Mourinho és a Chelsea megcsinálta, a BVB csak majdnem

2014.04.08. 23:31

A németek olyat küzdöttek a BL-negyeddöntő visszavágóján, amilyet szinte nem is lehet, de hiába nyertek 2-0-ra a Real Madrid ellen, ez kevés volt a továbbjutáshoz. A Chelsea ugyanennyire nyert Londonban, nekik ennyi kellett, a PSG elbukott. Két elődöntős már megvan a BL-ben.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nagy meccseken jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Chelsea és a Real Madrid kedden. Klasszikus futball: míg a londoniaknak ehhez 2-0-ás győzelem, addig a Realnak 2-0-ás vereség kellett.

    José Mourinho angol csapatának ellenfele, a Paris Saint-Germain 3-1-es előnnyel érkezett a visszavágóra, csak meg kellett volna tartania egy gólt az előnyéből. Zlatan Ibrahimovic sérülés miatt nem játszhatott, így céljukat nem is érték el.

    A meccsnek három kulcspillanata volt, de egyik sem gólhoz kötődik. Az első a 18. percben történt, amikor Eden Hazard lesérült, és a helyére a német André Schürrle állt be - negyedóra múlva belőtte az első gólt.

    A második momentum a PSG-hez és Cavanihoz fűződik: a második félidőő közepén egyedül léphetett be a tizenhatosra nagy helyzetben, jól is vette át a labdát, de fölélőtte, maradt az 1-0, életben hagyta a Chelsea-t.

    A harmadik a 66. perc és Demba Ba becserélése, ő a 87.-ben bekotorta közelről a győztes találatot. Mourinho meg olyat futott a szögletzászlóig, mint a Porto edzőjeként épp tíz éve az Old Traffordon, amikor hasonlóan későn lőtt góllal kiverték a Manchester Unitedet. Akkor végig is mentek, és megnyerték a trófeát.

    Chelsea vs Paris Saint Germain 2:0 gól összefoglaló

    A portugál zsinórban ötödször viszi be csapatát a BL-négybe, 2010 Inter és győzelem, a Reallal három elődöntőkudarc egymás után, majd most a Chelsea.

    Dortmundban egyértelműbb meccsre lehetett számítani, főleg mikor percek után büntetőhöz jutott Di Maria. Csakhogy a majrés argentin lába újra remegett, és Weidenfeller kivédte a tizenegyesét - és beindította ezzel saját csapatát.

    Reus még a szünetig rúgott is a Madridnak kettőt, a sérült C. Ronaldo nélkül kezdő Real egy kapott gólra került a hosszabbítástól. A BVB megtett mindent, volt, hogy már Casillas is feküdt, de a labda az üres kapu helyett a kapufát találta el, volt, hogy Mkhtarjan lőtt 10 méterről a kapus kezébe.

    Borussia Dortmund vs Real Madrid 2:0 gól összefoglaló

    A Realnak azon múlt a továbbjutás, ki tudja-e húzni újabb gól nélkül. A Dortmund a hajrára elfáradt, maradt a 2-0, és ahogy egy éve majdnem pont ilyenkor a BVB jutott a madridi 2-0-ás vereségével tovább, most a Madrid ment a dortmundi 2-0-ás zakójával a következő körbe.

    A Chelsea összesítve 3-3-mal, idegenben lőtt góllal, a Real Madrid 3-2-vel Bajnokok Ligája-elődöntős. 

    Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:


    Chelsea (angol)-Paris Saint-Germain (francia) 2-0 (1-0)
    gól: Schürrle (32.), Ba (87.)
        Továbbjutott: a Chelsea 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

    Borussia Dortmund (német)-Real Madrid (spanyol) 2-0 (2-0)
    gól: Reus (24., 37.)
        Továbbjutott: a Real Madrid 3-2-es összesítéssel.

  • Dortmundban a Real Madrid, elképesztő, hogy mennyire nem megy nekik ott. Kloppnak ezzel három győzelme van ellenük a BL-ben, ennél többször csak Jupp Heynckes nyert a Madrid ellen, ő hétszer.

  • Chelsea-Paris Saint-Germain 2-0, összesítésben 3-3, a Chelsea idegenben rúgott góllal jutott tovább.

    Borussia Dortmund-Real Madrid 2-0, összesítésben 2-3.

  • Ugyanúgy, mint 2012-ben, felállnak 3-1-ről. Akkor a Napoli bukott el a Stamford Bridge-en (Cavanival és Lavezzivel a soraiban), most pedig a PSG.

  • fejelni a szögletnél, de Cech kiütötte. Sirigu maradt tovább, újabb szöglet.

  • a hosszabbításból. A PSG elképesztően nyom, de lehet, hogy későn ébredtek.

  • Négyen voltak három ellen, el kellett lőni. És itt is a vége, a Dortmund hatalmasat küzdött, de nincs meg a továbbjutás.

