Mátyás
1 °C
15 °C

Bűne: 1 év alatt lezüllesztette a ManUnitedet

2014.04.22. 17:44
Az éppen egy éve bajnokságot nyerő Manchester Unitedtől kedden kirúgott David Moyes egy szezont se húzott ki vezetőedzőként, a csapat darabjaira hullott, a szezon rekordgyenge lett, a szurkolók már a rendőrségre telefonáltak miatta. Átmeneti utód már van, de ki mentheti meg a csapatot?

A Manchester United kedd reggel meglépte azt, amire a szurkolók többsége közel egy éve várt: kirúgta a nyáron kinevezett David Moyest, aki Sir Alex Ferguson utódjának érkezett a kispadra az Evertontól. 

Moyes mindössze tíz hónapig irányíthatott, a hivatalos búcsúközleményében a klubvezetés persze kemény munkáról és integritásról beszélt, de közben a United rekordgyenge szezonnal zárt, az angol futballbajnokságban csak a hetedik helyen áll, soha nem volt még ilyen gyenge idényük a Premier League-ben. Kizúgtak az összes hazai kupából - a kiesőjelölt Swansea és a kieső Sunderland ellen -, a Bajnokok Ligájában a 8 között búcsúztak, miután nagy nehezen legyűrték az Olimpiakoszt. Olyan pedig 1995 óta nem volt, hogy a MU ne legyen ott a BL-ben, pedig jövőre ez lesz a helyzet.

Teljesen kicsúszott a kezéből a csapat
Teljesen kicsúszott a kezéből a csapat

Kínos statisztikák is alátámasztják, mennyire gyenge szezont fut a csapat. Az már négy körrel a vége előtt biztos, hogy a Premier League történetében a legkevesebb pontjukat gyűjtik, annyiszor soha nem kaptak ki a PL-ben, mint most - 11-szer -, főleg hazai pályán nem akadt ennyi zakó. Tizenhárom év után történt meg az ismét, hogy zsinórban három mérkőzést buktak. Odalett a félelmetes hazai forma, olyan csapatok nyertek az Old Traffordon, melyeknek ez sosem sikerült korábban, vagy csak évtizedekkel ezelőtt - Fulham, Swansea, például. A 15 szezonvereség minden sorozatot számítva letaglózó.

Kudarcra kódolva

Tény, hogy a klub legsikeresebb edzője, a huszonhat éven át irányító Sir Alex Ferguson helyébe lépni nem volt könnyű feladat, még úgy sem, hogy az edzőlegenda abszolút támogatását élvezte Moyes. Olyannyira, hogy Ferguson maga választotta ki utódját, maga ment el a házába, és közölte vele, ő a következő MU-menedzser - óriási ballépésnek bizonyult.

A szintén skót Moyesnak már az igazolásokkal is komoly gondjai akadtak, több célpontot sem sikerült a Unitedhez csábítani, mert olyan embereket nézett ki, akik a világ legnagyobb klubjaiban futballoztak, ráadásul többnyire még saját nevelések is voltak. Hiába ostromolták a barcelonás Thiago Alcantarát és Cesc Fabregast, előbbi a Bayernhez ment korábbi barcás edzője, Pep Guardiola után, utóbbi maradt. Luka Modricot sem sikerült meggyőzni a váltásról, a Real Madrid elég menő hely, helyettük az evertonos Fellaini érkezett.

A legnagyobb hiba viszont nem az elérhetetlen emberek kajtatása volt, hanem hogy felforgatta az edzői stábot, egyszerűen kirugdosta őket, Ferguson kipróbált háttérfigurái közül senkit nem tartott meg, és a saját bejáratott segítőit rakta a helyükre.

Pocsék szezonkezdet

Majd jött a pocsék szezonkezdet. Egymás után veszítették el a rangadókat, 4-1-re bukták a manchesteri derbit a City ellen, először verte meg őket a West Bromwich Albion az Old Traffordon, hat forduló után mindössze hét pontjuk volt. Közben a múlt szezonban gólkirály Van Persie kidőlt, ez tovább mélyítette a válságot a bajnoki címvédőnél. 

