Koronavírus adatok

2021. nov. 30.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
András, Andor
-4 °C
5 °C

Messi: Soha nem felejtem Vilanovát

2014.04.25. 22:18

A Barcelona játékosait megviselte volt edzőjük elvesztése, de az egész futballvilág emlékezik pénteken 45 évesen elhunyt Tito Vilanovára. Többen is együttérzésüket fejezték ki. 

„Soha nem fogom elfelejteni Tito Vilanovát. Örökké velünk leszel. Együttérzésem küldöm a családjának" - írta közösségi oldalán a csapat sztárja, Lionel Messi. Pedro Rodriguez twitterén azt írta, hálás, hogy ismerhette az edzőt. 

„Nincsenek szavak arra, ami történt. Egy példakép voltál, és az is leszel. Sosem felejtünk. Sok erőt kívánok a családnak. Nyugodj békében, mester"- gyászolt Andrés Iniesta. 

A daganata miatt korábban májátültetésen átesett egykori Barcelona-játékos, Eric Abidal is búcsúzott volt edzőjétől. „Azok után, amit együtt átéltünk, örökké emlékezni fogok rád, barátom. Köszönöm a harcot. Szeretetem és támogatásom küldöm a családnak" - írta twitterén az alábbi kép kíséretében. 

Több Real Madrid-játékos is megemlékezett a Barcelona volt edzőjéről. José Mourinho, aki korábban Real-edzőként ellenfele is volt Vilanovának, ma már a Chelsea-t irányítja, közleményt adott ki.

„Ez egy szomorú nap a futballnak, a Barcelonának, és családjának, barátainak. A Chelsea összes alkalmazottjának nevében legmélyebb együttérzésemet fejezem ki ezekben a nehéz órákban". 

A Chelsea mellett a Liverpool, a Manchester United, Olaszországból az AC Milan, Spanyolországból pedig többek között az Atlético Madrid, a Villareal, a Real Zaragoza, a Valencia, a Málaga és az Athletic Bilbao is üzent Vilanova családjának és a klubnak. 

A hétvégén az összes mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik majd a spanyol elsőosztályban és másodosztályban, és ez így lesz a következő fordulóban is.