Ez lenne a ciki, nem a kabátcipzározás
További Futball cikkek
- Újabb kulcsjátékos dőlt ki a németeknél, rá sem számíthat Nagelsmann a Nemzetek Ligájában
- Volt itt minden, mint a búcsúban, három kihagyott tizenegyest hozott az olasz rangadó
- A Ferencváros továbbra sem nyerni jár Paksra, megint kikapott a tolnaiaktól a rekordbajnok
- Lewandowski mesterhármast rúgott, visszatért a győztes útra a Barcelona
- Gulácsi most sem kapott gólt, tovább írta klubrekordját az RB Leipzig a német bajnokságban
Miután a címvédő Wigan Athletic vasárnap kiütötte az FA Kupából a Manchester Cityt (tavaly is ők állították meg őket, akkor a döntőben), az Arsenal maradt a toronymagas esélyes a címre. Amennyiben nyernek, 2005 után, vagyis 9 éve először nyernének valamit Arsene Wengerék.
Az elődöntőben ugyan a tavalyi győztes Wigannel játszanak, a miniklub viszont jelenleg a másodosztályban szerepel, ott sem túl jól, hiszen csak a hetedik helyen áll. Igaz, a mezőny többségénél két meccsel kevesebbet játszott, így még lehet esélye a feljutási rájátszásba kerülni.
A másik ágon a harmadosztály középmezőnyébe tartozó Sheffield United találkozik majd azzal a Hull Cityvel, ami a Premier League 9. fordulója óta a 10–13. hely között mozgolódik – most épp tizenharmadik. A PL-ben harmadik helyen álló Arsenal legutóbb 2-0-ra verte a Hullt, utoljára pedig 2008-ban kaptak ki tőlük, vagyis a döntőben is jó eséllyel indulnának. A két alsóbb osztályú csapat ellen egyértelműen favorit Wenger edző csapata.
Idény | Bajnokság | Ligakupa | FA Kupa | Bajnokok Ligája |
2005-06 | 4. | elődöntő | 4. forduló | második |
2006-07 | 4. | második | 5. forduló | nyolcaddöntő |
2007-08 | 3. | elődöntő | 1. forduló | negyeddöntő |
2008-09 | 4. | negyeddöntő | elődöntő | elődöntő |
2009-10 | 3. | 5. forduló | 4. forduló | negyeddöntő |
2010-11 | 4. | második | 6. forduló | nyolcaddöntő |
2011-12 | 3. | negyeddöntő | 5. forduló | nyolcaddöntő |
2012-13 | 4,. | negyeddöntő | 5. forduló | nyolcaddöntő |
Volt azonban már hasonló lehetősége az Arsenalnak nyerni valamit, méghozzá 2011-ben, a Ligakupában, ám akkor elbukták. A legjobb négy között az Ipswich Town, a West Ham United és a Birmingham City volt még rajtuk kívül. Közülük kettő, a Birmingham City és a WHU végül kiesett a Premier League-ből is a szezon végén, míg az Ipswich csak a Championshipben szerepelt.
Akkor az elődöntőt 3-1-es összesítéssel nyerte az Arsenal az Ipswich ellen, bár az első meccset elvesztette – Priskin Tamás gólja miatt –, a döntőben viszont a Birmingham City nyert óriási bravúrral 2-1-re.
Az Arsenal utoljára 2005-ben nyert bármilyen címet, akkor is az FA Kupát szerezték meg, 0-0-s döntetlen után tizenegyesekkel verve a Manchester Unitedet.
Az idei Ligakupa már lezárult, így arról lemaradtak, a Bajnokok Ligájában idegenben kellene kétgólos hátrányból felállniuk a címvédő Bayern München ellen, míg a bajnokságban 7 ponttal állnak a Chelsea mögött a harmadik helyen, bár londoni riválisuk eggyel több mérkőzést játszott.
Az újabb nyeretlen szezon azért lenne kínos, mert tavaly nyáron csak Mesut Özilre klubrekord 50 millió eurót költött el az egyesület, egyértelműen feljebb akartak lépni idén. Wengernek be kell húznia valamit a szezon végén, és itt nem a sokat emlegetett cipzárjára gondolunk.