A rangadókból amúgy a lehető legrosszabbul jött ki a bajnokságban a csapat, egyedül az Arsenal elleni, hazai derbit sikerült megnyernie tavaly októberben, égett a Liverpool és a City ellen is, a Chelsea is megverte őket januárban, a Tottenhamtől hazai pályán kaptak ki. Megdöbbentő: a bajnokság első hat helyezettjével játszott 12 meccsből egyet sikerült megnyerni, azt az arsenalos 1-0-t. A két legnagyobb ellenfél, a City és a Pool oda-vissza intézte el a MU-t, ilyen, hogy mindkettő duplán alázzon egy szezonban, még sosem volt.

A bajnokság mellett a hazai kupákban is csak bukdácsoltak Moyesszal, januárban a Swansea verte ki őket az FA-kupából a harmadik fordulóban, az Old Traffordon, nem sokkal később pedig a Ligakupából is kiestek, tizenegyesekkel búcsúztatta őket a Sunderland, egyetlen büntetőt tudtak belőni. Természetesen ez is otthon, a Traffordon történt.

A Bajnokok Ligájában legalább tovább tudtak jutni a csoportból, a Leverkusen, a Sahtar Donyeck és a Real Sociedad előtt végezni kötelező, az Olimpiakosz elleni nyolcaddöntő is meglett Giggs-klasszisának köszönhetően, persze véres verejtékkel: idegenbeli 2-0-ás vereség után otthon nyertek 3-0-ra. A Bayern München viszont már túl kemény ellenfél volt a negyeddöntőben, de a 2-4-es összesített búcsú így is Moyes karrierjének fénypontja a United padján.

Minden sorozatban elszálltak
Minden sorozatban elszálltak

Közben az öltöző is kezdett kicsúszni a kezéből, az idősebb játékosokat nem tudta meggyőzni képességeiről, szezon közben pedig Robin van Persie és Rio Ferdinand is twitteren jelezte, nincsen minden rendben a csapatnál. Az ilyen jelek mindig árulkodók, nem igazán van meg az a belső egység, integritás, amit a MU-vezetőség hangsúlyozott Moyes kirúgása után. Danny Welbeck a napokban állítólag már odáig jutott, hogy a klubváltáson gondolkodik, mivel nem a számára megfelelő helyen kell játszania csapatában. A fegyelemmel is gondok voltak, április közepén több United-futballistát is lefotóztak, ahogy az éjszaka közepén szórakoznak Manchester egyik utcáján, a BL-kiesés után egy nappal. 

Egy bűntényt szeretnék bejelenteni

Juan Matáért egy vagyont, klubrekord 37 millió fontot fizettek a januári átigazolási időszakban a Chelsea-nek, ám a spanyol sem tudta megmenteni a United szezonját - 11 meccsen 3 gólnál jár, beleszürkült a csapatba.

Közben a szurkolók türelme végleg elfogyott. Volt olyan drukker, aki a rendőrséget hívta fel, hogy Alex Fergusonnal beszélhessen a katasztrofális teljesítmény miatt, a rendőrségi diszpécsernek azt mondta, bűn, ahogy a csapat játszik. Egyébként az edzőlegenda is kapott kritikát udódja miatt, míg mások repülőgépet béreltek, hogy az a stadion fölött elhúzva hirdesse, Moyesnek el kell húznia Manchesterből. 

A pálya szélén egyre tanácstalanabbnak tűnő edző is tisztában volt azzal, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene, az OIympiakosz elleni nyolcaddöntős BL-vereség után már azt mondta, maga sem számított arra, hogy ennyire pocsék produkcióval tudnak előállni, valamin változtatni kell. Hiába telt el majdnem egy év a kinevezése óta, nem nagyon sikerült éreztetnie, milyen futballt akar csapatával játszatni. Semmiféle elképzelést nem lehetett látni a játékon, pontosabban egyet igen: a beíveléseket. A futball legegyszerűb támadóvariációját - vagy inkább támadósablonját - a Fulham elleni, otthoni, 2-2-es bajnokin 83-szor alkalmazták, de a közel 100 beívelésből egy gól sem esett. Miközben Rooney és van Persie, a két csatár három passzt váltott a meccsen, ebből kettő középkezdés volt.

