Arnold, Levente
17 °C
28 °C

Pintér Attila minden tudását beleadja

2014.03.04. 23:10

A magyar futballválogatott új szövetségi kapitánya előző sikereinek helyszínén, Győrben mutatkozik be szerdán este a finn válogatott ellen. Az elmúlt két hónapban sokat nyilatkozott, amiből megtudtuk, illetve megtudhattuk volna, mik a szempontjai, mit gondol a válogatottról, milyen sikereket ígér a jövőre. Ezek helyett inkább azt tudhattuk meg, hogy milyen ember Pintér Attila. Ön csak klikkeljen, és pontozza le, hogy mennyire találja hasznosnak a szövetségi kapitány szó szerinti mondatait.

Büszke vagy szerethető válogatott?

Azt gondolom, hogy nagyban kell ahhoz olyat lépnie a csapatnak, hogy ez a nemzet, ez a szurkolótábor újra boldog legyen, és érezze azt, hogy van egy olyan csapata, ha nem is győztesen jön le a pályáról, de emelt fővel tud lejönni. 

Ugrás az ismeretlenbe

Honnan tudjam, hogy ezek a csapatok milyen erőt képviselnek egy órával a sorsolás után? Ha ezt Magyarországon megmondja valaki, hogy ezek a csapatok milyen erőt képviselnek, az nyugodtan telefonáljon, beveszem a stábomba. 

Matematika

Az Eb-selejtezőkön minél kevesebb pontot szabad veszíteni ahhoz, hogy amit a magyar nemzet, a magyar nép szurkolótábora nagyon régóta vár, azt el tudjuk érni.

Ne foglalkozzunk már mással

Most is csak ugyanazt tudom mondani: nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk, hogy minél erősebbek legyünk szeptemberig, amikor elindul az Eb-selejtező. Nekünk kell erősnek lenni, nekünk kell minél fegyelmezettebbnek lenni, minél nagyobb alázattal játszani, hogy sikeresen tudjuk venni a mérkőzéseinket. Az adott csapatokat, akiket kisorsoltak mellénk minél jobban fel kell mérni, hogy mik az erősségeik és a gyengéik, hogy ezeket az adott mérkőzésen minél eredményesebben tudjuk kihasználni, és minél eredményesebb végeredményt érjünk el. 

A negatív energia a magyar futball sírásója?

Nem negatívan kellene beszélni a magyar futballról, mert ha jobbra nézünk egy országra, előre nézünk egy országra, vagy hátunk mögé nézünk az országra, nem vagyok benne biztos, hogy jobb a bajnokság, csak sokkal pozitívabban állnak hozzá az emberek. 

Tisztelet a szurkolóknak

Aki kilátogat a finnek elleni meccsre, és megtisztel minket, az meg fogja látni, milyen az új kezdő. 

Az elmúlt negyven év

Negyven évig jóslások voltak itt, meg hogy mire vagyunk képesek, és akkor mindig hoppon maradtak az emberek, én nem szeretném a magyar népet, a magyar nemzet szurkolóit becsapni. Én azt szeretném, ha felmegyünk a pályára, akkor emelt fővel tudjunk lejönni.

Ide kell eljutni

Az egymás mellett játszóknak a mozgását mind támadásban, mind védekezésben tudjuk gyakorolni, a labdaszerzéseket, a labdavesztés utáni azonnal visszaszerzéseket. Remélem, eljutunk egy olyan folyamat végére, hogy egy egységes védekezésből tudunk kiindulni, illetve mind védekezésben, mind támadásban tudják a játékosok, mi az, amit elvárunk tőlük.

Támadásban és védekezésben

Szeretnénk a játékosokkal megismertetni, hogy mi felé megy a válogatott, hogy mik azok a rendszerek, melyekben szeretnénk, ha mozogna a csapat. Abban a rendszerben, mik az elvárásaink az adott játékosoktól az adott poszton, mind támadásban, mind védekezésben. 

