Zoltán
9 °C
21 °C

Ez a fault bűncselekmény, 28 meccset érne

2014.03.11. 11:08

Ha a vietnami ligában 28 meccses eltiltást adtak ezért a lábtörésért, akkor alighanem hasonlóra számíthatna Ruben Rayos, a Maccabi Haifa spanyol középpályása is, aki brutális szerelést mutatott be vasárnap az izraeli bajnokságban.

A Barcelona B-ben is megfordult 27 éves játékos a 84. percben követte el a sokkoló belépőt: páros lábbal ment az emberre, ütemet is tévesztett, magasan is érkezett, lényegében mindent rosszul csinált, amit lehetett, a vége pedig egy horrorba illő jelenet lett, melynek szenvedő fele Rafi Dahan volt.

„Rayos véget akart vetni a pályafutásomnak. Soha nem fogok tudni megbocsátani neki. Ez bűncselekmény” - mondta Dahan a mérkőzés után. Rayos ugyan egyből piros lapot kapott, ám ez aligha vigasztalja a 24 éves izraeli középpályást, akinek ráadásul a három héttel későbbre tervezett esküvőjét is el kellett halasztania.

Az izraeli bajnokság utolsó helyén álló Bnei Yehuda 2-1-re vezetett a brutális belépő pillanatában, ám végül kénytelen volt beérni egy döntetlennel még emberelőnyben is, miután a Maccabi a 96. percben kiegyenlített Cohen öngóljával. Priskin Tamás csapata a döntetlen után jelenleg a negyedik, két pontra a harmadik helytől.