Szombaton jött a végállomás, David Moyes volt csapatától, az Evertontól kapott ki 2-0-ra idegenben, a mérkőzésen még a kaszás is eljött az edzőért. A vezetőség az újabb kudarc után kedden jelentette be, megköszönik a skótnak a munkát, inkább már a szezont sem fejezik be vele. 

Napra pontosan egy évvel azután rúgták ki, hogy Alex Fergusonnal megnyerték a bajnokságot. Egy éve 11 pontos előnnyel zárt élen a United úgy, hogy négy fordulóval a vége előtt bajnok lett.

Akadt olyan manchesteri ikon, Gary Neville, akinek nem tetszett a döntés, azt mondta a Sky Sportsnak, a játékosoknak is felelősséget kell vállalniuk a történtekért, és amúgy sem tetszik neki, ahogy mostanában a menedzserekkel bánnak a klubok, szerinte több időt kellene engedni az edzőknek. Gary Neville a szurkolókat tekintve erős kisebbségben volt ezzel a véleményével.

Nemcsak a MU-nál nem jött be az új korszak 

A szezon elején több európai nagyklub is új edzővel kezdte meg a szezont, a Manchester Unitedhez hasonlóan a Barcelonának, a Bayern Münchennek és a Chelsea-nek is új edzője van. Utóbbi kettőnél nincsen edzőkérdés, a Bayern megnyerte a bajnokságot, a Chelsea-nek ez már nehezebb lesz, viszont a müncheniekhez hasonlóan még áll a Bajnokok Ligájában. A Barcelonánál sem lett sikeres a váltás, Tata Martino a szezon végén megy, miután valószínűleg semmit nem fog nyerni. A Spanyol Kupa döntőjében kikaptak a Realtól, a BL-ből kiestek az Atletico ellen, a bajnokságban pedig az Atleticónak és a Realnak is hibáznia kell, hogy a Barca újra versenyben legyen. 

De akkor ki menti meg a Unitedet? 

A klub élő legendája, a Moyes kirúgása után átmenetileg kinevezett Ryan Giggs még aktív játékosként segíti a csapatot az idén, 40 éves, az biztos, hogy az öltözőn belül megvan a respektje, ez volt az, ami Moyes esetében állítólag nagyon hiányzott - ráadásul a tréner állítólag össze is balhézott Giggsszel márciusban. A szurkolókkal biztosan nem lenne nehéz elfogadtatni a szélsőt, mint végleges vezetőedzőt, státusza miatt még türelmesebbek is lennének vele, meg is ragadhatna a kispadon.

Giggs abból a szempontból máris jól indul, hogy három hazai és csak egy idegenbeli meccs maradt neki, ráadásul otthon egy más után a Norwich-csal, a Sunderlanddel és a Hull-lal játszhat, míg idegenben a már biztos bent maradó középcsapattal, a Southamptonnal találkozik. Giggs még a pályán is nagy segítség, az is jelzi, néhány hete ő mentette meg Moyes bőrét a Bajnokok Ligájában. Játékosként is szerződtetve van a Manchester Unitedhez, akár magát is a csapatba állíthatja - főleg, ha nem akarja, hogy ez legyen 1991-ben kezdődött karrierje egyetlen góltalan szezonja. (21/0-val áll, és még a kezdetek kezdetén, 90-91-ben is 2/1-gyel végzett.)

Giggs csak átmeneti megoldás lesz?
Giggs csak átmeneti megoldás lesz?

