Messi gratulált, de nem szavazott CR-re

2014.01.14. 09:46

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapján a teljes Aranylabda-szavazás listáját is megtalálni. Ebből megtudhatjuk, hogy a válogatottak csapatkapitányai, a szövetségi kapitányok, az újságírók kit láttak a legjobbnak.

A legérdekesebb természetesen, hogy a későbbi győztes Cristiano Ronaldo kit látott a legjobbnak: nála Falcao, Bale és Özil volt a sorrend, vagyis vigyázott arra, nehogy valamelyik riválisát szavazathoz juttassa, ha már saját magát nem jelölhette meg.

Az elmúlt négy szavazás legjobbja, Lionel Messi is hasonlóan gondolkodott, ő sem támogatta sem Ronaldót, sem Riberyt. A barcás különítmény lett nála a befutó: Iniesta, Xavi és Neymar.

„Sokat kellett kihagynom, de Cristiano nagy évet futott, megérdemli a díjat. Gratulálok neki, nem keresek kifogásokat. Teljesen normális, hogy elsírta magát, hiszen még a fia is ott volt vele, ilyenkor elérzékenyül az ember" - mondta Messi az átadás után.

A franciáknál Ribery nem csapatkapitány, ezért a Tottenham kapusa, Hugo Lloris szavazott. Ribery, Neuer, Bale sorrendet állapított meg, így legalább Riberyt támogatni tudta, de arra ő is kínosan ügyelt, hogy egyik komoly rivális se kapjon segítséget tőle.

Iker Casillas is partnere volt a szavazásnál madridi klubtársának, nála is ő nyert, Ribery a második, a holland Robben a harmadik.

A németektől Philipp Lahm korrekt volt, el is találta a legjobb hármast, de a sorrendet nem. Ő természetesen klubtársát, Riberyt favorizálta, majd Ronaldót és végül Messit. Ibrahimovicnál majdnem ugyanez a sorrend, Ribery az első, Messi a második, a későbbi győztes a harmadik. Buffon Pirlót írta be elsőnek.

Az érintett kapitányok közül az argentin korrekt volt, Sabella berakta Ronaldót és Riberyt a legjobb háromba Messi mögé, a portugál Bento azonban kihagyta mindkettőt. Deschamps-ot Messi tavalyi teljesítménye nem győzte meg.

Az argentin, a francia és a portugál újságíró is eltalálta a legjobb hármat, utóbbi a helyes sorrendet is.

A teljes listát itt böngészheti, mivel Magyarországnak nem volt szövetségi kapitánya a szavazás időszakában, hiányzik a névsorból.

Tavaly azt a kérdést tettük fel: mi kell ahhoz, hogy ne Messi legyen az aranylabdás? Olvasóink közül legtöbben úgy szavaztak, hogy 2016-ig várni kell egy másik névre. A második legtöbb szavazatot az a pont kapta, hogy már a 2013-as év sem az övé lesz. Nekik lett igazuk.



  • Tippek
  • Biztosítás