Szigorúan alkalmatlan: Tata Martino - Barcelona

A semmiből húzta elő a Barcelona tavaly júliusban Gerardo Tata Martinót a betegsége miatt a kispadról végleg leköszönő – és azóta elhunyt – Tito Vilanova helyére. Szerződtetése teljesen váratlan volt: ugyan Argentínában és Paraguayban nyert bajnokságot klubcsapatokkal, vezette a paraguayi válogatottat vb-n, de az európai futballban ismeretlen volt a neve.

Amit tudni lehetett, hogy Rosarióban született, ugyanott, mint Lionel Messi, és ugyanannál a klubnál is futballozott, mint ahol Messi ifiként kezdett, a Newell's Old Boysnál.

Martino csodálatosan kezdett, a Levante 7-0-s legyőzésével mutatkozott be a bajnokságban, az Atletico ellenében idegenbeli 1-1 után hazai 0-0-val nyerte meg a Spanyol Szuperkupát. Ősszel a Barca szárnyalt, szenzációs sorozatot produkált.

Sötét fellegek

Aztán november végén, december elején jött az első megingás, a Barca veszített a BL-ben Amszterdamban, majd kikapott a bajnokságban, Bilbaóban, 1-0-ra. Azóta még hat vereséget szedett össze Tata Martino, négyet a bajnokságban, egyet a BL-ben és egyet a Spanyol Kupa döntőjében. Európából az Atletico Madrid verte ki a Barcelonát, a kupában a Real Madrid győzte le.

Ebben az időszakban sorozatban három meccset bukott el a Barcelona, mert még a bajnokságban is jött egy zakó, és végképp világossá vált, az argentin módszere nem fogja sikeressé tenni a csapatot, és az is nyilvánvaló lett, hogy hétről hétre gyengébben játszanak Messiék.

A szituáció hasonlít a Manchester Unitedéhez, ahol David Moyes szűk egy szezon alatt építette le a korábbi sikercsapatot, emiatt két hete kirúgták, és biztosan ez a sors vár Martinóra is a szezon végén. Ez olyannyira valószínű, hogy még az argentin is arról beszélt a hétvégén, hogy nem érdemel még egy esélyt a Barcelona kispadján. Az is kiderült, hogy a korábbi Barca-sztár Luis Enriquével valószínűleg már megállapodott a klub a következő szezonra.

Mi az, ami elronthat valami működőt?

Martino fokozatosan formálta át a Barcelonát egy tökéletes, jól működő modellből olyan elképzelések mentén, amik egyáltalán nem működtek, mégis kitartott azok mellett, hátha idővel mégis bejönnek majd - vagy ki tudja, mit gondolhatott. A párhuzamként említett unitedes Moyes nagyjából egy hónap alatt lerombolta, amit elődje, Alex Ferguson bő 25 év alatt felépített, Martinónak ehhez mintegy fél év kellett. Ötleteit fokozatosan vitte át, és a csőd akkor következett be, amikor ezek együttes hatásait már nem tudta elviselni a csapat.

Fotó: Lluis Gene / AFP

Elsőként a Barcelona alapvető taktikájába, a tikitakába nyúlt bele. Martino irányítása alatt már nem volt elsődleges cél az elképesztő fölényű labdatartás és folyamatos passzolgatás addig, amíg az ellenfél védelme össze nem omlik a nyomás alatt.

Ennek első példája a tavaly szeptemberi, Rayo Vallecano elleni bajnoki volt, amin a Barca öt év után először alulmaradt labdabirtoklásban, igaz, csak pár százalékkal. Xaviék 4-0-ra nyertek, így a számokkal senki nem foglalkozott, pedig nyilvánvaló: a Barca-futball közel 30 éve, Johan Cruyff irányítása óta a labdatartásra épül.

A Barcelonának nincs tapasztalata a teljesen nyílt sisakos, azonnal támadó adok-kapok játékban, és ha jön majd egy nagyobb ellenfél, ami jóval erősebben tör a Barca kapuja felé, illetve erősebb a védelme, a katalánok bajban lehetnek – jósolni lehetett már akkor. Pont így nyert is ellenük a bajnoki negyedik Atlethic Bilbao, a hatodik Real Sociedad és a nyolcadik Valencia is.

Újabb Martino-hiba a beadások erőltetése. Akár Moyes a Unitednél, az argentin tréner is leragadt valahol 1985 körül, és még mindig azt tartja egy támadás leghatékonyabb befejezésének, ha az íveléssel végződik. Főleg azért káros ez, mert a Barcának nincs Beckhamje, Dani Alvesnél pocsékabbul pedig kevesebben adnak be a világon.

Az Atlético Madrid elleni BL-visszavágón 32 beívelésükből mindössze 6 volt jó, ami nem is csoda, hiszen az Atleti két középső védője, Diego Godin és Miranda is 185 centi magas, míg a támadók közül egyedül Fábregas éri el a 180 centit, a többieknek 10-15 centi hátrányuk volt a két védővel szemben.