Hosszabb távra a német Jürgen Klopp nevét már többször lehetett hallani az elmúlt hetekben, a Borussia Dortmund edzőjét az egyik legnagyobb esélyesként kezelték a fogadóirodák. A 46 éves menedzser 2008 óta irányítja a BVB-t, igazi egyéniség a pálya szélén, nem úgy, mint Moyes, akiről sokszor úgy tűnt, nem igazán ura az eseményeknek. A játékosként és edzőként is abszolút nyeretlen Moyesszal ellentétben Klopp kétszer nyerte meg a Bundesligát Dortmundban, tavaly egészen a Bajnokok Ligája-döntőig vitte a csapatot, ahol a nagy rivális Bayerntől kapott ki végül. Jól beszél angolul, látványos támadófutballt játszat, ráadásul a BVB-nél válaszút elé kerülhet, miután újabb kulcsembere, a lengyel Robert Lewandowski távozik majd a Bayernhez. Azt már kijelentette, nem lesz a Barcelona edzője, Moyes menesztése után pedig azt mondta, nagyra tartja a Manchester Unitedet, de az ő helye Dortmundban van. Ettől még bármi megtörténhet a szezon végéig vagy a nyáron.

A rutinos Louis van Gaal is ott van az esélyesek között, sőt, ő a favorit, mert a vb után lelép a holland válogatottól, ezt már korábban bejelentette. A 62 éves szakember jelenleg a világbajnokságra készül, viszont már volt a Barcelona, az Ajax, az Alkmaar és a Bayern München vezetőedzője, mindhárom országban megnyerte a bajnokságot, mindkét holland csapattal, az Ajaxszal a BL-győzelem, a Bayernnel a BL-döntő a is összejött. Szigorú mentalitása segíthet összekapni a csapatot, de a legnagyobb ütőkártyája, hogy mivel mindenhol nyert, a vezetőség biztos sikert lát benne. Moyes után nem akarnak újra kockáztatni, és kipróbálatlan embert venni.

Nem az edzők éve volt a Premier League-ben 

David Moyes volt a tizedik edző az angol bajnoksági mostani idényében, akinek távoznia kellett. Korábban a Sunderlandnél kisebb diktatúrát kiépítő Paolo Di Canio, a Crystal Palace-szal pocsékul kezdő Ian Holloway, a Fulhamtől zsinórban hat vereség után kirúgott Martin Jol, a West Bromwichtól elküldött Steve Clarke, a Tottenham-edzőként nagy pofonokba beleszaladó Andre Villas-Boas sem fejezte be a munkáját. Mennie kellett Mackay-nak Cardiffból, Laudrupnak Swansea-ból, az egy éve még unitedes segédedző Meulensteennek - szintén - a Fulhamből. 

A francia Laurent Blanc érkezéséről is lehetett hallani a napokban, ő jelenleg a Paris Saint-Germaint irányítja, amely az idén sem tudott a legjobb négybe jutni a Bajnokok Ligájában, viszont a bajnokság az meglesz, és hétvégén behúzták a Ligakupát is. Blanc nagy előnye, hogy ismeri a közeget, védőként futballozott a Manchester Unitedben pályafutása utolsó két szezonjában. Edzőként a Bordeaux-nál kezdett, később megkapta a francia válogatottat, ott viszont bukott. A PSG miatt már végképp megvan a tapasztalata, hogyan kell menedzselni egy sztároktól zsúfolt keretet. A dúsgazdag francia klubtól nem lenne egyszerű elcsábítani, de könnyen lehet, hogy nem is kell, mert a BL-kudarc az állásába kerülhet.

Vannak persze további nevek is, egyesek azt várják, hogy Sir Alex Ferguson ül vissza a kispadra, de ez nonszensz, míg az Atlético Madriddal nagy szezont futó Diego Simeone nevét is bedobták már - ő talán akkor lenne esélyes, ha a fentiek közül mindenki visszautasítaná a világ egyik legnagyobb klubját. Az olasz lapok közben már a chelsea-s José Mourinho és a realos Carlo Ancelotti nevét is emlegetik, talán kicsit jobban is fogynak emiatt az újságok. (Mindkettő sansztalan.)

Még nem nagyon lehet tudni, mikor lesz végleges döntés, mindenesetre Ryan Giggs a hétvégén a Norwich ellen bemutatkozhat edzőként is élete egyetlen klubjában.