  • Benzema helyett még egy védő, most Varane. Van öt védő és két védekező középpályás fent már, de így is alig bírták a Dortmund rohamait.

  • Kettő a kettő ellen mehetett Coentrao és Benzema, a francia megvárta Bale-t, de pont annyira volt pontatlan a labda, hogy Weidenfeller erre is odaérjen, majd fél perccel később Isco lőtt mellé.

  • Demba Ba elé csorgott le egy lepattanó lövés az ötösön belül, estében helyezte kapuba. Mourinho őrültként sprintelt a szenegáli csatárhoz, akire minden Chelsea-játékos ráugrott örömében. 2-0, idegenben rúgott góllal egyelőre az angolok állnak jobban.

    Demba Ba gólja - Chelsea vs PSG 2:0
  • Két-három lövés is kijött Siriguról gyors egymásutánban, a Chelsea is egyre elkeseredettebben megy előre.

  • Legalább 20-30 másodperc, mire elvégeznek egy bedobást. A támadással lényegében már felhagytak, maximum akkor kontráznak, hogy ha nem kell sokat futni a labdáért, miközben 7-8 emberrel védekeznek.

  • 1-1 gól bármelyik pályán nagyon sokat változtathatna.

  • A védő Piszczek helyett jött a gaboni szélső, három játékossal fognak védekezni?

  • de megtalálta, hol lehet lőtni, ám Weidenfeller kiöklözte, Isco pedig mellé lőtte a kipattanót.

    Klopp pedig beveti a titkos fegyvert: érkezik mindjárt a villámgyors Aubameyang a fáradó madridi védelem ellen.

  • Nem hitte el neki Pedro Proenca, hogy bántották, nincs büntető. Thiago Silva ugyan beállt elé, de nem volt komoly ütközés, a szenegáli el akart esni.

    Közben megint Cavani kapott remek labdát, de akárcsak az előbb, most is fölé lőtt.

  • Reus esett el a tizenegyespontnál, azonnal fújt Skomina, de a német szélső kapott sárga lapot műesés miatt.

    Büntető? - Borussia Dortmund vs Real Madrid
  • Nem sokat csinált eddig az uruguayi, most egy indítást tett kapura egyből, de fölé bombázott.

  • Hányadik hatalmas helyzet maradt ki a németeknél. Mhitarjan, Reus és Lewandowski életveszélyesek, de Casillas egyelőre csodát tesz, tényleg csak rajta múlik, hogy már rég nem a Dortmund áll továbbjutásra.

  • Támadnak, nem túlzottan, a Chelsea pedig nem tud mit kezdeni velük elöl.

  • Mhitarjan elé pattan a tizenhatoson belül, sem Reus, sem Lewandowski nem tudott lőni, az örmény viszont igen. Pont középre ment, Casillastól azonban így is gyors reflexmozdulat kellett.

  • Reus volt megint a helyzet agya, kiugratta az örményt, aki elvitte Casillas mellett, de csak kapufát talált kiszorított helyzetből, a második próbálkozást pedig Pepe blokkolta. Egy villanás elég a Dortmundnak, hogy veszélyt teremtsen.

    Henrikh Mkhitaryan hatalmas helyzete - Borussia Dortmund vs Real Madrid

    Szinte azonnal jött aztán a második oldalon is egy - kisebb - helyzet, Isco tekerte középre, de elszállt Benzema feje fölött.

  • Nincs jó állapotban a Chelsea csapatkapitánya.

  • Elrontja a Real. Modric tökéletesen passzolt Benzemának, aki nem volt lesen, Weidenfeller mellett el is vitte, de nem jól szöktette magát és odaértek a védők. Ez viszont mutatja, hogy a Real összeszedettebb a második félidőben.

  • Bale tört át két védő között az alapvonal mellett, beadta középre, kapura lövésnek nem volt jó, Benzemának viszont hosszú volt. Ha kicsit meg tudja csavarni, becsoroghatott volna, de így nincs nyugalma a vendégeknek.

  • Lacezzi szabadrúgását kellett kiütnie, eléggé a szélről rúghatott az argentin, inkább beadásra számított mindenki.

  • Oscar szabadrúgása is a felső kapufáról jött ki. Nagyon hajt a Chelsea.

  • Persze ki más, mint Schürrle most is, elképesztő erővel találta el a felső lécet 13-14 méterről. Talán Sirigu icipicit még beleért, ha így volt, az is számított.

  • Xabi Alonso buktatta Mhitarjant, és már volt egy sárga lapja. Skomina bíró majdhogynem lappal a kezében ért oda, de közben átgondolta, és nem állította ki a spanyolt.

  • Egyből megduplázták a lövéseik számát - Benzema adott jó passzt a walesinek, aki a tizenhatos vonaláról bombázott, de Weidenfeller kiütötte.