Jusztina
1 °C
16 °C

Mióta ilyen gyengék ezek az angolok?

2014.03.01. 14:52
Pár éve még az angolok uralták a Bajnokok Ligáját. Az elmúlt kilenc szezonban nyolcszor voltak a BL-döntőben, sorban három évben pedig a legjobb négy csapatból három is angol volt. Idén viszont lehet, hogy csak egy klubjuk éli túl a nyolcaddöntőt. A játékosok gyengék? Az edzőik? Vagy csak elfogyott a szerencse?

A 2013-14-es Bajnokok Ligája szezonjának nyolcaddöntője majdhogynem tökéletesen jött el az angol csapatok számára. Négyből kettő csoportelsőként ment tovább, de a Manchester City és az Arsenal sem panaszkodhatott, hiszen a két tavalyi döntős mögött szorult csak a második helyre.

Aztán eljött február vége, és vele a brutális felismerés: Európa elhúzott az angol csapatok mellett. Az Arsenal és a City otthon égett 2-0-ra, a Manchester United ugyanennyit kapott az Olimpiakosz otthonában, egyedül a Chelsea nem került hátrányba, ők 1-1-et játszottak Isztambulban a Galatasaray ellen.

Persze nem szabad eltekinteni attól, hogy a BL nyolcaddöntőjében teljesen újonc City a Barcelonától kapott ki emberhátrányban, míg az Arsenal szintén 10 emberrel bukott a BL-címvédő Bayern München ellen. Amíg 11 játszott 11 ellen, addig 0-0-ra hozták a meccset (és az elején egy tizenegyest is kihagytak), bár persze otthon igen kockázatos 0-0-ra játszani a Bajnokok Ligájában, főleg olyan csapatok ellen, mint a Barca vagy Bayern.

A Manchester City, ami ha akar, fantasztikusan tud játszani - ezt jól érzékelteti, hogy a bajnokságban 26 meccsen 69 gólt lőttek – egyszerűen megállt, és várta, hogy majd történik valami Messiék ellen. Történt is: Demichelist kiállították, Messi belőtte a tizenegyest, majd Dani Alves a 90. percben lényegében eldöntötte a továbbjutást.

Az európai futball egyik legjobb csatársorával rendelkező City (Nasri, Jesús Navas, David Silva, Yaya Touré, Negredo, Dzeko, Agüero és Jovetic páratlan sor) behúzódott, és kereste a labdát a Barcelona ellen, akik ellen köztudottan vagy villámgyors kontrákkal lehet nyerni, vagy ha valaki úgy nekik esik az első percben, mint a Real Sociedad. De nem, Pellegrini kivárásra állt be csapatával.

Sokkal jobban az Arsenalt sem tudjuk kihozni az első, Bayern elleni mérkőzésből. Ők a kapusukat vesztették ez az első félidőben, de addigra Özil már kihagyott egy büntetőt, majd a Bayernből Alaba rúgott egyet kapufára. A vége mégis 2-0 lett a vendégeknek a második félidő után. Hogy miért? Mert hátrányban meg sem próbált semmit az Arsenal. Bár a Barcelona és a Bayern is labdabirtoklásra játszik, azért még 10 emberrel is lehet ellenük próbálkozni.

Az Arsenal viszont meglengette a fehér zászlót, és imádkozott, hogy valahogy megússzák. 63 passzuk volt a második félidőben összesen, ebből 38 volt jó. A Münchennél? 497 kísérlet, amiből 484 célba is ért. Még a kapuban álló Neuernek is több passza volt, mint bármelyik Arsenal-játékosnak. Azt a második félidőt kéne képként beragasztani az ötlettelenség definíciójaként minden szótárba.

David Moyes és a Manchester United athéni vergődése pont olyan volt, mint ahogy a szezon szinte minden eddigi fontos mérkőzésén játszott a United - ötlettelenül várták, hátha Rooney vagy van Persie csinálnak valamit. A taktika nem jött be, a két legfontosabb támadójátékos pedig mindössze egyszer játszott össze az egész meccsen, csoda, hogy nem volt helyzetük?

A Chelsea igyekezett irányítása alatt tartani a meccset a törököknél, az első félórában Fernando Torres gólja mellett számos komoly helyzetük volt, de nem tudták eldönteni a mérkőzést, a Galata pedig feljött a második félidőben, majd egyenlített is - az 1-1-gyel pedig mindkét fél elégedett lehet.

Meghalt a király, éljen a király!

A 2000-es évek közepe egyértelműen az angol csapatoké volt a BL-ben. Amióta a Bajnok Ligája mezőnye a jelenlegi méretűre bővült, vagyis az 1999-2000-es szezon óta, egy másik ország sem szerepelt annyiszor a döntőben, mind ők, de a három megnyert BL-nél is csak a spanyolok jobbak a maguk öt kupájával (az olaszoknak szintén három van).

Sorban három évben, 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben is három angol volt az elődöntőben, igaz, csupán egyszer érvényesült a dominancia a döntőben, amikor 2008-ban a Manchester United nyert, bár az a döntő a mi szempontunkból lényegtelen eredményt hozott, hiszen a másik döntős is angol volt, a Chelsea.

Viszont a bajnokság erejét jól mutatja, hogy egyedül a Premier League-ből nyert három különböző csapat az elmúlt másfél évtizedben. A spanyoloknál csak a Real és a Barcelona, a németektől a München, az olaszoktól pedig a Milan és az Inter nyert.

A Liverpool, a United és a Chelsea győzelmei viszont mutatják, hogy náluk valódi verseny van, nem 1-2 csapat uralja az erőviszonyokat hosszú távon.

