Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Csak őrült ötletekkel lehet valaki FIFA-elnök

2014.01.23. 09:44

Bár majd csak 2015 júniusában rendezik a következő elnökválasztást a FIFA-nál, már másfél évvel előtte megindult a kampány. Azt még nem tudni, hogy a márciusban 78 éves Sepp Blatter újra indul-e, a jelen állás szerint azonban – a 2011-essel ellentétben – most biztosan lesz kihívója, Jerome Champagne.

Az 55 éves francia, aki 2002-től 2010-ig már dolgozott a FIFA-nál, meglepő ötletekkel állt elő, hogy hogyan korszerűsítené a labdarúgást. Tervei között szerepel, hogy a külföldi játékosok számát meghatározott kvótához kösse, illetve hogy nyilvánosságra hozza a FIFA elnökének és vezetőségének fizetését.

Emellett visszahozná azt az angoloknál 2005-ig használt szabályt, hogy reklamálás esetén 9 méterrel közelebb lehet helyezni a labdát a vétkes csapat kapujához, ezzel együtt pedig csak a csapatkapitányok szólhatnának a bírókhoz. Ez négy évig érvényben volt alacsonyabb osztályokban Angliában, de oda is a rögbiből vették át, ahol remekül működik a rendszer.

Szintén részét képezi programjának, hogy eltörölje, vagy legalábbis megváltoztassa azt a szabályt, amely triplán bünteti a gólt kezezéssel megakadályozó játékosokat. Jelenleg a piros lap és a büntető mellett még eltiltást is kapnak, ám a jelek szerint Champagne ezen enyhítene.

Az ötletei közül azonban mindenképpen a narancssárga lap bevezetése a legérdekesebb - ezzel a pillanat hevében elkövetett szabálytalanságokat büntetnék, 2-3 perces, ideiglenes kiállítás terhe mellett. Champagne azt az esetet hozta fel példaként, amikor egy, már sárga lappal rendelkező játékos például leveszi a mezét, miután gólt szerzett. A jelenlegi szabályok értelmében ezért ki kellene állítani a második sárgával, a narancs lap után azonban pár perces kiállítás után visszatérhetne a vétkes játékos.

Champagne, akit Pelé is támogat, elismerte, nem sok esélye lenne Blatter ellen, ha a svájci ötödször is indulna a FIFA elnöki címéért. Blatter azonban még nem nyilatkozott, mint ahogy az elnöki poszt kapcsán szintén sokat emlegetett Michel Platini sem.