Dani Alves nagyjából január óta ívelgeti középre a labdát eszetlenül, de hogy kinek, azt talán ő sem tudja. Az alacsony termet még nem zárja ki alapból a jó fejjátékot, de a pontatlan beívelés igen – ebben pedig, mint említettük, Alves világbajnok.

De nem csak a beíveléseknél, egyébként sem nagyon vált be a sok magas labda, amik csak lassították a Barca egyébként rendkívül gyors passzokból álló játékát – felemelni a labdát a futballban a földről egy esetben érdemes: ha a labdát kapó játékosnak óriási szabad területe van azt lekezelni, átvenni.

Vilanovánál és Guardiolánál szigorúan ilyen esetekben emelkedett fel a labda, viszont Martinónál már mindenkire ívelnek, arra is, akit ketten fognak. A levétellel rengeteg idő megy el, a védők odaérnek, a támadás megakasztva. És ez még csak a jobbik eset, rosszabb, ha a megakasztásból azonnal indulnak is - máris jön az ellentámadás, a kontra, amivel a Real a kupadöntőben verte a Barcát.

Tata nem ért a futballistákhoz, de a lelkükhöz se

Martinónak gondja volt azzal is, hogy rakja össze a meccskeretet. Minden nagynevű játékost egyszerre a pályán akart tudni, de mindenféle koncepció és átgondoltság nélkül tette meg ezt. Nyilvánvaló volt, hogy Xavi, Andrés Iniesta, Sergio Busquets és Lionel Messi kihagyhatatlanok a csapatból, de nála Fábregas is az lett, Neymar pedig már csak az igen magas vételára miatt is fix kezdővé vált. A nagy meccsekre a papíron legjobb 11 futballistáját nevezte mindenféle koncepció nélkül.

Xavi már 34 éves, és 2008 óta mindössze 1 nyáron pihenhetett, állandóan kezdő, egyre gyengébb, folyton lemarad, a gyilkos passzok hiányoznak tőle, és nem tud már annyit futni, amennyit a legmunkásabb poszt megkövetel. Fabregas ennek ellenére még mindig csak a cseréje.

Mint ahogy Alex Song szigorúan Busquets cseréje, aki csak akkor kerülhet a csapatba, amikor az első ember sérült, vagy eltiltott, vagy talán annyira fontos meccs jön 3 nap múlva, hogy nem árt pihennie. Pedig amikor Song játszott, remek volt, de látszott rajta, hogy úgy érzi, megtűrt embernek tartja az edző: amint megszerzi a labdát, letolja az első embernek, miközben pedig kifejezetten technikás, passzolni is tudó futballista.

Martinónak sikerült egy akkora tehetségből is gondot csinálnia, mint Neymar. Az argentin tréner szerint a brazil vonalszélső, miközben 10-essel a hátán született. Lehet, hogy hazájában, a Santosban is balról indult, de nem a 16-os sarkán kapta meg a labdát, hanem már a térfél felénél, hogy lendületből mehessen a védelemre. Neymar pehelysúlyú, úgy 65 kiló, az ő játékának alapvető eleme a lendület, balról, a vonal közeléből, állórajtból sokkal nehezebben ver meg bárkit. És a frusztráltság az idő teltével egyre inkább látszik rajta, középre vágyik, vagy hogy legalább korábban kapja meg a labdát.

Emiatt persze igazi összhang a két dél-amerikai játéka között sosem alakult ki, Messi van meg Neymar van, de Messi és Neymar nincs. A következő edző, Luis Enrique feladata lesz összehangolni őket, mert Tata képtelen rá – beletört a bicskája a világ legjobbjába és a világ legnagyobb tehetségébe, ami nem kis teljesítmény.

Mindemiatt Neymar semmit nem fejlődött az elmúlt évben a Barcelonában, 9 gólja és 9 gólpassza elég messze elmaradt a várakozásoktól. Még nagyobb baj, hogy a temérdek elhibázott ziccere miatt meccsek mentek el rajta.

Kötötte az ebet a karóhoz

Az is feltűnő az idényben, annak is főleg a tavaszi részében, hogy Martino mennyire képtelen berögzült formációiból váltani akár meccsek között, akár meccs közben. Pedro és Alexis Sánchez az idény vége felé egyre kevesebbet voltak a kezdőcsapatban annak ellenére, hogy Messi után messze ők voltak a leginkább gólveszélyesek. Míg korábban fontos elemei voltak a csapatnak, akik nem csak hogy pihenőidőt adtak egy-egy játékosnak, amikor rotálni kellett, de lényegében egyenértékű cserék.

