
Deutschék megvették az MTK-t
További Futball cikkek
-
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
- Változik az NB I-es versenynaptár az Európa-bajnoki kvalifikáció miatt
- A sorozatban elszenvedett öt vereség ellenére is bíznak Vignjevicsben
- Négy-öt hónapos kihagyás vár az angol válogatott kapusára
- Véget ért a Real Madrid védőjének szezonja
Hónapokon át tartó tárgyalássorozat után megvette az MTK futballklubját, a Budapest Labdarúgó Zártkörűen Működő Részvénytársaság valamennyi, összesen 749.030.000 forint névértékű részvényét a tavaly augusztusban alapított Blue & White Befektetői Csoport.
A PMFC-nél is tulajdonosváltás zajlik
December 27-én derült ki, hogy 2014. január 1-jétől megszünteti a pécsi futball finanszírozását Matyi Dezső klubtulajdonos. Úgy fogalmazott, hogy a Széchenyi Bankkal való vitája áll döntésének hátterében, a pénzintézet azonban visszautasította, hogy etikátlanok lettek volna. Felmerült az is, hogy a borászat mellett a könyvkiadásban és -terjesztésben is érdekelt Matyi a tankönyv-államosítás miatt üzent volna lépésével. Az üzletember hat év alatt 1,5 milliárdot fektetett a csapatba, a legfrissebb hírek szerint jelenleg 600 millióért adná el részét a kisebbségi tulajdonos pécsi önkormányzatnak.
A csoportot megalapító befektetők évtizedes üzleti, egyebek mellett sportpiaci befektetési tapasztalattal és jelentős tőkeerővel rendelkeznek – olvasható az MTK honlapján.
Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. új tulajdonosa a magyar labdarúgás sportgazdasági mutatóihoz mérten nagy összegű befektetéssel kívánja biztosítani a Zrt. működéséhez szükséges biztos anyagi feltételeket valamint a társaság hosszú távú fejlesztési stratégiájának megvalósításához szükséges forrásokat.
Az új tulajdonos alapvető célja a klub hagyományaihoz méltó eredményesség eléréséhez szükséges feltételek biztosítása. Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. új tulajdonosa építeni kíván az MTK évszázados hagyományaira, a labdarúgó klub iskolateremtő és kiemelkedően eredményes utánpótlás nevelő munkájára valamint a sportvállalkozás eddigi üzleti tapasztalataira és sikereire.
Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. új tulajdonosának döntése alapján a labdarúgó csapat szakmai munkáját Garami József mesteredző, szakmai igazgató irányítja, akinek a 2014 június 30-ig szóló szerződését 2015 június 30-ig meghosszabbították. A társaság eddigi vezérigazgató-klubigazgatója, Domonyai László látja el a klubigazgatói feladatokat. Domonyai László megbízatását az új tulajdonos 2015 június 30-ig meghosszabbította.
Az új tulajdonos döntése alapján Putics István lett a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese, Somogyi János az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója
– áll a közleményben.

A Blue & White Investment Zrt.-t 2013-ban alapították 5 millió forintos tőkével, vezérigazgatója Kücsön Gyula, míg tulajdonosai között találjuk a AVP Svéd-Magyar Videó- és Filmgyártó Kft.-t és Dr. Lórodi Lászlót. Az AVP tulajdonosai a Céginfó szerint a korábbi sportminiszter testvére, Deutsch Péter, illetve Deutsch Judit. Deutsch Péter 2013 szeptembere óta az MTK ügyvezető elnöke, Deutsch Tamás nevezte ki a korábbi stratégiai és fejlesztési igazgatót.
Érkezik Torghelle
Torghelle Sándor a Videotontól a szezon végéig az MTK csapatához szerződött. A volt válogatott 32 éves lesz az idén.
Deutsch Tamást és Kücsön Gyulát is kerestük telefonon, de még nem értük el őket.
