Iván
9 °C
22 °C

A Vasas SC elengedte a futball kezét

2014.03.17. 19:14

A Vasas mint anyaegyesület kiszáll a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságból, de Markovits László klubelnök szerint az együttes jövője biztosított.

„Múlt héten az elnökség markáns döntést hozott, amely szerint az anyaegyesület az infrastruktúra fenntartásán és menedzselésén túlmenően a jövőben végérvényesen semmiféle szerepet nem képes vállalni a labdarúgás működtetésében” – jelentette ki a sportvezető a klub honlapján hétfőn megjelent, a Vasas 103. születésnapja kapcsán adott interjúban.

Markovits László kifejtette, hogy Jámbor János és csapata által Vasas-kötődésű, korábban az elkötelezettségét bizonyító tulajdonosjelöltről van szó, így szerinte végre hosszú időre biztos kezekbe kerülhet az angyalföldi labdarúgás.

A Vasas első számú vezetője hangsúlyozta, a 2011 eleje óta tartó vesszőfutásnak véget tudtak vetni, az egyesület újra konszolidálta a futball kft.-t, az elmúlt hónapokban jelentős ráfordítással tartozásmentessé tette, a fennmaradó kötelezettségekre pedig megvan a szükséges fedezet. Hangsúlyozta, hogy a jövőben a futballt egy tőkeerős társaságnak kell működtetnie, nem egy civil szervezetnek.

„A Vasas SC-nek 2009 óta, öt év komoly szerepvállalás, több mint félmilliárd forint elköltése és rengeteg kellemetlenség után tudomásul kellett vennie, hogy meg kell hoznia ezt a döntést. Mindez azt jelenti, hogy nem kíván még egy százalékban sem tulajdonos maradni a Vasas Futball Klub Kft.-ben, nem tart igényt elővásárlási jogra, visszavásárlási jogra, nem képes és nem is akar többé konszolidációs szerepben feltűnni, nem óhajt többé kényszerhelyzetben olyan döntéseket hozni, amelyekre a múltban kárhoztatva volt” – mondta Markovits László.

Az elnök kiemelte: ez nem jelenti azt, hogy a Vasas SC teljes mértékben elengedi a labdarúgás kezét, hiszen vagyonkezelőként és az állami forrásoknak köszönhetően további létesítményfejlesztések következnek, így új stadion is épül a Fáy utcában. Utóbbival kapcsolatban azonban részletekről még nem tudott beszámolni.

Markovits László beszélt a kiemelt fővárosi egyesületként 2020-ig járó, évi háromszázmillió forintos állami támogatás felhasználásáról is.

"A prioritás nem a kirakatot illeti. Ma ugyanis az állami támogatás terhére versenybe szállni mondjuk a szolnoki vízilabdával vagy a győri kézilabdával ésszerűtlen lenne. A pénzösszeget inkább az alapműködésünkre, szakembereink megbecsülésére, új szakmai programokra, a bázis növelésére és a versenyszerű utánpótlásunkra fordítjuk" - közölte.

Példaként említette a meg-, illetve újjáalakult úszó- és kajak-kenu szakosztályt, illetve a frissen megalakított férfi tornaszakosztályt, amelynek már olyan versenyzője is van, mint az összetett magyar bajnok Tálas Bence. Markovits László hozzátette, hogy életet lehelnek a teniszszakosztályba is, Körmöczy Zsuzsa lányával pedig már egyeztettek, hogy az 1958-ban Roland Garros-győztes édesanyjáról nevezzék el a Folyondár utcában tavasszal induló Vasas-teniszakadémiát.