Melyik edzőre hallgasson a válogatott?

Volt olyan mérkőzés, ami egyáltalán nem tetszett. Nem csinálták meg a játékosok azokat a mozgásokat, amiket a válogatottnál is átvettünk, gyakoroltatunk. Minden játékosnak tudnia kell, hogy csak akkor lehet ott a bő keretben, hogyha a klubcsapatában is bizonyít. Láttuk a hibákat, és ezeket természetesen el fogjuk mondani az érintetteknek Telkiben. 

A kommentátor a magyar foci sírásója?

Az Atlético Madrid – Barcelona meccsen a kommentátor azt mondta, az Atlético milyen jól megszervezte a védekezését és abból milyen jól indul. Ugyanez a kommentátor azt mondta Győrben, hogy az ETO nem akar támadni, bunkerfocit játszik, és majd talál egy gólt.

Az ellenfeleink rejtélye

Ismerve most már az ellenfeleinket, minél jobban fel kell belőlük készíteni a csapatot, minél jobban ki kell elemeznünk, mik az erősségeik és mik a gyengeségeik. Úgy gondolom, szeptemberig lehet, hogy ők is fognak játékosokat cserélni, lehet hogy változik a rendszerük és a felállásuk is. Minden mérkőzésüket ki kell elemezni úgy, hogy mire az adott mérkőzés jön, olyan stratégiát tudjunk felépíteni, hogy eredményesek tudjunk ellenük lenni.

A guillotine alá senkit nem küld

Fel kell mérni, mire képesek a játékosok. Lehet itt támadófutballt játszani, csak ha kinyílsz, nem biztos, hogy rendelkezel olyan védőkkel, akit nem futnak le, vagy nem végez ki az ellenfél. Én nem küldöm guillotine alá a csapatot.   

Újat mutatni a játékosoknak

Itt, amikor tettük a kettő-kettő, három-három, négy-négyet taktikai jelleggel, hogy egymás mellett, hogy kell abban a bizonyos dologban, a labdát megtámadva a három játékosnak, a kettőnek vagy az egynek, hogy a mélységi passzt tudjuk zárni. Ezeket ahogy építettük fel, ezt nagyon fegyelmezetten és nagyon jónak tartva ítélték meg, hogy ez egy olyan új dolog az életükben, ami idáig nem volt.

Rálátás a nemzetközi bajnokságokra

Mitől lenne jobb valaki, aki külföldi bajnokságban játszik?

Vajon, miről beszélhetett Gomesszel?

Tegnap találkoztam a Gomesszel, a Videoton edzőjével, akivel nagyon pozitívan beszélgetést tudtunk folytatni, biztosított a támogatásáról. Én azt gondolom, elbeszélgettünk azokról a játékosokról, akiket onnan szeretnénk behívni.

A csapatszerkezet

Olyan csapatszerkezetet próbálunk meg összerakni az adott játékosokból, hogy az adott mérkőzésen minél jobban tudjuk megoldani a feladatot.

Mindegy, ki jön

Teljesen mindegy, hogy kit sorsoltak mellénk, minél jobban össze kell rakni a csapatunkat, hogy az adott mérkőzéseken le tudjuk győzni az ellenfeleket, hiszen minél több pontot kell összeszednünk, hogy kivívjuk az Eb-szereplést.

Bárkit szívesen felvesz a stábjába

A csoportunkkal kapcsolatban realitás az, hogy minél jobban felkészülünk a szeptemberben kezdődő Eb-selejtezőkre. Ha most meg tudja valaki mondani, hogy szeptemberig milyen erőt fog képviselni a görög, a finn vagy a Feröer-szigetek, az azonnal jelentkezzen, fölveszem a stábomba, mert én sem tudom. 

Az egymás mellett játszók kommunikációja

Csak taktikai dolgok vannak nálunk. Taktikailag próbáljuk meg helyre rakni az egymás mellett játszók kommunikációját, mozgását mind támadásban, mind védekezésben.