Ehelyett a szezon végén szinte már csak akkor kerülnek fel a pályára, amikor csodát kell tenni az utolsó 20-30 percben. De nem csak ők tűntek el, hanem Tello, a már említett Song, Martin Montoya pedig annak ellenére alig kapott lehetőséget a védelemben, hogy Carles Puyol szinte az egész szezonban sérült volt. Állandóan játszott, játszik viszont legalább csereként a szürke Sergi Roberto.

A mérkőzéseket lényegében 4 védővel, 4 középpályással és 2 támadóval kezdte, de 4-3-3-at erőltetett rájuk. Ha ez nem ment, nagyjából egy óra után valóban átálltak 4-3-3-ra Iniestával középen, nem véletlen, hogy a góljaik több, mint 40 százalékát az utolsó 30 percben lőtték. Az volt a jellemző, hogy csak az eredeti felálláson belül, ugyanarra a posztra cserélt, hogy véletlenül se kelljen változtatnia, de attól sem nagyon tágított, hogy minden szabadrúgást Messivel rúgasson. A Granada ellen elvesztett meccsen és a Spanyol Kupadöntőn is a balhátvéd cseréje volt az első lépése hátrányban, balbekk helyére balbekk, nem is lett belőle fordulat.

A legnagyobb gond viszont, hogy igazi tata módjára még mindig ott tart, hogy a védelem négy emberből áll, és azok ne is nagyon menjenek előre, kivétel Alves, a jobb szélre. A támadók viszont támadjanak, a védekezést meg hagyják a védőkre. Emiatt van minden csapatnak több ziccere is a Barca ellen: elöl van 5 csatár, hátul 4 védő - ha Alves épp fent volt beadni, csak három -, a két vonal közötti 30 méteres lyukban meg poroszkál Busquets, esetleg Song.

A Barca-középpálya nem létezik, átugrik rajta a Granada, a Valladolid, múlt hétvégén épp a Getafe.

A berögzült dolgokhoz való kötődése egyébként a legjobban az Atlético Madrid ellen látszódott a szezonban: ötször játszotta le ellenük ugyanazt a meccset, négyszer ugyanazzal az eredménnyel - mert ötödszörre iksz helyett kikapott! A 0-0 utáni 1-1 ugyan még hozott neki egy Spanyol Szuperkupát idegenben lőtt góllal, de utána sem a bajnokságban, sem a BL-ben nem tudott ezen változtatni, 0-0, majd 1-1 lett. A Barcánál volt ugyan a labda, de helyzetet is alig tudott kialakítani a jól védekező ellenféllel szemben.

Diego Simeone viszont lépett a BL-visszavágón, ha csak 20 percre is, de kijött a sündisznóállásból, és berúgta azt az egy gólt, amit aztán a kapuja elé parkolt busz levédett a maradék egy órában. Tegyük hozzá azért, hogy az egy lehetett volna 3 gól is, mert kétszer a kapufáról jött ki Atleti-lövés. A Barca az első félórában szét volt verve, csak nem lett kivégezve azonnal. Persze a 90. percre így is, úgy is kimúlt, 1-0-ra kikapott, és kiesett.

Martinónak, ha vasárnap az Elchét sikerül legyűrnie, épp újra az Atleticót kellene megvernie a bajnokságért.

A Barcelona kivételes és kiváltságos helyzetben volt Pep Guardiola irányítása alatt. A csapat korábbi játékosának olyan biztos volt a helye a kispadon, mint vele egyidőben Európában maximum Sir Alex Fergusonnak. Ha Guardiola úgy akarta volna, 2050-ig is maradhatott volna.

A Guardiolát váltó Tito Vilanova még képes volt elődje szintjén edzeni a csapatot, könnyedén meg is lett a bajnokság, bár a BL elúszott, csakhogy az egészsége miatt nem tudta egy évnél tovább vezetni Messiéket.

Nem ideális körülmények

Tata Martino kinevezése a semmiből jött, és Sandro Rosell elnök teljes mellényúlásának bizonyult. Rosell azóta belebukott a Neymar-ügybe, ami után a Barcelonának utólag kellett befizetni 13 millió eurónyi adót, ezzel Martinónak megszűnt a támogatója a klubnál. És az is igaz, hogy a csapat körül ezután sem csillapodtak a viharok, a FIFA például eltiltotta a csapatot a nyári és a következő téli átigazolási szezontól, amit a fellebbezés miatt felfüggesztettek, de nyugodt felkészülésről nem lehetett beszélni.

A bajnoki remények is inkább az ellenfelek botladozásainak köszönhetőek – a Real például szerda este vesztett újabb két pontot, és veszthette el valószínűleg végleg a bajnoki reményeit. Ha a futballnak olyan abszurd humorérzéke is lenne, hogy Martino még így is bajnok legyen a Barcelonával, akkor is távoznia kell az egyesülettől, mert a mutatott játék nem Barca-szintű, és hosszabb távon kudarcra van ítélve.

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!