Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

MLSZ: Az Újpest félrevezeti a szurkolókat

2014.03.14. 17:55

A Magyar Labdarúgó Szövetség megerősítette, hogy az újpesti futballklub képviselői  és az MLSZ elnöke között egyeztetés zajlott péntek délelőtt, és jelezte: azon - a licencátruházási kérelemmel összefüggésben - az újpestiek vállalták az MLSZ által kért garanciák bemutatását, írja az MTI.

A szövetség közleményben az áll, hogy a "konstruktív hangvételű megbeszélésen a felek a megoldás irányába mutató párbeszédet folytattak", és "a tárgyaló felek a körvonalazódó megoldás részleteiről később tájékoztatják a közvéleményt".

Roderick Duchatalet, az Újpest FC tulajdonosa a pénteki sajtótájékoztatóján ugyanakkor úgy fogalmazott, az MLSZ-nek az indulási jog átruházásához kötött feltételét, azaz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiszabott, összesen 550 millió forintos tartozást nem hajlandó kifizetni, mert az összeg tőle függetlenül, bűncselekmények miatt keletkezett. Többször hangsúlyozta, nem érti, hogy az MLSZ miért nem segít, mivel a sporttörvény alapján semmi akadálya a licencjog átruházásának, mert az 550 millió forint nem lejárt tartozás. Azt is elmondta, hogy ő már többet nem tud tenni az ügyben, már nem egyeztet többet a szövetséggel, mert álláspontján nem változtat.

A szövetség közleményében viszont az áll: "az MLSZ továbbra is szigorú, de vállalható feltételekhez köti az indulási jog átruházását, amelyek közül a legfontosabb, hogy a tranzakció következményeként a megállapított köztartozások megfizetése nem kerülhet veszélybe".

Duchatalet a sajtótájékoztatón azt is mondta, hogy ha az MLSZ nem járul hozzá az indulási jog átruházásához, távozik a klubtól.

Ezzel kapcsolatban az MLSZ megjegyezte, hogy a belga üzletember a sajtótájékoztatóján "indokolatlanul és méltánytalanul próbálta az MLSZ adminisztrációjára hárítani a felelősséget, ezzel félrevezetve a magyar sportszerető közvéleményt". A szövetség szerint a helyzetet Duchatelet "egyoldalúan próbálja beállítani, és a saját felelősségét, szerepét még csak meg sem említi".

"Az Újpest FC jelenlegi tulajdonosa teljességgel figyelmen kívül hagyja azt a vitathatatlan tényt, hogy a tulajdonszerzésekor nem kellő körültekintéssel járt el" - olvasható az mlsz.hu-n.

Az újpestiek korábban azzal fordultak az MLSZ-hez, hogy a licencjogot átvinnék a futballklubot jelenleg működtető gazdasági társaságtól, az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-be.

Az ügy kapcsán március 1-jén Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és Csányi Sándort, az MLSZ elnökét: akadályozzák meg, hogy az Újpest FC Kft. kibújhasson mintegy 850 millió forintos adó- és egyéb fizetési kötelezettségei alól.

A háttérben az áll, hogy a jelenlegi tulajdonos egy ideig fizette a felhalmozott tartozásokat, de amikor újabb offshore cégek jelentkeztek, úgy döntött, hogy a vitatható követeléseket már nem fizeti ki. Az érintett cégek időközben felszámolási eljárást kezdeményeztek a klubbal szemben, az MLSZ szabályzata szerint pedig ha az jogerőre emelkedik, az egyesület elveszíti a licencét, a csapatot pedig kizárják a bajnokságból, és legfeljebb a harmadik vonalban indulhat.

Az MLSZ teljes közleménye

A mai napon az Újpest FC Kft. tulajdonosa, Roderick Duchatelet úr sajtótájékoztatót tartott. A Magyar Labdarúgó Szövetség megerősíti azt az ott elhangzott információt, mely szerint ma délelőtt egyeztetés zajlott a klub képviselői és az MLSZ elnöke között. A konstruktív hangvételű megbeszélésen a felek a megoldás irányába mutató párbeszédet folytattak, az újpestiek vállalták az MLSZ által kért garanciák bemutatását. A tárgyaló felek a körvonalazódó megoldás részleteiről később tájékoztatják a közvéleményt.
Az MLSZ továbbra is szigorú, de vállalható feltételekhez köti az indulási jog átruházását, amelyek közül a legfontosabb, hogy a tranzakció következményeként a megállapított köztartozások megfizetése nem kerülhet veszélybe.
Ugyanakkor az MLSZ szomorúan vette tudomásul, hogy Duchatelet úr a mai sajtótájékoztatóján indokolatlanul és méltánytalanul próbálta az MLSZ adminisztrációjára hárítani a felelősséget, ezzel félrevezetve a magyar sportszerető közvéleményt. Álláspontjának hitelességét erősen árnyalja az a tény, hogy a kialakult helyzetet egyoldalúan próbálja beállítani és a saját felelősségét, szerepét még csak meg sem említi. Az Újpest FC jelenlegi tulajdonosa teljességgel figyelmen kívül hagyja azt a vitathatatlan tényt, hogy a tulajdonszerzésekor nem kellő körültekintéssel járt el.
Az MLSZ nem nyomozóhatóság, nem feladata és eszköze sincs ahhoz, hogy a tulajdonosok közötti vitában állást foglaljon. Azonban abban az esetben, ha valóban bűncselekmény történt, a szövetség abban érdekelt, hogy az elkövetőket vonják felelősségre. Az MLSZ – ahogyan a korábbiakban is tette – minden segítséget és támogatást megad annak érdekében, hogy a nagy múltú újpesti futball klub körüli helyzet konszolidálódjon.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!