Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Blatter szembeköpi magát

2014.01.03. 17:34

Bár 2009 végén még teljes mellszélességgel a szabályokat a lehetőségeikhez mérten maximálisan kihasználó, emiatt pedig színészkedő játékosok mellett állt Sepp Blatter, a FIFA elnöke, mostanra azonban meggondolta magát - újfent.

A nemzetközi szövetség 77 éves svájci elnöke 2009-ben az arsenalos Eduardo színészkedésért kapott, majd eltörölt kétmeccses eltiltása kapcsán vélekedett így:

Ismerem magamat, én mindig csatár voltam. Már 50 éve volt, de még mindig kicsit támadónak érzem magam. Megpróbáltuk átcselezni magunkat a védőn, de ha nem ment, és valaki odarakta a lábát, mit csináltunk? Egy kicsit rájátszottunk. Ez annyira borzalmas? Szerintem nem annyira, hogy emiatt utólag bele kelljen avatkozni az eredménybe, és bizottságokat felállítani.

Most viszont már egészen más véleményen van, derült ki egy szintén az angol bajnokságban történt eset után. Oscar, a Chelsea játékosa a Southampton ellen próbált meg ziccerben tizenegyest kiharcolni egy műeséssel, ahelyett, hogy inkább gólt rúgott volna - járt is érte a sárga lap.

Az angol bajnokságban idén már 13 sárga lapot osztottak ki műesésért, egy évvel korábban ugyanez a szám 23 volt 20 forduló után, javult tehát a helyzet.

E kapcsán írta Blatter a FIFA magazinjában, hogy "ki kell irtani ezt a fajta csalást a futballból, mert tisztességtelen az ellenfelekkel és a szurkolókkal szemben, mint ahogy rossz példát is mutat." Vagyis önmagával is szembe megy, hiszen 50 éve saját maga is ezt csinálta csatárként, hogy előnyhöz jusson.

Manapság a színészkedések és a megjátszott sérülések miatt áll legtöbbet a játék. Ezeket minden más sportágban megvetik, de a labdarúgásban mindennapossá és elfogadottá vált mára. Annak ellenére, hogy ez borzalmasan sportszerűtlen, a visszajátszáson pedig hihetetlenül abszurdnak tűnik, néhányan ravasz dolognak tartják, vagy a legrosszabb esetben is csak ártalmatlan vétségnek. Én rendkívül irritálónak tartom, amikor imént még félig holt játékos másodpercekkel később feltámad, amint lemegy a pályáról.

Blatter szering a megoldás kulcsa a bírók kezében van, akiknek sokkal szigorúbbnak kellene lennie a pályán. Ráadásul sérülés esetén az ellenfélnek ki sem kellene rúgnia sportszerűségből a labdát, majd a játékvezető megállítja a játékot, ha úgy érzi, hogy súlyos sérülésről van szó.