Sőt, még ha azt nézzük, hogy az elmúlt nyolc évben mindössze egy döntőben nem volt angol, de a tavalyi, illetve az idei szereplés már okot adhat az aggodalomra. 2013-ban a United és az Arsenal is búcsúzott a legjobb 16 között, a City és a Chelsea pedig még a csoportkört sem élte túl.

Idén az Arsenal és a ManU ismét jó eséllyel pályázik arra, hogy ne jusson el a negyeddöntőig, de a Manchester City is hasonló helyzetben van. Egyedül a Chelsea maradhat meg, mutatóba.

Sir Alex felnyitotta a szemünket

Bár a Chelsea 2012-es BL-győzelmét sem feledni, sem figyelmen kívül nem szabad hagyni, azért az világosan kiderül, hogy az angol futball egyetlen konstansa az európai téren a Manchester United volt, Sir Alex Ferguson vezetésével. 2008-ban nyertek, egy évvel később és 2011-ben is döntősök voltak.

Viszont 2013-ban úgy búcsúztak a nyolcaddöntőben a Real Madrid ellen, hogy a bajnokságot már áprilisban megnyerték, ami jelezhette, valami nincs rendben. Ha a Premier League toronymagasan legjobb csapata a legjobb négybe sem fér be Európában, akkor az angol bajnokság már nem mérvadó.

Jogos felvetés, hogy az idén elképesztő harc megy a PL-ben, és az első négy csapat négy ponton belül van 27 forduló után. Csakhogy ebben a négyesben nincs ott sem a Manchester United, sem Sir Alex Ferguson. David Moyes egy erős középcsapatot csinált a tavalyi bajnokból, mögöttük viszont egyszerű a képlet. 2013-ban a második és az ötödik hely között csak 6 pont volt a bajnokságban - nagyjából most is ezt látjuk, csak kihúztuk a tetejéről a Unitedet.

Hasonló képet kapnánk mondjuk idén a Bundesligában, ha a Bayern Münchent kitörölnénk - mögöttük a második és az ötödik helyezettet csak 4 pont választja el. Vagy szinte minden idény végén a spanyoloknál, ha a Barcelonát és a Real Madridot kivesszük a versenyből.

Ha tehát valami véletlen folytán a Münchenben, Barcelonában vagy Madridban akkora visszaesés jönne, mint a Unitednél, BL-esélyesként tekintenénk a Leverkusenre, a Bilbaóra, a Valenciára vagy az Atlético Madridra? Aligha.

Vagyis tulajdonképpen a Chelsea, a Liverpool 1-1 jó idényét leszámítva az angol bajnokság már elkezdte a süllyedést, ami tavaly és idén világossá vált. Folyamatosan cserélgetett edzőkkel és 100 milliókból évről évre átalakított keretekkel nem tudják felvenni a versenyt egy Barcelonával, ahol 5 éve mindenki ugyanazt csinálja, vagy egy Bayernnel, ahol Guardiola csak annyira nyúlt bele a játékba, amikor megérkezett, amennyire feltétlenül szükséges volt.

És itt érkeztünk el az edzők kérdéséhez

amely talán a legfontosabb mind közül. Manuel Pellegrini, Arsene Wenger, David Moyes mind 2-0-ra kaptak ki, míg José Mourinho döntetlennel kezdte az egyenes kieséses szakaszt.

Véletlen? Nem. Mourinhót lehet nem szeretni a viselkedése vagy a kijelentései miatt, de az tagadhatatlan, hogy BL egyik legjobb edzője. A Portóval és az Interrel is nyert Bajnokok Ligáját, a Reallal tavaly a legjobb négy között volt.

Pellegrininek és Moyesnak semmi BL-rutinja nincs, Wengernek pedig mindig is ez volt az a sorozat, amit nem tudott összerakni. Egyszer jutott csak döntőbe az Arsenallal, de többnyire a nyolcad- vagy negyeddöntő volt a végállomás számukra.

És kik ellen jött az a két 2-0-ás vereség Angliában? A címvédő Bayerntől, amit most már a kétszeres BL-győztes Pep Guardiola irányít. A másik pedig attól a Barcelonától, ami két BL-t nyert az elmúlt 5 évben, vagy hármat az elmúlt nyolcban, amelyik jobban tetszik.

Mindkét csapatnál a Bajnokok Ligájában már bizonyított edző ül a kispadon, a keret pedig majdhogynem évek óta változatlan. A Manchester Citynél évente cserélődik a csapat, akárcsak az edzői pad. Az Arsenalnak sosem ment a BL-ben, mert valahogy mindig 1-2 jó játékosnyira voltak attól, hogy igazán ütőképes legyen a keretük, a Unitednél pedig lehet, hogy Moyes az évtized legrosszabb edzői kinevezése lesz Európában.

A helyzet azonban lassan, de változhat. Mourinho hatalmas szeretettel ment vissza Londonba, az ő BL-tapasztalatát senki nem kérdőjelezheti meg. Pellegrini elég jól teljesít a Cityvel a bajnokságban ahhoz, hogy megtartsák, az állandóság pedig mindenhol fontos. A Liverpool Rodgers alatt nagyon jön fel, az Arsenal pedig továbbra is klasszisjátékosokra van attól, hogy komoly esélyes legyen a BL-ben.

A Manchester Unitednél pedig lehet, hogy az emberemlékezet óta legrosszabb szezont a nyári átigazolási időszakban akarják majd feledtetni százmillió font fölötti igazolásokkal. Hogy még akkor is Moyesnak kell-e törnie a fejét azon, hogy rakja őket össze, az bizonytalan, de az egyre valószínűbb, hogy komoly átalakítások jönnek a Unitednél, ha újra be akarnak szállni a versenybe, és együtt akarnak visszatérni a csúcsra a többi angol csapattal.