csapata, a Heerenveen három hellyel előzi meg őket, annak ellenére, hogy hazai pályán vereséget szenvedtek szombaton a Vitessétől.

A Heerenveen Finnbogason révén szerzett vezetést az első félidő végén, majd a 49. percben az U21-es válogatottságig jutó magyar védő már 2-0-ra növelte az előnyüket, akárcsak a Groningen ellen, ezúttal is fejjel volt eredményes. A csapat vezetőedzője, Marco van Basten ekkor még nagyon örült, Lucas Piazon azonban elvette a kedvét a végére.

A 19 éves brazil duplájával már a 72. percre kiegyenlített a Vitesse, majd van Aanholt, Piazon gólpasszából, a 93. percben megfordította a mérkőzést.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!