Ilyet Messitől is csak egyszer láttunk

Nagy meccset játszott az Olasz Kupa elődöntőjének első meccsén szerda este, a római olimpiai stadionban az AS Roma a Napolival.

A hazaiak bő félóra után már 2-0-ra vezettek, Gervinho első gólja egészen kivételes találat. Az afrikai Tottitól kapott zseniális gólpasszt, de amit ő csinált, még annál is zseniálisabb volt. Révezette a labdát a kapusra, majd amikor már olyan közel volt, hogy lőnie kellett volna, csak egy kis alápörgetős cselt csinál, elvitte a labdát az elfekvő Reina mellett, és a kapuba gyalogolt vele.

Ilyen szintű szemtelenséget ritkán látni, Messi egyszer, három éve az Arsenalnak lőtt hasonlót, amikor ziccerben átpörgette a labdát a kimozduló kapuson, majd az üres kapuba lőtt.

Romában a szünet után nagyot fordult a kocka, Higuain beadásnak szánt labdáját sikerült a saját kapujába ütnie De Sanctis kapusnak, majd a 70.-ben Mertens kiegyenlített.

A 88.-ban aztán újra jött Gervinho, és minimális előnyt szerzett klubjának a visszavágóra, ami nagyon nehézzé vált Tottiéknak a Napoli két idegenbeli gólja miatt.

Olasz Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés:

AS Roma-Napoli 3-2 (2-0)

G: Gervinho (2), Strootman, ill. De Sanctis (öngól), Mertens

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

6 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32